Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Bagi Gábor: Néhány megjegyzés a szolnoki vár 1550/1552-es építéséhez
TISICUM XXII.-TÖRTÉNETTUDOMÁNY bizonnyal ez a tényező is nagyban közrejátszott, ez a pár szó azért önmagában még nem mentené fel Aldanát a bűne, kortársai és az utókor ítélete alól. Ráadásul teljesen nyilvánvaló valótlanságot azért az egykor hazánkban járt, részint a parancsnoksága alá tartozó nagyszámú spanyol katona és a körükből kikerülő esetleges más visszaemlékezők miatt sem volt célszerű állítania. Vagy ha mindenképp kizárólag a mentegetés szándéka húzódott meg e pár szó mögött, miért nem beszélt az életrajzíró éppenséggel kővárról? Szerintem pillanatnyilag nem lenne haszontalan azt a lehetőséget is alaposabban megvizsgálni, hogy 1552-ben Szolnokon láthattak-e olyan erődrészleteket, ami alapján egyes személyek esetleg Áldana életrajzírójához hasonló megállapítást tehettek. A Szolnok kapcsán az oly sokszor emlegetett magyar típusú vagy palánk- vár XVI—XVII. századi értelmezése kapcsán mindenképp meg kell említeni, hogy ez egy meglehetősen furcsa és messze nem egységes fogalom. Az átlagember gyakran hajlamos rá, hogy II. Rákóczi Ferencnek a magyar erődítmények kapcsán megfogalmazott, gyakorta használt tömör, rövid soraival jellemezze: „Erődítményük a található leghosszabb, egymástól két-három lábnyira levert, sövénnyel összefont és pelyvával kevert sárral összetapasztott cölöpökből állt. Boronafákból épült, a védőműből kiszögellő, négyszögű, kalitkaszerű építmények helyettesítették a bástyákat.”8 Valójában a török kori palánkváraknak hazánkban mérettől, helytől, lehetőségtől és egyéb speciális körülményektől függően igen sok fajtája, altípusa alakult ki, a kiegészítő elemeken túl nemritkán jelentősebb kővagy téglaépítményekkel. Ez már csak a megyei változatok kapcsán is elmondható. Itt a jászberényi palánkvár a ferences kolostor kőépülete körül épült ki, ami egyben a magját is képezte. Balaszentmiklósnál már más a helyzet, bár a kialakításánál egy kis kastéllyal több kutató is számol.9 A palánkrendszerű építkezés, illetve a kő- és téglarészletek tehát egyáltalán nem biztos, hogy minden esetben automatikusan kizárják egymást. Ezért aztán magam, ha nem is hibásnak, de napjaink átlagembere számára ismeretterjesztő előadásokban mindenképp szerencsétlennek és eléggé félreérthetőnek tartom a Kertész által nagy előszeretettel használt cölöpvár elnevezést. Sajnos a szakterminológia ezen a területen messze nem letisztult, mint ahogyan arra már sokan panaszkodtak.10 A szolnoki vár több szempontból is sajátos helyet foglal el a XVI. századi magyar várépítészetben. Egyrészt azért, mivel a török elleni új végvári vonal kiépítésének kezdeti, korai időszakában épült, másrészt pedig mert ebben az esetben - szinte teljesen egyedülálló módon - nem egy régebbi erőd korszerűsítésének lehetünk tanúi, hanem egy teljesen új vár meglepően gyors felépítésének. Mindez a hazai várépítészet korszakolása szempontjából is fontos. Az 1930-as években a témával foglalkozó Pataki Vidor nyomán a korszak erődítéstörténetével foglalkozó szakemberei (Gerő László, Marosi Endre, Détshy Mihály) 1556-ig, az Udvari Haditanács megalakulásáig a hevenyészett várépítkezések időszakával számoltak hazánkban, amit aztán az óolasz, majd az 1568-as drinápolyi béke után az újolasz építési periódus követett. Az elmúlt évtizedekben aztán Domokos György, majd mások is komolyan vitatni kezdték ezt a felfogást. Az első időszak kapcsán a régebbi szakirodalom a központi irányítás nélküli, általában helyi erőkkel folyó, sokszor föld-fa szerkezetek létrehozásáról beszélt. Domokos a hiányok kapcsán egyedül a központi irányítás 8 RÁKÓCZI Ferenc 1979.261-262. 9 SUGÁR István 1985.245-253. és 262. 10 A terminológia problémáira pl. a közelmúltban Feld István hívta fel a figyelmet. FELD István 2008.175-196. problémáit ismerte el, bár Szolnok esetében még ez a kitétel is alapjaiban vitatható. Ugyanakkor jelezte, hogy a föld-fa rendszerű erősségek felépítése is igen komoly szakértelmet, alapos előkészületeket igényelt, ráadásul az olasz várépítészet első elemeinek (főképp a bástyák) alkalmazására már ekkoriban sor került. Az, hogy az elkészült erődelemeket utóbb teljesen átépítették-e kőből és téglából, avagy ezeket az anyagokat csak megerősítésre használták (vagy ahhoz sem), az igen sok tényezőtől függhetett. Kertész Szolnok építésénél - miután felsorol néhány ellenkező véleményen lévő személyt11 - nemcsak 1550-ben, hanem 1552-ben is egyrészt minden téglaépítmény meglétét következetesen tagadja, másrészt a kőépítés szerepét is minimalizálja. Igazolásul a néhány régebbi, bár nem egykorú és sokszor nem is csak a török kori, hanem a későbbi időszakok újabb szolnoki váraira12 vonatkozó forráson kívül a régészeti leletek hiányára hívja fel a figyelmet, illetve hogy téglára, téglaégetésre Szolnokon 1550-1552 között semmiféle adat sincs. Ez így valóban lényeges észrevétel - lenne. A kérdés csak az, hogy ezek az állítások - a régészeti és levéltári források jelenlegi kutatottsága, avagy kutatatlansága mellett - mennyire állják meg a helyüket. 11 Közülük az ősforrás az 1975-ös várostörténetben is a témáról író Szántó Imre (SZÁNTÓ Imre 1975. 39-56.; uő 1985.). Valójában a kérdés Szendrei Jánosig megy vissza, és összefonódott azzal a vitával, hogy a szolnoki vár olaszbástyákkal vagy pedig egyszerű rondellákkal épült-e. (SZENDREI János 1889. 137-139.) A XVI-XVII. századi várábrázolások zöme az utóbbi mintához kapcsolható, és jórészt azonos motívumokat, hibákat (szandai hegyek) ismétel. Olaszbástyákat ábrázol viszont a Szendrei által leközölt vázlat az 1553-as Móré-per anyagából. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy másfél évtizede a Kisari Bállá György által leközölt stockholmi és württembergi várrajzok a törökkori Szolnok váráról több részletben (a Tisza melletti, várossal szemközti félbástya, a tiszai oldal másik olasz bástyája) egyértelműen az olaszbástyás terv - legalább részleges - megvalósulására mutatnak. Magam elképzelhetőnek tartom, hogy a körbástyás ábrázolások az 1550-es, az olaszbástyás változatok az 1552-es állapotnak feleltek meg. Annyi bizonyos, hogy a felsoroltak mellett Kaposvári Gyula is az utóbbi elrendezés mellett foglalt állást. (SUGÁR István 1985. 253-254.) Kertész az olaszbástyás vár részleges átépítését rondellássá (a Kisari Balla-féle újabb várrajzok a XVII. század elején az északi két bártyát így ábrázolják!) értelmetlenségnek tartja, ám szerintem egy dolgot alapvetően nem vesz figyelembe. Komoly ugyanis az esélye, hogy nem át-, hanem újjáépítésről volt szó, mégpedig az 1552-es és az 1595-ös ostromok rombolásai nyomán. (Elgondolkodtató, hogy az ostromlóknak csak ezt a két bástyát volt érdemes tüzérséggel támadni, mivel a másik kettőt a Tisza és a Zagyva annyira fedezte, hogy ott gyalogsági rohamra nem volt lehetőség.) Ekkor pedig a törökök már egyszerűbb és olcsóbb megoldást választva a sérült olaszbástyákat átalakíthatták rondellássá. 12 Gorove László XIX. század eleji szolnoki várleírásának az egyik legtisztázatlanabb kérdése, hogy mennyiben vonatkoznak azok az 1710-ben felépült utolsó kuruc várra, és mennyire a török kori erődítményekre. E tekintetben elgondolkodtató, amit a XIX. század második felében Somogyi Ignác (1859-1889), Szolnok második monográfusa írt a kérdésről. „A régi szolnoki vár védkaróinak, melyek falaiba verettek, elkorhadva, szintúgy sor szerint, a mint a salétromfőzésre a földet ásatta, megmutogatta Gorovénak 1820. év tavaszán, sőt holmi régi szegeket is mutatott, melyeket ottan ástak ki; de hogy e karókat az 1550-ben a várat építtető gróf Szalm Miklós, vagy a törökök, vagy Rákóczy, avagy még későbben a császáriak tették-e oda, azt, mivel azok most már nincsenek meg, meghatározni bajos... Magam is láttam ily karókat, kétségtelenül növényi málladékból álló földet egy földbeomlás alkalmával 1886 nyarán, amely kétségkívül a várfal alapjának maradványa volt, a vár északi csücskéjén, s hihetőleg épen bástya is lehetett ezen a sarkon; mert a porhadt alap fal maradványai meglehetős terjedelmesek voltak és mélyre hatoltak alá.” SOMOGYI Ignác é. n. 45. 378
