Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Selmeczi László: Balaszentmiklós és a kunok
Selmeczi László Balaszentmiklós és a kunok 1241-ben Hermann, a niederaltaichi monostor apátja közösségének évkönyvi feljegyzései közé az alább következő mondatot írta be: „Ebben az évben Magyarországot, mely háromszázötven éven át fennállott, a tatárok hada elpusztítottaA pusztítás méreteiről nyugatra eljutott hírek nem voltak légből kapottak. A tatárok másfél éves itt tartózkodása után azonban az iszonyatos vihar elvonult, az ország megszabadult a tatár hódoltság veszélyétől. 1241. utolsó napjaiban meghalt Ögödej, Dzsingisz kán harmadik fia és utóda a nagykáni méltóságban. Ögödej halálának híre 1242 februárjában jutott el Batu kánhoz, aki feltétlenül jelen akart lenni a következő nagykán megválasztásánál, ezért kiadta a parancsot a visszavonulásra. A tatár hadak az év folyamán több lépcsőben hagyták el az ország területét. Amint a tatár fogságból megszökött Rogerius írta: „És kezükben tartották az országot mind a Dunántúlon, mind a Dunán innen,2 de a Dunán inneni rész nem volt annyira pusztasággá téve, mivel itt nem ütötték fel sátraikat, hanem csupán átvonulva pusztították, amit csak találtak... a főbb királyok parancsára megkezdtük az elpusztított földön a visszavonulást zsákmánnyal és szerszámokkal megrakott szekerekkel, marhák gulyáival és juhok nyájaival, felkutatva a rejtekhelyeket és az erdős hegyek homályát, hogy amit nem találtak meg az előnyomuláskor, azt visszavonuláskor megtalálják. ”3 Kétségtelen, hogy az ország bizonyos területein a pusztulás mértéke rendkívül nagy volt. A Tiszántúlon Csongrád és Csanád megyében a települések legalább 75%-a, Békés megyében 50 százaléka, Bodrog és Bács megyékben 45 százaléka elpusztult. Hasonló lehetett a helyzet Külső-Szolnok és Heves megyékben is.4 Elsősorban az alföldi megyék települései kétszeresen szenvedtek, előbb a kunok kivonulásakor, rögtön ezután pedig az itt sátorozó mongoloktól. A tatárjárás okozta pusztulással kapcsolatban talán nem haszontalan felemlíteni, amit Györffy István, a magyar néprajztudomány felejthetetlen klasszikusa, Nagykunsági krónika című, először 1922-ben Karcagon megjelent művében írt, hogy tudniillik azok a vidékek, ahová a kunokat IV. Béla letelepítette „lakatlan járhatatlan rétségek és futóhomokos területek” voltak.5 Györffynek ez a több kiadást megért, igen népszerű műve olyan mély hatást gyakorolt elsősorban a Kunság helytörténeti kutatóira, hogy még legutóbb is úgy vélték: ,Az Alföldre telepített kunok közül a nagykunságiak az új lakóhelyükön mocsarakat, nádasokat találtak, s csak a ritkább szárazulatokat tudták megülni. Tulajdonképpen a Tisza eleddig lakatlan árterét kapták meg, hogy boldoguljanak, azt a területet tehát, amely eddig a kutyának sem kellett.”6 1 Idézi SZŰCS Jenő 1993.3. 2 Rogerius ’Dunántúl’ kifejezése mai fogalmaink szerint a Tiszántúlra, míg a ’Dunán innen’ a Dunántúlra vonatkozik. 3 Rogerius mester siralmas éneke. In: NAGY Balázs (szerk.) 2003.150. 4 GYÖRFFY György 1966. 497., 700., 841., 886.; 1987. 51., 527.; PÁLÓCZI HORVÁTH András 1974. 246.; SZŰCS Jenő 1993. 4. Az emberveszteségekről vallott különféle történészi vélekedések összegyűjtve: NAGY Balázs (szerk.) 2003.484-507. 5 GYÖRFFY István 1922. IV. 6 KÖRMENDI Lajos 2002. 8. Ez a költői megfogalmazás ugyan rendkívül szemléletes, de semmi köze nincs a valósághoz. Azok a területek, ahová a kunokat letelepítették, eredetileg sem voltak lakatlanok. A kulturális és életmódbeli különbségek mellett éppen emiatt lehettek súrlódások a kunok beköltözését követően az akkor már közel három és fél évszázada itt lakó magyarok és az újonnan jöttek között. Ezt a feltételezést nem cáfolja az sem, hogy a viszonylag sűrűn lakott Dunántúlhoz és Csallóközhöz viszonyítva, ahol a népsűrűség négyzetkilométerenként 10-16 fő volt, az Alföldön a számítások szerint a tatárjárás előtt sem élt 3-6 főnél több egy négyzetkilométeren.7 Az alföldi területekre vonatkozóan a pusztulás mértékét úgy számították ki, hogy egy adott tájegységen belül számba vették, a tatárjárás előtt említett települések közül utóbb hányat neveznek meg a források lakatlan földként vagy puszta faluhelyként, valamint hány település tűnt el nyomtalanul, vagy úgy, hogy emlékét csupán valamilyen földrajzi név őrzi a határban. A fentebb ismertetett, a települések pusztulására vonatkozó adatok is ily módon keletkeztek. A kunok által megszállt alföldi területekről Györffy György és Pálóczi Horváth András is azt hangsúlyozták, hogy „ez a terület a magyar honfoglalástól, 895-től mutat folyamatos - bár a háborús viszontagságok által meg-megszakított - telepedettséget,”8 illetve „az Alföld kunok által megszállt területének településsűrűsége a mongol pusztítás előtt az országos átlaghoz közel állhatott, gyér lakosságról semmiképpen nem beszélhetünk.”9 10 Törökszentmiklós környékére és a Nagykunságra vonatkozóan alig van olyan írásos támpontunk (oklevelek), amelyek alapján következtetni tudnánk a terület lakottságának mértékére: „e vidék történetének leghomályosabb része a tatárjárás előtti két évszázad."'0 Azonban a régészeti kutatások igazolták azokat a vélekedéseket, melyeket az apa, Györffy István álláspontjával szemben a fiú, Györffy György is képviselt. 1948-49-ben a Néptudományi Intézet szervezésében Méri István végzett terepbejárást a Nagykunság egy jelentős részén. Megfigyelései szerint a nagykunsági kun települések közül a ma Kunmadaras határában található Kunkápolnás és Fábiánsebestyén, a Karcag határában található Asszonyszállás, Bocsa (Bolcsatelek), a Kisújszállás határában fekvő Turgonypéterszállása és Marjalaka, s a Mezőtúr határába olvadt Póhamara már a tatárjárás előtt is léteztek. Esetükben a betelepülő kunok korábban is lakott tereppontokat szálltak meg.11 Karcag határából további, a tatárjárás előtt keletkezett településeket is ismerünk. Ilyen pl. Hatház, melyen Scybes úr tartotta később a szállását, s a település adta a kun úr megkülönböztető nevét is. Régészeti feltárás során bizonyosodott be, hogy a ma Karcag határában fekvő Orgondaszentmiklós szintén lakott volt 1241 előtt is.12 A kunok itt is a korábbi, a tatárjáráskor elpusztult magyar 7 GYÖRFFY György 1953.49-50.; PÁLÓCZI HORVÁTH András 1974.256. 8 GYÖRFFY György 1974.4.; uő 1990.306. 9 PÁLÓCZI HORVÁTH András 1974.248. 10 GYÖRFFY György 1974.5-6.; uő 1990.306-307. 11 MÉRI István 1954.1. kép; PÁLÓCZI HORVÁTH András 1974.247. 12 SELMECZI László 1982.105.; uő 1992.78.; uő 2011.23. 363
