Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Néprajz - Terendi Viktória: Elszármazottak találkozói a Tiszazugban
TISICUM XXII.-NÉPRAJZ a találkozók megszervezésében is megmutatkoznak. A kettő-ötévente megrendezésre kerülő esemény előkészítésének első lépése egy adatbázis létrehozása, amely tartalmazza az elszármazók elérhetőségeit, adatait. Az adatgyűjtésben a helyi lakosok segítségét is igénybe veszik, hiszen elsősorban a személyes kapcsolatok kötik az elszármazókat az adott településhez. A két rendezvény közötti idő tehát az adatbázis bővítésével, kiigazításával telik, ebben a helyben maradt közösségnek is fontos szerepe van, hiszen elköltözött rokonaik elérhetőségeit ők adják át a szervezőknek. Miután kitűzték a találkozó időpontját, szétküldik postán a meghívókat. A szervezőkkel beszélgetve kiderült, hogy nincs semmiféle szelekció a meghívásban, habár Cibakházán a kezdetekkor még főként csak azokat hívták meg, akikre valamilyen oknál fogva büszke lehetett a falu, ezen elszármazók pedig javarészt az idősebb korosztályból kerültek ki. Mára azonban már a fiatalok is bekerültek a meghívottak közé, csupán annyi a kritérium, hogy közvetlenül kapcsolódjon a településhez. A meghívás gesztusa fontos eleme az elszármazott találkozóknak, hiszen ez egyfajta csoport-meghatározást is jelent, mely különválasztja a törzsgyökeres közösséget az elszármazóktól, ami akár konfliktushelyzethez is vezethet. Sokan, mint az interjúkból kiderült, nem elszármazóként határozzák meg önmagukat, szülőfalujukhoz köti őket identitásuk még akkor is, ha adott esetben akár több ezer kilométerre élnek az adott településtől. Néhányan elutasítóan reagáltak a meghívásra, mivel nem tekintik magukat elszármazottnak, ezért nem fogadták el a meghívást sem. Ezzel szemben, mint az egyik szervező elmesélte: „volt, aki a levelünk kapcsán könnyekig hatódott, hogy mi megemlékeztünk róla, hogy egyáltalán észben tartjuk.'"0 A meghívásra visszajeleznek az elszármazók, hogy részt kívánnak-e venni a rendezvényen, így általában a 300-800 meghívott közül 150-200 fő jelenik meg valójában az eseményen. Magát az ünnepséget megelőző körülbelül egy hónapban folynak a legaktívabban a szervezési munkálatok, felkérik a szervező-csapat tagjait, kiosztják a feladatokat, és a finanszírozáshoz is forrásokat keresnek - amennyiben nem az önkormányzat a főszervező. „... mindig akad egy jobb módú, aki fölajánl egy disznót,... akkor van, aki földarabolja, van, aki megsüsse, és egyik hozza a másikat.”" „van, akinek az a küldetése, hogy süteményt süssön a végtelenségig... ”10 11 12 A rendezvény létrejöttéhez sokszor a helyi vállalkozók, nagygazdák is hozzájárulnak, ezt is értelmezhetjük a törzsökös lakosság szimbolikus gesztusának, mely kifejezi, hogy fontosnak tartják a találkozót, és az elszármazókkal való kapcsolattartást. Az elszármazott találkozókat tavasszal vagy kora nyáron tartják, habár az időpont kiválasztása nagy körültekintést igényel, hiszen az a cél, hogy minél többen vegyenek részt az eseményen. Az egyes települések közti különbségek magában a rendezvény lefolyásában jelennek meg. Kunszentmártonban és Cibakházán önálló ünnepélyes rendezvényt jelent a találkozó. A programok viszont e két település esetében is eltérnek egymástól. Ezzel szemben Tiszakürtön és Öcsödön egy másik, az egész falu számára ünnepet jelentő eseménynyel kapcsolják össze. A pontos ábrázolás érdekében minden találkozót egyesével bemutatok, s csak végül hasonlítom össze azokat, levonva következtetéseimet. 10 Interjúrészlet: K. Zs. - Kunszentmárton 2010. 11 Interjúrészlet: K. Zs. - Kunszentmárton 2010. 12 Interjúrészlet: B. M. - Kunszentmárton 2010. Elszármazott találkozó Kunszentmárton, 2010. Kunszentmártonban 1993-ban rendezték meg az első elszármazott találkozót, azonban ezt egy hosszú szünet követte, mivel az önkormányzat financiális hiányosságokra hivatkozva elzárkózott a program megrendezésétől. 2010-ben sem az önkormányzat vállalta fel a szervezést, hanem a plébánia és a civilek hívták életre újra a találkozót, mivel fontosnak tartják azt. Az elszármazott találkozót 2010. május 1-jén tartották, helyszíne a város főterének a Szent Márton templom előtti része volt. Itt kezdődött a rendezvény a résztvevők regisztrációjával, ahol megadhatták adataikat, pontos elérhetőségeiket. A regisztrálók névkártyát és egy ajándékcsomagot kaptak, melyben helyi újságok, képeslapok, egy kártyanaptár, egy a templom jubileumának alkalmából készült puzzle és mécses, valamint a rendezvény programja kapott helyet. A templom előtt gyülekező vendégek, azaz az elszármazók, örömmel üdvözölték egymást, jó hangulatban beszélgettek, tréfásan feddve egymást, amiért olyan régen találkoztak. Többségük házastársával érkezett, csak néhányan hozták magukkal családjukat, unokáikat. Az átlagos életkor 50 év fölött volt. Az ünnepség szentmisével kezdődött, ami előtt köszöntötte az elszármazókat a rendezvény főszervezője, Barna Mária és a polgármester is. A mise után Józsa László templomtörténeti előadását hallgatták meg a vendégek, majd megnézhettek két kiállítást is, amiknek a templom adott otthont, így nézelődve, beszélgetve vonultak át a templomkertbe, ahol már terített asztalok várták az elszármazókat a sátrak alatt. A meleg, svédasztalos ebédre minden vendéget meghívtak, de a regisztrációkor kapott ebédjegyet fel kellett mutatni - mivel ez egy zártkörű rendezvény volt. Az ebéd felerősítette a csoporton belüli szerveződést, abban az értelemben, hogy az asztaloknál nem volt előre meghatározott ülésrend, hanem a vendégek választották ki a helyüket. Természetesen az együtt érkezők nem váltak el, és olyan társaság mellett foglaltak helyet a legtöbb esetben, melynek tagjait személyesen ismerték. Az ebéd végeztével újabb kis csoportok alakultak ki a régi ismerősökből, akik életükről, az elért eredményekről, munkájukról, családjukról, általános problémákról és a régi közös emlékekről beszélgettek. A délután folyamán a polgármester fórumot is tartott, ami azonban nem keltette fel jelentős mértékben a vendégek figyelmét. Az ő jelenléte szimbolikus gesztusként is értékelhető, és ebben a kontextusban a polgármester képviselte a várost ezen az ünnepen, ugyanakkor politikai szerepe egyértelmű maradt, így a közönyt erre adott reakcióként kell értelmezni. A polgármesteri beszámolót követően néhány elszármazó kért szót, akik emlékeikről, hazaszeretetükről beszéltek. Többen is említették a kunszentmártoni templom tornyát mint a falu jelképét, mely jelentős identitásképző erőként jelent meg beszédükben. A délután későbbi részében két csoportra vált a vendégsereg, fakultatív programként a Helytörténeti Múzeum Kismesterségek című kiállítását vagy a Bartók Béla Teremben rendezett fotókiállítást tekinthették meg. Temetőlátogatásra is lehetőséget biztosítottak a szervezők. E két programon már nem mindenki vett részt, többen hazaindultak. Késő délután ért véget a találkozó. A szervezők utólag problémásnak látták a délutáni programokat, mivel az kettészakította a vendégséget, és nem adott lehetőséget az elköszönésre, lezárásra sem. A rendezvényen többen készítettek fényképeket. Egyrészt a vendégek fotóztak, hogy megőrizzék maguk számára ezt az ünnepet, másrészt 360
