Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Néprajz - Nagy Molnár Miklós: Szűcs Sándor, a karcagi múzeum igazgatója
Nagy Molnár Miklós Szűcs Sándor, a karcagi múzeum igazgatója Az 1903. október 23-án Biharnagybajomban született Szűcs Sándor az általános iskola és a püspökladányi polgári iskola elvégzését követően a debreceni felsőkereskedelmi iskolába került 1921-ben.1 Az érettségi után beiratkozott a debreceni tudományegyetem földrajz-történelem szakára (1926). Tanulmányai befejezése után az egyetemi Földrajzi Intézet díjtalan gyakornokaként dolgozott 1931-től 1934-ig, amikor hazatért Bihar- nagybajomba, s a családi gazdaságot vezette. A gazdálkodás közben tanulmányozta a Sárrét, a Nagykunság, a Hajdúság - a „három föld” - néprajzát. Főleg a pásztorkodás, pákászat és a néphit témakörében végzett kutatómunkát, ilyen irányú tanulmányai, írásai sorra jelentek meg a Debreceni Szemlében és az Ethnographiában. Szűcs Sándor igazi tanítómestere az a Györffy István volt, akinek tanácsára és segítségével részt vett a Táj és Népkutató Központ, illetve annak feloszlatását követően az Országos Táj- és Népkutató Intézet munkájában. A múlt század elején létrejött karcagi múzeumi gyűjtemény sorsa a sokévi hányattatást követően a II. világháború során szinte teljesen megpecsételődött, bár korábban számos jó szándékú törekvés segítette a gyűjtemény egyben tartását, és egy állandó épületben való bemutatását. Ez azonban egészen a háborút követő évekig nem valósult meg. Szűcs Sándor neve már 1944-ben felmerült a múzeum élén, ahogyan erről a karcagi származású Antalffy Gyula a Pesti Hírlap szeptember 30-i számának hasábjain az Egy letűnt világ emlékei a hortobágyi pusztai múzeumban. A nagykun skanzen terve című cikkében írt: „Karcagon régóta foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a városháza padlásán hányódó Nagykun Múzeum nagy értékű anyagát egy szabadtéri múzeum keretébe építik bele. Az a terv, hogy a kipusztulóban levő szélmalmok egyik utolsó szép példányát, amely a Karcag-hortobágyl földút mellett, a város alatt áll, megmentik a lebontás elől, emeletein berendezik a Nagykun Múzeumot, körülötte pedig felépítenek egy Nagykun Skanzent. A szélmalmot övező zsombékos lapos igen alkalmas arra, hogy életre keltsék benne a hajdani vízinövény-világot, az újjáéledő nád- és sásrengetegben aztán élethűen lennének elhelyezhetők a,rétes emberek’: a pákászok, madarászok, csíkászok, halászok és darvászok készségei. A pákászkuny- hó és csónak, az ingólápon való járást elősegítő többágú tapogató bot, a lápmetsző, amivel lápi kutat nyitottak, a madarászok hurkai, csapdái, tőrei, a réti méhészek primitív kasai, stb. De megférnének a szélmalom körül a szilajpásztorok enyhelyei, kontyos nádkunyhói és helyet kaphatna itt a maga 250 éves valóságában a kiveszni induló bogárhátú, szalmatetős ól: tanya, benne az ősi tűzhelytípusok, a gátoros, pitar-konyhás fődház, s a tanyai gazdálkodás egyéb első emlékei. A Karcagon élő nagy képességű fiatal néprajzi író, Szűcs Sándor bizonyára alkalmas volna a nagykun szabadtéri múzeum megszervezésére, s ha a város vezetőségében nagyobb érdeklődés és érzék, a város közönségében pedig egy parányi áldozatkészség jelentkezne, az utolsó pillanatban meg lehetne menteni valamit ebből az elsüllyedő világból is. A hortobágyi 1 Szűcs Sándorról és munkásságáról eddig több publikáció jelent meg. Ezek közül a jelentősebbek: DANKÓ Éva 1984.; DOROGI Farkas 2012. múzeumnak pedig méltó társa születne a karcagi skanzenban.”2 Szűcs Sándor tehát már ekkor alkalmas lett volna a karcagi múzeum igazgatására. Erre és az azt követő évekre ő maga így emlékezett: „1944-ben az Országos Nép- és Családvédelmi Alap karcagi szövetkezetének igazgatója lettem. Ez az intézmény azonban a következő év elején megszűnt, miként a pesti központja is. A város vezetői részéről az a terv merült fel, hogy vegyem át a Nagykun Múzeum vezetését. Fejlesszem tovább és egészítsem ki szabadtéri részleggel. Ez az ügy azonban későbbre maradt. A felszabadulással bekövetkezett változások más munkába állítottak. Majd 1946-ban részt vettem a Bihartordán létesített Sárréti Népfőiskola szervezésében, ennek lettem az igazgatója. Az Országos Szabadművelési Tanács tagja voltam akkor. A Nagykun Múzeum igazgatójává 1952-ben neveztek ki.”3 4 Szűcs Sándor a II. világháborút követően kapcsolatba került a Magyar Népi Művelődési Intézettel, s a művelődési élet aktív tagja lett. Egyik vezetője volt a Bihar megyei Múzeumi és Néprajzi Bizottságnak (1947). Megszervezte a bihartordai Bihari Népfőiskolát, amelynek igazgatója volt (1946-1950). A népfőiskolán kívül minden, a népi művelődési kérdésekkel foglalkozó tevékenységben részt vett. 1946-ban jelent meg a Pusztai krónika című kötete. A szabadművelődés felszámolásával, a népfőiskola megszűntével újra állástalanná vált. Otthon is gyanúsan kezdtek rá nézni a hatalom új emberei, annak ellenére, hogy a maradék földet még 1945-ben leadta. Édesanyja a 80. életéve körül járt, húga eltartásáról, illetve Imre öccséről is félig-meddig neki kellett gondoskodnia. Imre leginkább otthon tartózkodott, segédlelkészkedett, és különböző dolgokkal, még kereskedéssel is foglalkozott. Szűcs Sándort ekkor osztályidegennek kezdték tekinteni. Nem hívták meg sehová, nem igényelték munkáját, tanácsát, mondhatni, elfeledkeztek róla. Mindez végtelenül leverte, depressziós állapotba került, visszavonult, s művelni kezdte megmaradt kertjét. 1950-ben szeretett volna az újjászerveződő karcagi múzeumba kerülni, ahogyan erről Péter László, a múzeum első megbízott igazgatója is megemlékezett: „Szűcs Sándor akkor még nem volt jó a karcagiaknak. Hiába nyújtotta be 1950. március 23-án pályázatát, a dogmatikus idők merevsége miatt őt - ki tudja már, miért? - nem tartották elég megbízhatónak. A sors iróniája, hogy e sorok íróját, akit ugyanakkor a szegedi tudomány- egyetem távolított el a Magyar Nyelvtudományi Intézetéből mint megbízhatatlant, Karcag - a Múzeumi Központ javaslatára - elfogadta. Senki sem próféta a saját hazájában - a bibliai szólás egyszerre volt érvényes Szűcs Sándorra és rám.”* Péter László, idegen lévén a Nagykunságban, nem érezte itt jól magát, és amint lehetősége kínálkozott, elment Szegedre, pontosabban előtte Makóra: Az 1951. október 4-én megnyílt „kiállítással úgy éreztem, eleget tettem egy évvel azelőtti megbízatásomnak, az 2 ANTALFFY Gyula 1944. 3 SZŰCS Sándor 1973. Az önéletírásból részleteket közöl: SZŰCS Sándor 2012.20. 4 PÉTER László 1973.39. 339