Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Néprajz - Kókai Magdolna: Az emberélet fordulóihoz fűződő hiedelmek a Jászságban (születés, házasság, halál)
TISICUM XXII. - NÉPRAJZ III. Halál Földi létünk utolsó állomása a halál, melyet megmagyarázhatatlansága miatt éppoly misztikum övez, mint a születést, ezért számos hiedelem fonódott köré. E hiedelmek és rítusok alapja az a nézet, hogy a halál nemcsak az élet befejezése, hanem átmenet, illetve kezdet is. E rítusok tehát az élők közösségéből a holtak közösségébe való átmenet rítusai. Róheim Géza szerint a halottra vonatkozó hiedelmeknek és szokásoknak egyrészt az a funkciója, hogy pótolja azt az űrt, amit az elhunyt maga után hagy, oly módon, hogy a halottal úgy bánnak, mintha élne, s ugyanolyan szükségletei lennének, mint életében. Másrészt halála révén kikerült a földi létből, és az embertől idegen, természetfeletti világ lakója lett, ezért őt tisztelet és félelem övezi. Igyekeznek távozását siettetni, visszajárását megakadályozni, ebből következően szükségleteit kielégíteni.55 A halál előjelei Az emberi életet kísérő, számos jelenségnek jelzésértéke volt a jövőre nézve, melynek nagy jelentőséget tulajdonítottak az átmeneti rítusokban, így a terhesség, születés, házasság, halál vonatkozásában.56 A halál előjelének tartották az állatok szokatlan viselkedését: „a tyúk kukorékol, a kutya vonyít, nyüszít, az ajtó alá kapar, bagoly jelenik meg a kéményen és huhog, a háziállatok az istállóban nyugtalanná válnak.”57 A tárgyakkal kapcsolatos szokatlan jelenségek is halált jeleztek: pl. a lámpaüveg eltörik, az ajtó magától kinyílik, a bútorok recsegnek, az óra hirtelen megáll, a halálpillangó berepül a házba. Közelgő halálesetet jelzett, ha tizenhármán ültek egy asztalnál, ha valaki pénteken lett beteg, vagy az éjféli miséről hazamenet elesett az úton. Akinek a Luca napján megtisztított vöröshagymája az éjféli miséig először megbámult, az halt meg legelőbb a családból. Ugyancsak ehhez a naphoz fűződött az a hiedelem is, miszerint minden családtag részére sütöttek egy-egy pogácsát, melynek közepébe egy tollat szúrtak. Amelyik családtag tolla megper- zselődött, az halt meg legelőbb. Karácsonyhoz is fűződött haláljósló hiedelem. Ezen a napon nem volt szabad mosni, mert különben hamarosan meghal valaki a házból. Egy jászladányi adat szerint: „Ha valaki, mikor az éjféli misére beharangoznak, háromszor körülmegy a házon (de hátra ne nézzen, mert a boszorkányok elkapják), és a harmadik kerülés után benéz az ablakon, a szobában meglátja kiterítve, akik a jövő évben abból a házból meghalnak.” Bizonyos álmokból is következtettek a halálra: pl. kemencével, pappal, virággal, sok fekete hússal, kihullott foggal álmodni, piszkos, saras vízben járni, tapasztani. Egy másik hiedelem szerint, aki nagypénteken kenyeret süt, vízbe fúlt halottja lesz. Ha valaki kísértettel álmodik, hamarosan eljön érte.58 55 MN VII. 1990.634-635. 56 MNLII. 1979.416. 57 FARAGÓ Jánosné gyűjtése - JMA 437-88.; BATA Beáta gyűjtése - JMA: 509-94. 58 SZABÓ László 1982.302.; GULYÁS Éva 1973.125.; SUBA Györgyné (szerk.) 2009.406., 493.; GULYÁS Éva-SZABÓ László 2003.261,; FARAGÓ Jánosné gyűjtése - JMA: 437-88; FEJES Erzsébet és SZENDI Julianna gyűjtése -JMA: 115-68. Haldoklás, a halál beállta A haldokló megkülönböztetett helyzetbe került a közösségben: a család, a rokonok, szomszédok nőtagjai virrasztottak mellette. Vidékünkön is ismeretes volt az a nézet, hogy ha a haldokló a meghalt rokonait szó- lítgatja, akik hívják magukhoz, vagy szép virágos mezőn sétál, akkor már nem sok van hátra, a „lelke már az örök úton jár”. A haldoklás könnyítése és gyorsítása érdekében a haldoklót szentelt vízzel meghintették, hogy a túlvilági lények meg ne igézzék, szentelt gyertyát gyújtottak, vagy jobb kezébe adva, kezét fogva a feje körül köröztek vele, és így imádkoztak: „Én Istenem, könyörülj rajtam, vedd magadhoz lelkem!”55 A haldoklót nem lehetett hangosan siratni, mert nehezebben hal meg. A Jászságban is élt az a hit, hogy a halál beálltakor a lélek elhagyja a testet. Különböző formában, pl. lehelet alakjában is távozhat, mely kapcsolatba hozható az „utolsó lehelet” vagy „kilehelte a lelkét” kifejezésekkel. De galamb alakjában is eltávozhat a lélek, mely a keresztény vallás hatását mutatja. Ezeken kívül ismeretes a pára, a sóhajtás, a szappanbuborék alakjában távozó lélekképzet, valamint a kéménybe repülő denevér is elviheti a halott lelkét.59 60 A lélek eltávoztát igyekeztek megkönnyíteni. Fekete selyemkendővel letakarták a tükröt, vagy befelé fordították, nehogy a halott meglássa benne magát, mert az nehezítette volna a távozását, illetve maga után várt volna valakit. Az ajtót, ablakot kinyitották, hogy a léleknek szabad útja legyen, az órát megállították. A halott szemére pénzt tettek, állát felkötötték, lábait összekötötték, de a temetés előtt kibontották. Az egyik adat szerint, ez utóbbit elmulasztották, és ezért az adatközlő testvérének „hibás” lett a lába.61 A halott, túlvilágon történő szabad mozgását, látását célzó cselekvés volt a koporsó lezárása előtt a szemfedő mellig, kereszt alakban történő felhasítása. Úgy tartották, hogy így tisztábban lép az Úr színe elé a feltámadáskor, vagy hogy lásson a túlvilágon, illetve a feltámadáskor könnyebben kiléphessen belőle.62 A halott mosdóvizét, az edényt, a törülközőt olyan helyre ásták, ahol senki nem ment keresztül rajta, mert aki átlépte, sárgaságot kapott. Ez a hiedelem a halott tisztátalanságával hozható összefüggésbe, csakúgy, mint a tűzgyújtás, sütés, főzés tilalma. A szemetet befelé söpörték a szobába, s kivitelkor utána, illetve a ravatal alá öntötték, hogy vissza ne térjen.63 A halottas ház ablakán nem volt szabad benézni, mert sárgaságot kaptak. A Jászságban ismeretes volt az a hiedelem, amely az állapotos nőre és magzatára vonatkozott. Az egyik adat szerint: „terhes anya nem hal meg, még meg nem szüli gyermekét, mert két lélek nem mehet a sírba.”64 A másik adat arra mutat, hogy a halott az élőt magával viheti. „Ha kisgyermekes anya hal meg, a kicsit megszoptatják, hogy utána haljon.”65 Egy másik adat szerint, amikor a gazda meghalt, a jószágait kiengedték, mert különben elpusztultak volna. 59 SUBA Györgyné (szerk.) 2009. 495-496.; CSALOG József gyűjtése - JMA: 9-68. 60 SZMNAII. 1.2001.47.; FEJES Erzsébet és SZENDI Julianna gyűjtése - JMA: 115-68. 61 GULYÁS Éva 1973.125.; SZAPU Viola gyűjtése - JMA: 155-79. 62 GULYÁS Éva-SZABÓ László 2003. 249-263. 63 KOMÁROMI József és CSALOG József gyűjtése - JMA: 7-68. 64 TERJÉKI József gyűjtése - JMA: 200-79. 65 FARAGÓ Jánosné gyűjtése, Jászárokszállás - JMA: 437-88. 326
