Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Néprajz - Örsi Zsolt: Épületszerkezetek, -formák és -díszítések a Nagykunságon
ÖRSI ZSOLT: ÉPÜLETSZERKEZETEK, -FORMÁK ÉS -DÍSZÍTÉSEK A NAGYKUNSÁGON Talán egyedüli kivételként a kunsági párnavégeket lehet említeni, amelyet sokan keleti hozadéknak vélnek, holott nyugat-európai barokk mintákat követ. A Nagykunságban mindösszesen néhány barokk stílusú épületet ismerünk. (Ez a tartózkodás a barokk és a rekatolizáció összefonódásával is magyarázható, de ez még további vizsgálatokat igényel.) Az egyik ilyen a kunhegyesi sóház, a másik a karcagi Sánta-féle ház. Ez utóbbi azonban egy „öszvér” épület, hiszen csak a homlokzata mutat barokk stíluselemeket, a jellegzetes lopott tornác azonban klasszicista jegyeket mutat.25 A nagykunsági népi építészeti stílus, mint már utaltam rá, az egyenes vonalvezetésű klasszicizmus. Ennek egyrészt az az oka, hogy vidékünkön a kő és tégla hiánya miatt boltíves szerkezeteket építeni nem lehetett. így csak a függőleges tartó, illetve vízszintes áthidaló szerkezetek jellemzik épületeinket. A nagykunsági házak díszítőelemei között először a kerítést és a kaput kell megemlíteni. A ma látható deszkakerítések egészen új keletűek. Régen a portákat árkokkal választották el egymástól. A kitermelt földet az udvar felől halmozták fel, és az így elkészült gátba a kertek gerágyáihoz hasonlóan líciumot ültettek. A XX. század elején ezeket a körülárkolt telkeket Asszonyszálláson és Kunkápolnáson még jól ki lehetett venni. Méri István az 1948-49-es években végzett terepbejárása alkalmával a kolbá- szi telken, a szántóföldeken még szintén találkozott kiirthatatlan lícium sövénymaradványokkal.26 Györffy szerint szokásban volt még a trágyából vagy ízíkből készült kerítés is, amelyet a régészeti kutatások is alátámasztottak. Újabb keletűek a sárkerítések, de igen elterjedt volt a nádkerítés is. A nádkerítéseket 1838-ban számolták fel. „A nádfal kerítéseket is akkor ősszel October első napján bírói hatalommal fel szedették elszórták.”27 A fűrészgépek elterjedésével, az olcsó deszka megjelenésével a XIX. század közepe után terjedt el a deszkakerítés.28 29 Ez lehet léckerítés vagy palánkkerítés. A léckerítés végeit fűrésszel kicifrázzák. A palánkkerítés díszítése is divatos volt, ilyenkor a felső fedőléc, a kalapdeszka alatti keskenyebb lécet, léceket fűrészelték mintára. A pa- lánkkerítést sokszor csak a tartóoszlopokhoz szögelték, de olyan módon is készítették, hogy az oszlopok két szemben lévő oldalát kinútolták, hornyot vágtak bele, majd ebbe engedték le a deszkákat. A módosabb gazdaházaknál a kerítést tartó oszlopokat, a „culápokat” téglából készítették. A kerítésen való átjutást a kapuk szolgálták. A kiskapu az emberek számára, a nagykapu a szekérnek és a nagyobb jószágnak készült. A karcagi kapufélfákat vésett és fűrészelt díszítésekkel látják el. Alulra és felülre kerül a fűrészelt díszítés, amely 3-8 sor vízszintes, általában félkör alakú, közvetlenül egymás mellett elhelyezkedő párhuzamos mintából áll. E között találhatóak a vésetek, ezek egymással párhuzamos, függőlegesen futó, két- esetleg háromsoros laposszögű hullámminták. Találunk azonban másfajta, speciális vésőeszközökkel készített csillag-, illetve virágalakú mintákat. A növényi ornamentika igen ritka. A vaskos kapufélfák tetejét különböző mértani alakzatokkal díszítették. A szemöldökfát gyakran koporsófedél-alakú tetővel látják el, amelynek tetejét kígyó- vagy kutyaalakú mintákkal tették ékesebbé. A legrégebbi kapuk félfáit fölül egyetlen hatalmas, alján szegmensívesre kiképzett gerendával fogták össze. Talán 25 VARGHA László 1955. 26 GYÖRFFY István 1942. 63.; MÉRI István 1954. 142.; SELMECZI László 1992.55. 27 S.PÜSKI Anna 1982.545. 28 GYÖRFFY István 1942.63-64. ez a kapufajta lehetett az a recés kapunak nevezett bejárat, amelyet Kátai Sámuel kertgazda említ. „Midőn a 1879 évben január hó 7 és 8dikán tartandó értekezlet hatarozóvátette az Ujj kapu tsináltatását ezennel én mint Kert Gazda bízattam meg, elhatároztam szakismerő emberekkel közleni a vállatot meg híttam Vajó Andrást és első kaput 42 f recés kaput 39 forintért készített volna...1,29 Amennyiben ezzel kapcsolatban több adat is ösz- szegyűlik, érdemes lenne karcagi recés kapunak elnevezni az építményt. Az épületek legfőbb dísze az oszlopos tornác. Ez a szerényebb épületeknél fából készült, díszítése az oszlopok tetejénél látható fűrészelt minta. A Kunságon divatozó lopott tornácot vályogból vagy téglából készült henger alakú oszlopok tartják, illetve tagolják. Vargha László szerint fejlődés- történetük a következőképpen alakult: „A fagerendákból, a gömbfákból készült tornácoszlopok természetesen nemcsak a múltban készültek, szép számmal épülnek még manapság is, ha nem is mindig a klasszicista jelleg tudatos kihangsúlyozottságával; inkább a faanyag alkalmi megszerzésével, a másodlagos felhasználás keretében. A gömbfából készült újabb és régibb tornácok azonban általában megegyeznek abban, hogy a szerkezet tisztaságát leleplezetlenül megmutatják. A tornác kiváltógerendája ugyanis legtöbbször hasonlóképpen gömbfától készül, s az ugyancsak gömbfából készült faoszlopok áthatási görbéje ennek következtében sok esetben jól megfigyelhető. Az alakulás - a fejlődés - egy későbbi fokán, nyilván hosszas gyakorlati követelményeknek is megfelelően, a faoszlopok alá, s a fejezete fölé pallók kerülnek; fapallókból készült alátétek tagozzák. Majd a faoszlopok alsó szakaszában, a fapallók helyett vályogfalazatot építenek, részben védőfalazatként, részben bizonyos s már nem egyszer tudatos formai megoldásként is. Ez a védőlábazat, amely általában vályogból, s csak ritkán, s akkor is csak kései kiegészítésként téglából készült, változatos kialakítást mutat. Az egyszerű, fekvő téglaalakú, magasabb, négy- szögletes, gyakran mellvéddel is váltakozó, s könyöklővel is egybefogott tornáckialakítás sajátos helyi színt, jó arányú építészeti megoldást nyújt. Ezek, a helyi nyelven kűlábas házak valóban jellemzők a Nagykunságra. Nyilvánvaló, hogy az egyszerű fapallókból készült alátét lemezek és a vályogból rakott védőlábazatok a népi építészetben nem az antik oszlopfejek és oszloplábazatok egyes elemei, az abakus, a négyzetes talplemez, a plintlios tudatos alkalmazását jelentik, legalább is nem a kezdeti fokon. De az bizonyos, hogy a későbbi és esetleg már tudatos stílustörekvések hatása, egyes jelentősebb népi építkezésnél, ellentétben az általánosabb, s népi viszonylatban is egyenetlen, formailag is szegényes megoldásokkal, meglepő eredetiséggel és sajátos helyi klasszicista ízzel is telítődve, általánosnak is mondhatóan jelentkezik. A faoszlopok gyakori meszelése, de méginkább tapasztása, egyben az oszloptörzsek vastagodásával jár. A faoszlopok és az alátétlemezek egyidejű tapasztása a nyers, szögletes pallók formáját is meglágyítja, s a vastag, szalmás, törekes tapasztás és az évenkénti többszörös meszelés, akaratlanul is egy paraszti oszlopfejezet kialakításával jár. Lényegesen hozzájárul még ehhez az a szerkezeti megoldás is, amikor az aránylag kiskeresztmetszetű, karcsú faoszlopot, faszögekkel is megerősített sodort szalmakötéllel csavarják körül s ezután tapasztják, majd meszelik. A tapasztással, az agyagos péppel vastagra hizlalt szalmafonatok a faoszlop merevségét jórészt eltűntetik, lágy felületet képeznek s a tapasztott, meszelt sárfalú lakóház egységes homlokzati kiképzésébe ezáltal még szervesebben illeszkednek be. Az agyagos szalmafonat éppen könnyű alakításánál fogva, sajátos formálást tesz lehetővé: turbánszerű gömbfejezetek jelennek meg a tapasztott faoszlopokon, 29 ÖRSI Zsolt 2011.85. 295
