Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Régészet - Fodor István: Sámánizmus és a magyar régészet
TISICUM XXII - REGESZET. Nem lehetetlen, hogy sámán sírja volt az a két X. századi magyar temetkezés is, amelyeket Hajdúdorogon és Szeghalmon hoztak napvilágra. Az előbbi sírt dilettánsok dúlták fel, mellékletéből alig maradt valami, de az annál érdekesebb. Ez egy szépen faragott, üreges csont botvég, amely bagolyfejet mintáz.48 (6. kép.) Első látásra a más honfoglalás kori sírokból is ismert madárfejes csont botvégekhez hasonlítható.49 (Ezeket általában a korbácsnyél díszeinek tartják a régészek.) Egyetlen különbség, hogy ez bagolyfej alakú. Márpedig a baglyot a magyar hitvilágban különleges lénynek tartották, táltosmadár és halálmadár volt a neve. Úgy vélték, a bagoly jósolja meg a halál közeledtét.50 A szeghalmi lovas sír viszont szerencsére már in situ került napvilágra. A sírban itt is leltek csontból faragott bagolyfejet, csakhogy itt a bot másik végére húzott csontfaragvány is megmaradt. A meglepő az, hogy a két tárgy közt 120 cm a távolság, azaz ilyen hosszú volt a bot, amely sehogyan sem lehetett korbácsnyél.51 (7. kép.) Magam arra gondoltam, hogy sámánbot lehetett. A sámánok vagy táltosok ugyanis nem mind használtak dobot a szertartásokhoz, csupán botot. Valószínűleg a fiatal sámánok eszköze lehetett általában a bot,52 de voltak olyanok is, akik egész életükben csak bottal rendelkeztek. (A botot egyébként gyakran a dobverő helyettesítette.)53 Számukra a bot ugyanazt a szerepet töltötte be, mint a dob, a sámán ezt is lovamnak nevezte, a rákötött szalagok voltak a gyeplő szárai, a révülő sámán tehát ezen utazott a felső világba.54 A burját sámán két, 78-79. 52 DJAKtMÍBMltlIföftitóBlSÍfjH (|<fM6£ (DD&$X£0f. VÍJffisTfelvétele) 53 Ezt leggyakrabban a szibériai törököknél, keteknél, az obi-ugoroknál és a szölkupoknál figyelték meg. Ld. LVOVA, É. L. 1984.90. 54 DIÓSZEGI Vilmos 1962.47-49. - Diószegi így írta le a szojot sámánbot használatát: „A bottal sámánkodó a bal kezében tartotta a botot, mintegy a közepén, alsó végét pedig csípőjéhez támasztotta. A két gyeplőszalagot jobb kezében fogta, mint az igazi gyeplőt. A sámán ezen az „állaton” lovagolt. A bot tehát annak ellenére, hogy néhány szojot szerint a botos sámán „gyalog járt, hátasállatot jelképez, amelyen sámánkodás idején lovagolni lehet. Kétségtelen bizonyítéka ennek a gyeplő szó, továbbá a bottal végzett első szertartás, amikora sámán azt lovamnak szólítja.” DIÓSZEGI Vilmos 1960.184. Nem véletlen tehát, hogy a sámánbotok végére gyakran lófejet faragtak. (DJAKONOVA, V. P. 1981.149.) - A kirgizeknél és a szaján-altáji népeknél a sámánbot a gyógyítás fontos eszköze. (SOMFAI KAFIA Dávid 2005.193.; DJAKONOVA, V. P. 1981.152.; BASZILOV, V. N. 1992.76.) A keteknél a sámánbot a világfa jelképe volt. (DJAKONOVA, V. P. 1981.152.) - E párhuzamok ugyan mind időben, mind térben igen távoliak, jobb híján mégis arra gondolhatunk, hogy őseink táltosbotjának is hasonló szerep juthatott egykor. lófejes fogantyúval ellátott bottal végezte avatási szertartását. A burjátok a sámánbotot „öt élet”-nek nevezték, mert hitük szerint belőlük öt élő ló válik majd.55 A burjátoknál arra is van XIX. századi példa, hogy a sámánok a szertartásoknál dobot, dobverőt és botot is használnak.56 Ilyesfajta botokat láthatunk a VI—Vili. századi türkök kezében, az egyik türk sírszobron és a szogd város, Afrasziab falfreskóin is a türk férfiakat ábrázolták hasonló botokkal a kezükben. Nem tudjuk persze biztosan, mi lehetett e botok szerepe, csak sejthetjük, hogy a vallási kultuszhoz lehetett közük, s talán sámánbotok lehettek. (8. kép.)57 A szeghalmi lelet alapján joggal feltételezhetjük, hogy a mi honfoglalás kori táltosaink is használtak a keleti sámánoknál gyakori sámánbotokat. A néprajzi anyagban arra is találunk bizonyítékot, hogy e botokat talán az elhunyt táltos sírjába is tehették. 1958-ban Diószegi Vilmos a Jeniszej forrásvidékén, Tuvában élő északkeleti szojotok sámánhitét vizsgálta, akik eredetileg az uráli nyelvű szajáni szamojédok közé tartoztak, de a XIX. század első felére eltörökösödtek.58 A szojot sámánok temetkezéséről följegyezte, hogy azokat távoli, elhagyott helyeken, erdőkbe temették, s a föld fölé épített fa emelvényre helyezték (9. kép), ahová a felszerelésüket, lószerszámukat (kantárt és nyerget) is felerősítették. A nyerget a lábánál lévő fához, a dobot a fejénél lévőhöz tették. A temetéskor e tárgyakat megcsonkították, a nyereg hátsó részét levágták, a dob bőrét felhasították. Általában is úgy helyezték el azokat, hogy minél előbb a földre hulljanak és elkorhadjanak. (Nyilvánvalóan azért, hogy a sámán a halála után ne tudja használni eszközeit, ne tudjon velük a közösségnek ártani. Ugyanígy cselekedtek annak a sámánnak az eszközeivel is, aki felhagyott a sámánkodással.)59 A sámánokat hasonlóképpen temették egész Dél-Szibériában - a tuvaiak, altájiak és a hakaszok is. A sámán öltözékét és eszközeit - főként a dobot - a sámán halála után azonnal megrongálták.60 55 AGAPITOV, N. N. - HANGALOV, M. N. 2006.153. 56 AGAPITOV, N. N. - HANGALOV, M. N. 2006a. 218. 57 JEREMENKO, L. N. - KURMANKULOV, Zs. K. - BAJAR, D. 2005. 77-79. (A szerzőknek más a véleményük e botok szerepéről - aligha helytállóan.) - A sámánbotok - nemritkán a dobokkal együtt - feltűnnek a szibériai sziklarajzokon is a késő bronzkortól és a korai vaskortól kezdve. Ld. OKLADNYIKOVA, E. A. 1984.132-135. - A sámánbot készítéséről a burjátoknál ld. Diószegi Vilmos 1964^es fényképfelvételét: Néprajzi Múzeum, Itsz. NM F 147844. Ld. még: HOPPÁL Mihály 2005.242-243. - Nem hagyhatom itt említés nélkül Sz. V. Sztudzickaja dolgozatát, amelyben a Kelet-Európa északi sávjának újkőkori régészeti emlékanyagában fellelhető, csontból faragott, zömmel szarvasfejet mintázó botvégekre, valamint a sziklarajzokon emberfigurák kezében való ábrázolásukra hívja fel a figyelmet. A szerző arra a véleményre jutott, hogy e díszes faragványok sámánbotok végeit díszíthették. (SZTUDZICKAJA, Sz. V. 1997. 97-98., 102.) Abban valóban aligha kételkedhetünk, hogy e botokat vallási szertartásokon használhatták. Azt azonban nem állíthatjuk biztosan, hogy használóik valóban sámánok voltak, hiszen - mint fentebb láttuk - a sámánizmus újkőkori megjelenése egyértelműen nem bizonyítható. (Annál is inkább, mivel hasonló botvégek ugyanezen a területen már a késői mezolitikumban is feltűnnek.) A sziklarajzok emberalakjait alighanem helyesebb az ősi társadalom mediátorainak nevezni. 58 HAJDÚ Péter - DOMOKOS Péter 1978.350. 59 DIÓSZEGI Vilmos 1959. 109. 35. kép., 114-115.; HOPPÁL Mihály 2005. 250-251. - L. P. Potapovnak az altáji teleutok azzal magyarázták a sámándob tönkretételének szükségességét, hogy a régiek úgy vélték: ha nem teszik tönkre az elhunyt sámán dobját, az minden éjjel használni fogja, s olyan erővel veri, hogy a környéken senki se tud tőle aludni, félelmet kelt és nyugtalanítja az élőket. Ld. POTAPOV, L. P. 1949.200. 60 Vö. DJAKONOVA, V. P. 1975.60., 77-84. 196
