Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Régészet - Csányi Marietta–Tárnoki Judit: Túrkeve–Terehalom – a tell 2. települési szintje. Étkészlet a bronzkori házból
CSÁNYI MARIETTA-TÁRNOKI JUDIT: TÚRKEVE-TEREHALOM - A TELL 2. TELEPÜLÉSI SZINTJE. ÉTKÉSZLET A BRONZKORI HÁZBÓL-funkcionálisan is elkülönülő helyiségre oszlott. A nagyobb belső hossza kb. 700 cm, a kisebbé kb. 440 cm. Közöttük masszív, épített fal nem volt - nincsenek oszlophelyek -, de a már leírt szintkülönbség elválasztotta azokat egymástól. A nagyobb helyiség volt a konyha és egyben a lakók napi élettere. Ebben a helyiségben az ép darabokkal és a töredékekkel együtt közel 60 edényt bontottunk ki, jórészüket közvetlenül a padlón, valamint agyagból készült berendezési tárgyakat. A DK-i fal mellett egy egészen alacsony, alig 15-20 cm-re a padló fölé emelkedő, 1 m átmérőjű sima agyaglapot találtunk, ami nem lehetett más, csak egy asztal, mivel közvetlenül mellette egy hordozható tűzhely formájú, de padlóra tapasztott főzőalkalmatosság állt. Ugyanilyen berendezés volt az ÉK-i fal közelében is. Nyílt, peremes tűzhely nem volt a konyhában, de a törmelék között olyan mennyiségű hordozható tűzhely töredékét találtuk, amelyből akár tucatnyi főzőalkalmatosság is kitelne. Szintén a DK-i fal mellett (ott, ahol az egyetlen fölülről jövő beásás átvágta a padlót - lásd 2. kép) különös agyagdarabok hevertek: töredékes szélük jelezte, hogy a leomló falból szakadtak ki, azonban a nagy faldarabokban gondosan eldolgozott, letapasztott szélű nyílások voltak, melyek 30 cm átmérőjű, lekerekített sarkú, négyzetes alakúak voltak. Ugyanilyen szerkezeti elemet az átellenes oldalon, az edénycsoport („polc”) mellett is megfigyeltünk. Ezeket a szerkezeti elemeket a feltárás pillanatában, de azóta is csak ablaknyílásként tudjuk értékelni. Ezt a rekonstrukciós elképzelést látszik alátámasztani az is, hogy mindkét fal mellett megtaláltuk, vagyis a konyhában kereszthuzatot is létre lehetett hozni. Hasonlóan mindkét hosszanti fal mellett találtunk olyan, padlóra omlott tapasztásokat, melyek csak a padlóra bontás során nyertek értelmet. Ezek az elemek hosszú, vályúformájú, háromszög átmetszetű agyagdarabok voltak, egyik oldalukon a szabálytalan felületű vályúval, míg a háromszög élben összefutó oldalai simára kidolgozottak. A padlón feküdtek, a falra merőlegesen, simított felükkel lefelé. Kiderült, hogy ezek az elemek mindig a cölöphelyek szomszédságában voltak, és úgy gondoljuk, hogy a falban futó facölöpöket borították be ezekkel a rusztikus „bordákkal”, egyrészt megvédve a faanyagot, másrészt díszítve a belső teret. (Egy ilyen elem jól látható a 2. képen, az ÉNy-i falra merőlegesen, közvetlenül a „polc” edényei mellett.) A konyha berendezésének leglátványosabb darabja a „tisztaszoba” felé eső sarokban, az ÉNy-i fal mellett került napvilágra. Közvetlenül a fal tövében nagy, ép, hasas edények álltak a talpukon (9. kép edényei), előttük pedig, a padlón, jól kivehetően három sorba rendezve szájukkal lefelé fordított tálak hevertek. A tálak közé keveredve - első sorban a faltól legtávolabb lévő tálsor felett - kisebb díszedények összetört darabjai feküdtek. Felszedés közben az is kiderült, hogy nem egy-egy tál található itt, hanem legalább 3-3 darab egymásra fektetve. A rekonstrukciós elképzelés azonnal kínálkozott: itt egy fapolc volt a fal mellé állítva, mely alatt a nagyobb edények álltak, a polcokon egymás mellett a gondosan egymásra fektetett tálak, míg a legfelső polcon a kisebb bögrék, kancsók, dísztálak. A polc az épület összedőlésekor ráborult a padlóra. A konyha rendezett, átgondolt berendezésére nemcsak ez a „stelázsi” utalt. A helyiségben egyetlen eldobott állatcsont sem volt (szemben más bronzkori házakban tapasztalható „rendetlenséggel”), a tűzhelyek környezetében számtalan ép vagy csak összetört, finomművű edény volt, a konyha kellős közepén pedig a hatalmas, söröskorsó alakú díszedény trónolt a padlóra állítva. (10. kép 4.) A konyha padlóját gondosan tapasztott, döngölt agyag alkotta. Több helyen is tapasztaltuk megújítását, újrasározását, de ezek a javítások csak egy-egy foltra és nem az egész belső térre terjedtek ki. Ezt a módszert bármelyik bronzkori telepen megfigyelhetjük: a lakók egy-egy rendrakás során csak a sérült, kitaposott padlórészeket újítják meg.14 A ház kisebb helyisége teljes területén padlózott volt, melyet a jó minőségű agyagtapasztásra ráfektetett kb. 20 cm széles, hasított deszkákból készítették. A deszkák száliránya a rövidebb oldalfalat követte. (Ezt a borítást ma hajópadlónak neveznénk.) A padló azért maradt meg ilyen kitűnő állapotban, mert a ház pusztulásakor a deszkák elszenesedtek, azokat kitűnően lehetett bontani. Ebben a helyiségben semmilyen szerkezeti elem, edény, állatcsont nem volt, a fapadlóról lefejtett réteg összetétele azonban egykori, szerves anyagból készült berendezési tárgyakat (bútorokat?) sejtet. Ide nyílt a bejárat. A ház DNy-i vége a padlóra bontás során rajzolódott ki világosan. (3. kép) Ekkor látszódott, hogy a ház végéhez egy 8-10 centiméter átmérőjű karósorral jelzett, mintegy 60 cm szélességű „oldaltér” csatlakozott. Ennek padlója nem volt, csak némi töredezett sározása, taposása. Láthatóan nem önálló helyiség, nincs is belőle átjáró a belső térbe; úgy gondoljuk, hogy ez csupán a tetőszerkezet túlnyúlásával kialakított fedett szín, melyet tárolásra lehetett használni. (Ma a parasztházak oldalában ugyanilyen megoldással a téli tüzelőt halmozzák fel, hogy azt az eső-hó ne áztassa.) A szint 2. számú házának csak kis részletét sikerült feltárni, és még azt is egy kb. 2 m széles újkori kincskereső árok roncsolta.15 Az épületnek csak egyetlen sarka esett a szelvénybe, de ez alapján teljesen hasonló lehetett az 1. házhoz. Fala ennek is 25-30 cm széles, belsejében cölöphelyekkel. A két épület tájolása is megegyezhetett, ugyanis a házrészletben ugyanolyan irányú deszkapadló mutatkozott, mint az 1. ház 2. számú helyiségében. (2. kép, a szelvény ÉNy-i sarkában a fapadló maradványa az újkori árok szélén jelentkezett.). A két épület közötti utca szélessége 230 cm. Az utcát vékony, laza, törmelékes, letaposott szintek egész sora jelezte, pontosan nem lehetett megállapítani, hogy ezek közül melyik volt időben teljesen egykorú a házakkal. (Ez az utca esetén a többi rétegben is nagyon nehéz volt. Az utca - a szétdobált szemét miatt - sokkal gyorsabban töltődik, mint a házak belseje, és már egy-egy nagyobb eső lezúduló vize is megváltoztatja a felszínét. Egyedül a kora bronzkori rétegekben volt olyan hihetetlen szerencsénk, hogy a házak közötti keskeny sikátorok felszínét is beborította az égett törmelék, így az utcaszint „percre pontosan” kapcsolható volt a házak padlószintjéhez.) A házak közötti utca betöltése valódi „telepszemét” volt, benne hatalmas mennyiségű állatcsonttal, törött edénnyel, halpikkellyel, kagylóval - ez szöges ellentétben állt a házakban uralkodó renddel és tisztasággal. 14 Épp ez teszi nehézzé a házak feltárását is. Bontás során szinte sosincs egybefüggő padló, a mozaikos darabokat kell megpróbálni követni, végig egyensúlyozva az aprólékos precizitás és a nagyvonalúság között. 15 A helyi hagyományok megőrizték az emlékét egy földtulajdonosnak, aki az elmondás szerint „kettévágta” a Terehalmot. Talán az ő tevékenységének nyoma ez az árok, mely egészen a kora bronzkori rétegekig lehatolt. Valószínűleg ebből az árokból kerültek kora bronzkori edények a debreceni Déri Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe, hiszen a 3 m mélységben jelentkező rétegekből másképp nem kerülhet a felszínre ép edény. (KALICZ, Nándor 1968.129. N° 204. és 206., valamint Taf. 112/7, 9., valamint Taf. 112/1-5., 118/1-5, 8, 10-14. Túrkeve-Terehalom és Dévaványa-Terehalom lelőhellyel. 15
