Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Néprajz és nyelvtudomány - Kókai Magdolna: Falvédőre hímzett vágyak. Feliratos falvédők a Jász Múzeum gyűjteményében
Kákái Magdolna Falvédőre hímzett vágyak. Feliratos falvédők a Jász Múzeum gyűjteményében Mindannyian ismerjük, és már hangoztattuk néhányszor az „Én sem most jöttem le a fatvédőről!” szállóigét, mellyel azt próbáljuk nyomatékosítani, hogy nem vagyunk már olyan naivak, nem tudnak könnyen átverni. E szállóige felidézheti bennünk a hímzett falvédők szentimentalizmust, elérhetetlen vágyakat sugalló jeleneteit és a hozzájuk kapcsolódó feliratokat. Jelen tanulmányban a Jász Múzeum gyűjteményében található feliratos textil falvédőket mutatom be, kitekintést nyújtva a téma kutatástörténeti vonatkozásaira. Történeti áttekintés Az etnográfiai kutatások kezdetben a népi vagy populáris kultúra ünnepi jelenségeire (pl. születés, házasság), színpompás ünnepi tárgyaira (viselet, tisztaszoba) fókuszáltak. A hétköznapok világa, mint pl. a régi falusi konyhák és azok berendezési tárgyai, kívül estek a kutatók érdeklődési körén, így azok a feliratos falvédők is, melyekkel az asszonyok konyhájukat díszítették. Ezek vizsgálata az 1970-80-as évektől vette kezdetét, addig a kutatók figyelemre sem méltatták. Ekkor kezdett gyűjtésükbe a Hatvány Lajos Múzeum igazgatója, Kovács Ákos, és több mint 1000 óbból álló anyagot tárt a közönség elé. Vegyes volt a fogadtatás, ugyanis sokak szemében ezek nem tekinthető népművészeti alkotásnak, éppen ezért nem valók a múzeumba. Kétségtelen, hogy e kézimunkákat nehéz beilleszteni a megszokott fogalmi kategóriákba. Hoppál Mihály szerint „az ún. népi vagy paraszti kultúra és a polgári, illetve kispolgári kultúra határvidékén helyezkednek el.” Noha torz módon, de tükröződik bennük a munkás réteg sivár életből való kitörésének, egy jobb kispolgári életmód utáni vágya. Éppen ezért e társadalmi réteg körében vált legnépszerűbbé ez a kissé hamis, giccses tömegművészet.1 A feliratos falvédő eredete a német kultúrában gyökerezik. Egy német néprajzkutató, Eva Still igen alapos kutatómunka eredményeként mutatja be a német falvédők történetét, mely mindmáig alapműként szolgál a még csekély szakirodalommal rendelkező téma kutatásához. Munkájában rávilágított, hogy ezeknek az idők folyamán népivé lett XIX-XX. századi feliratos falvédőknek az ősei előbb az úri-polgári otthonokban jelentek meg. A XIX. század közepétől sorra alakultak Európa-szerte az iparművészeti múzeumok, melyek kiállításaikkal azt célozták, hogy a régi kézműves termékek bemutatásával jó példákat szolgáltassanak a nagyipari termelés számára. A XIX. század második felének művészettörténészei, köztük Jakob Falke, a bécsi Iparművészeti Múzeum igazgatója, a közízlés nemesítésén fáradoztak. Az 1871-ben kiadott Művészet a lakásban című kötetben elítélően szólt a barokk és rokokó tájképeket másoló, tarka-barka színezésű hímzésekről. Helyettük a XV-XVI. században kedvelt, lapos öltéseket alkalmazó vászonhímzéseket ajánlotta felújítani, melyek követni képesek a rajz hajlékony vonalát. Könyvében néhány példát is hozott a figurális, feliratos mintákból. Julius Lessing, a berlini Ipari Múzeum igazgatója a feliratos ónémet vászonhímzéseket adja közre önálló kötetben. 1 HOPPÁL Mihály 1998.111-114. Eleinte az előkelő dámák, majd a polgárasszonyok kezdték ebédlőiket, fogadószobáikat fehér vászonra kék és piros fonallal, szár- és lapos öltésekkel kivarrt dísztörölközőkkel, ágyterítőkkel, abroszokkal díszíteni. A vászonneműkön megjelenő feliratoknak az úri hölgyek műveltségét kellett tükrözniük. így híres költők sorai, operarészletek tűnnek fel ezeken a kézimunkákon. A hímzésdivat hamarosan továbbterjedt a kispolgári, majd a munkás- és paraszti háztartásokban is. Ezeknél a rétegeknél azonban változik a falvédők témája és felirata. Saját környezetük, elsősorban a háziasszony jelenik meg, a kor divatjának megfelelő ruhában. A feliratok vallási intelmeket, a mindennapokra vonatkozó, magatartás-szabályzó szentenciákat fogalmaznak meg. A kispolgári háztartásokban ezek a hímzett darabok kiszorultak a konyhába, és ezáltal funkciójuk is megváltozott. Ezt a funkcióváltást siettette az a körülmény is, hogy a XIX. század közepére a zárt tüzelésű, kéménnyel ellátott tűzhely háttérbe szorította a hagyományos füstös konyhát. így a szép, tiszta, fehérre meszelt fal alkalmassá vált a díszítésre. A falvédő olcsósága, könnyen tisztíthatósága miatt falikép szerepet kapott, de egyben védte is a falat a konyhai szennyeződésektől. A XX. század elején népszerűvé vált Németországon kívül más európai országokban is, mint pl. Angliában, Svédországban, Hollandiában és az Osztrák-Magyar Monarchia országaiban, így Magyarországon is. A kézimunka szaküzletek eleinte német nyelvű mintakönyveket kínáltak. A magyar nyelvű divatújságok mintaválasztéka igen eklektikus volt mind témáját, mind az öltéstechnikát illetően. Jól megfértek egymás mellett a szűrvirágokból álló, a kalotaszegi, matyó minták és magyar festők góbiéin öltésekkel kivarrandó munkái. Az egyszerűbb száröltéssel és keresztszemes öltéssel kivitelezett vászonhímzéses mintákat a falvédőn kívül elsősorban konyhaasztalra, gyúródeszkára, szenes- és szemetes- ládára, konyhaszekrénypolcokra szánt térítőkre ajánlották. A feliratos, versikékkel értelmezett, különböző jeleneteket ábrázoló falvédők már az első világháború előtt megjelentek a fővárosi és vidéki iparos és munkáscsaládoknál, valamint a parasztság körében.2 A hagyományos sar- kos elrendezésű parasztházakban falikép funkcióban kerültek a konyhai asztal, ritkábban a sparhelt fölé. Az előnyomott falvédőket a Jászságban is a kézimunkaboltokban, vásárokon, piacokon szerezték be az asszonyok, de volt rá példa, hogy a kézimunkák mintájának előnyomásával (drukkolással) foglalkozókhoz vitték az anyagot, és a kiválasztott mintát ráüttették. Előfordult, hogy némelyek átrajzolták a nekik tetsző, másik asszonynál látott darabot. A falvédők felépítése általában a következő sémát követte: egyszerű, gyerekrajzszerű, többnyire idillisztikus életkép, mely szerelmespárt vagy konyhában szorgoskodó háziasszonyt ábrázol, zsúfolt motívumokkal övezve. Középen vagy a jelenetet keretezve található az egyszerű rímpárokkal versbe szedett, sokszor helyesírási hibákkal tűzdelt szöveg. A virágszimbolika sűrű jelenléte visszavezethető arra az európai és más népek folklórjában is jelenlévő régi jelképre, mely a nőt a virággal azonosítja. 2 K.CSILLÉRY Klára 1987.12-22. 91
