Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)

Néprajz és nyelvtudomány - Örsi Zsolt: A darumadár

TISICUM XXI. - NÉPRAJZ ÉS NYELVTUDOMÁNY

Hódmezővásárhelyen a használt, kiszáradt, esőverte, kérges, repedt, viseltes subát nevezték darudübörgőnek.67 Az Új Magyar Tájszótár címszavai között is találhatunk daruval kapcsolatos kifejezéseket: daru (a madár), daru (a szerkezet), daru-alma, darubogár, darubőgő , darubőgős, daru- dübögő, darubörgő, darubüllő, darufogó, darufőkötő, darugém, daruháj, daruhajsaláta, darukapocs, daruköles, daruköröm, daruláb, darulábsaláta, daruié, darulövő, darunyak, darunyaksarló, darunyakú, daruökör, darupofá- jú, darus, délruszeg, daruszőrű, daruszürke, darutehén, darutojás, darutól), darutollas, daruzás, daruzik, daruzsál, darv, darvad, darvadozás, darvadozik, darvag, darvas, darvász, darvaszt, darvikol, darvog, darvogás, darvogat.68 A daru ilyen sokféle előfordulása a nép közt természetes, hiszen valamikor a Nagy Magyar Alföld tekintélyes részét állandó vagy időszakos tavak, erek, mocsarak, lápok, rétek, vízfolyások birtokolták, hiszen a terület nagy része a Tisza árterének tekinthető. Ez a nagykiterjedésű vízi világ mindenféle madarak ezreinek, tízezreinek nyújtott menedéket, adott otthont. Az ember alig járta nádrengeteg mélyén mérhetetlen számú madárkolóniák lakoztak, amelyek minden évben a pákászok és a környék lakosságának jelentős élelemforrással szolgáltak. A hazai, de különösen a külföldi utazók is elragadtatással írtak a hatalmas madár- és halbőségről. A madárvilág mesébe illő gazdagságáról szóló korabeli hiteles feljegyzéseket olvashatunk Ralamb Kolos svéd királyi követ visszaemlékezésében, aki 1658-ban utazott keresztül a Sárréten és azt írta: „Olyan feles számban él a daru, vádlód, túzok, vadkacsa és más kisebb szárnyas, hogy szinte elfedik a földet és olyan tömegben repülnek, akár egy felhő. ”69

A madárvilág sokszínűségének és bőségének köszönhetően a bécsi udvar is a Nagykunságról rendelt mindenféle madarakat a császári állatkert számára: „mindenféle nagyságú és külön-különféle színű vadkacsákat, búvárokat, fejér gólyákat, darvakat, túzokokat, vadludakat, lilliket, mindenféle gémet, kivévén a közönséges hamuszínű gémet, gödényeket, karakatonákat, vízi bikákat és más egyéb különös szárnyas és négylábú állatokat.”70 Még 1858-ban a Sárréten költött és viszonylag nagy számban élt Alföld-szerte: „Túzok, és daru százával jár a nagyobb tagú birtokokon, miilyen az Alföldön hála Isten bőven van; az előbbi kizárólag itt költ s itt telel a repczevetéseken, az úthoz gyakran olly közel, hogy a hímtúzoknak bajszát is megláthatni. Az utóbbi szintén itt költ, a sárréti nagy porondokon és rétszéleken, hol már többször lelték meg tojását,m

darabból legyenek, mert a fal úgyis segít a teher hordozásában. Ez a három gerenda tartja fenn az egész fedélszerkezetet. Némely háznál azonban nem elégszenek meg ezzel a három gerendával, hanem künn, ott, ahol az ereszt akarják bevégezni, úgynevezett darulábakra vagy ereszágasokra fektetnek még egy gerendát, s erre jönnek ki a folyó gerendák. Van olyan ház is, ahol emiatt az egyik koszorúfa elmarad, s az van a darulábon. De viszont van olyan is, a melynek egyáltalában nem lévén ereszalja, darulába sincs. Ereszágas és daruláb közt az a különbség, hogy míg az első egyenes gerenda, amelyre vízszintesen fektetnek egy gerendát, addig a másiknál két gyámol is támogatja a vízszintes gerendát. Ezeken fekszenek keresztül a folyógerendák, amelyek a szarufákat tartják. Érdekes azonban, hogy a legtöbb házon kétszer, sőt némelyiken háromszor annyi folyógerenda van, mint ahány szarufa.”

67 KISS Lajos 1926.169.

68 B. LŐRINCZY Éva 1979.953-956.

69 SZŰCS Sándor 1999.44.

70 GYÖRFFY István 1984.33.

71 HAVAS Sándor 1858.271.

A darvakat nemcsak szóban emlegették eleink, hanem valóságban is közel állottak hozzá. A régmúltban, amikor nemcsak vonuló, hanem fészkelő madár is volt hazánkban, sokféle módon vették hasznait. Ezek közül az egyik, a legfontosabb tulajdonságára, az éberségre alapozott épületvagy udvarőrzés volt. Tudjuk azt is, hogy nemcsak az előbb említetteteket vigyázta, hanem igen gyakran erősségeknél, váraknál is teljesített „szolgálatot”. „Ismeretes dolog, hogy a darvak - akárhol ütnek is tanyát - őröket állítanak ki, s éjjel állandóan strázsáltatják tálkájukat. A strázsák felemelt fővel vigyáznak, s ha mit látnak, menten nagy krukogással hírül adják."12 Még a fészkén ülő darura is állandóan őr vigyáz. Szóval sza- kasztottan úgy őrködtek, mint végházainkban a vitézlő rend. Nem hiába hívták tehát a darvakat vitézlő madaraknak! Nem hiába tartogatták őket várainkban és kastélyainkban. Hiszen az éberségről példát, az őrködésről formát ők adtak. Tőlük látták a vitézeink, mint kell talpon virradniok. Tőlük tanulhatták a virrasztóink, mint kell hajnalsetétekor és virradatkor ébresztő szóval kelteniük az alvókat - ha kívülről veszedelem közeledett” - írja Takáts Sándor.73

A népi emlékezet is megőrizte az őrdarvakat, amelyek veszedelemkor jeleztek: „In magam ugyan nem tudom, de mindenki monggya, hogy az az őrmadár, daru, vagy miféle, árul szól, hogy a rigi időkbe óták, őriszték a várost, ha gyütt az ellensíg, ilyen vagy olyan, török-i, tatár-i, vagy nímet, mer azok vótak aztán az istentelenök igazán, szóvá ha ezök gyüttek, a darvak csak ekesztek sivítani, úgy nagy hangusan kurjantani, vagy mi, úgy is mondják, hogy krúgatni - hát ín nem tudom. Línyeg az, hogy akkó a nípek fogták a motyójukat, oszt be a Nagylaposba, vagy a Kisfolyásba. Oda ugyan nem ment utánok se török, se nímet. Az állatok is Mák, hogy hová, merre kő szalanniuk, osztán mentek, röpültek. Az ellensíg csak üres ólakat, meg házakat tanáli. Igaz, hogy sokat fel is gyútottak aztán közülük, de még haranglopásra is vetemöttek, meg mindent elvittek, amit tuttak. A nípek asztán csak akkó gyüttek elő, amikó mán messzejártak. Hát jobbak vótak ezök a daruk, mint a kutyák. Voltak is nagy becsbe.mesélte egy éltes püspökladányi lakos.74

Az egri várban 1493-96 közt tartottak egy darut, amelyet a vár darujának neveztek, ami egyszer ki is szabadult és elrepült, azonban a kovácsnak sikerült elfognia, amely tettéért Eösy György provizor 6 dénár jutalmat adott. Mintegy száz esztendővel később, 1580-ban az egri várban még mindig tartottak darut. Azt azonban pontosan nem tudjuk, milyen célból volt rá szükség, valószínűleg ez is őrdaru volt.75 Ez a megvesztegethetetlen madár látta el sok esetben azt a feladatot, amelyet kutyáknak vagy embereknek kellett volna végezniük. A hódoltság korában ez igen gyakori volt, azonban később egy magára valamit adó udvarház vagy kúria sem nélkülözhette a szelíd darufalkát. Az udvar díszének tekintették. „Együtt járt a baromfiakkal, őrködött köztük. Amikor jókedve kerekedett, táncolt és játszadozott; magát illegetve körbe lépegetett, kavicsot vagy kis gallyat vett csőrébe, feldobta, meg elkapta. Viselkedéséből időt is jósoltak. Mikor szárnyát teregetve és kiáltozva

72 Miskolczy prédikátor uram írja a strázsáló darvakról, hogy „azok egy-egy követ tártnak a féllábuknak körmei között, a másikon pedig veszteg állnak. Ha mikor azért a strázsák el találnak aludni, a kőnek a körmök közül való kiesése által menten fölserkentetnek.” Idézi Miskolci Gáspár Egy jeles vadkert c., 1702-ben, Lőcsén kiadott munkáját

73 TAKÁTS Sándor 1917. 81.

74 DANKÓ Imre 1996.85.

75 CSIFFÁRY Gergely 2001.141.

78