Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)

Régészet - Prohászka Péter: Római és bizánci aranyérmek Tiszafüred környékéről

Prohászka Péter

Római és bizánci aranyérmek Tiszafüred környékéről

Bevezetés

Mezőgazdasági munkák, régészeti ásatások és egyéb földmunkák során gyakran kerülnek napfényre különféle korszakok numizmatikai emlékei.1 Ezek némelyike, mint az alábbi két példa is mutatja, fontos adatokat nyújthat az éremtan mellett más kutatási területek számára is. A bemutatásra kerülő két érem más-más korszakból származik. Míg a III. századi aureus a római-barbár kapcsolatrendszer egy sajátos emléke, addig a VII. századi bizánci solidus az avaroknak fizetett bizánci évpénz tanúja. Mindkét érem Tiszafüred vidékén került elő. Míg azonban a római aureusról a Tiszafüredi Régészeti Egylet alapítója, Tariczky Endre többször is beszámolt munkáiban, addig a VII. századi aranyról a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárában található iratokban, levelezésben olvashatunk.2 Az aranyérmek szerepe mind a római császárkorban, mind pedig a népvándorlás korában különleges volt. A császárok elsősorban propagandacélból, a katonaság és a birodalmi vezetőréteg számára verettek aranyat, melyek a tartományok éremforgalmában alig fordulnak elő, így hétköznapi használatuk a kereskedelemben gyakorlatilag elenyésző. A barbaricumba kerülésüket többféleképpen magyarázták, így felvetődött a kereskedelemben játszott szerepük is. Más vélemények szerint a fokozódó barbár támadások zsákmányának részeként vagy mint ajándék, illetve zsold jutottak a különféle etnikumú barbár csoportokhoz.3 Mind a római tartományok éremforgalmának vizsgálata, mind pedig a császárkori fejedelmi sírok ezen utóbbi két lehetőséget támasztják alá.4 így különleges szerephez jutottak a barbaricum népeinél, mint státuszszimbólumok, valamint mint nyersanyagforrás az ékszerek és egyéb viseleti tárgyak készítésénél. Részben ugyancsak nyersanyagforrásként szolgáltak azok a bizánci solidusok, melyeket a Bizánci Birodalom egyre nagyobb számban volt kénytelen fizetni szomszédainak, köztük az 568-ban a Kárpát-medencében megtelepedett avaroknak.5 Ez az aranykor egészen 626-ig, Konstantinápoly sikertelen avar ostromáig tartott, azonban még ezt követően is áramlanak be bizánci érmek a Kárpát-medencébe, egészen a 670-es évekig.6 A két, Tiszafüred környékén előkerült arany közreadása és elemzése új adatokkal gazdagíthatja Szolnok megye régészeti és numizmatikai emlékeinek kutatását.

Postumus ellencsászár kocsi fülezett aureusa

Tiszafüredről Tariczky Endre tevékenységének köszönhetően számos római és bizánci éremről állnak rendelkezésünkre adatok, még ha maguk

1 A tanulmány elkészítését a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János kutatói ösztöndíja tette lehetővé.

2 Sajnos Tariczky munkáinak numizmatikai vonatkozású adatai kimaradtak Szolnok megye római leleteinek corpusából - Id. VADAY Andrea 2005.

3 Lásd erről részletesen: BEMMANN, Jan 2003.; PROHÁSZKA Péter i. p.

4 WERNER, Joachim 1973.; BEMMANN, Jan 2005.; PROHÁSZKA Péter i. p.

5 Az avarokról részletesen: POHL, Walter 1988.

6 POHL, Walter 1988.

az érmek a második világháború pusztításainak áldozatul is estek. A környéken előkerült érmek kezdetben az egri érseki gyűjteményt, majd 1877 után a Tiszafüredi Régészeti Egylet múzeumát gazdagították. Tariczky Endre, aki több évtizeden keresztül lelke és motorja volt a környéken folyó régészeti kutatásoknak, már első levelétől kezdve érdeklődött a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársainál különféle érmek meghatározása után.7 Az érmekről pedig mind az újságcikkekben, mind pedig a könyvében beszámol, megadva előkerülési körülményeiket.8 Ezek közé tartozott egy olyan római aureus, melyet a mai Kocsújfalu (Jász-Nagykun-Szolnok m.) területén találtak. Tariczky már 1873-ban leírja az Eger című hetilapban megjelent újságcikkében,9 10 majd 1892-ben megjelent könyvében: „Egy vastag füles aranyérem, előlapján az uralkodó mellképe koszorús fővel, hátlapján trónon ülő helyzetben, sisakos fővel, kézzel nyújtván valamit egy térden áiió könyörgőnek. Mindkét lapra kiterjedő felirat Így szól: „Posthumus Pius Augustus) Indulgent(ia) Pia Postumiave(ret)”. Magyarul: „Az utód Pius (jámbor) császár jámbor kegyességgel lett utód." Ez érem Antonius Piust jelzi és jellemzi, ki Hadrián után Kr. út. 138-ban lett római császár. Ez érmet én 1869-ben az egri érseki múzeumnak adtam át.”'0 Az érem meghatározásánál azonban Tariczky tévedett, mivel az aureust nem Antonius Pius, hanem a több mint egy évszázaddal később Galliában császárrá kikiáltott Postumus ellencsászár verette. Sajnos az érem ismeretlen maradt a kutatás számára, és így nem került felvételre a barbaricumi római leletek összegyűjtése során,11 pedig jelentőségét éppen a kibocsátó ellencsászár személye növeli, mivel a veret eddig egyedülálló a Kárpát-medence barbaricumának leletanyagában. Tariczky leírásának köszönhetően lehetőség van annak pontos meghatározására is. Az érem: Postumus galliai ellencsászár aureusa. Avers: POSTVMVS PIVS AVG a császár babérkoszorús mellképe. Revers: INDVLG PIA POSTVMI AVG a császár széken ülve, előtte térdelő alak.

Emissio: Köln RIC 276 (258-268)

Tartózkodás/lrodalom: Korábban az Egri Érseki Múzeumban, jelenlegi tartózkodása ismeretlen - Tariczky 1892,10-11.

A típus datálását az éremábrázolások vizsgálatával tovább finomította Bernhard Schulte, aki a 6b csoportjába sorolta az indulgentia Postumi aug feliratú és hátlapú érmeket, melyek sorozatát vizsgálatai szerint 263/264. év telén verték.12

Az érmet azonban ékszerként viselték, melyre a fülezés utal. A barbaricumból ismert római aureusok jó részét fülezve vagy átlyukasztva viselték. Ezek sajátos szereppel bírtak a germánoknál, ugyanis a nagyobb méretű és súlyú multipiákat a germán királyok legitimizációjuk

7 Ld. pl. Magyar Nemzeti Múzeum Adattár, Érem- és Régiségtár i. n./1873.

8 TARICZKY Endre 1892.10-17., 22-23.

9 TARICZKY Endre 1873.244.

10 TARICZKY Endre 1892.10-11.

11 GABLER Dénes 1975.115-116.; VADAY Andrea 2005.

12 SCHULTE, Bernhard 1983.33-36.

33