Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Művészettörténet - Gurzó K. Enikó: A lírai és a geometrikus absztrakció találkozása Hamza D. Ákos képzőművészetében
TISICUM XXI. - MŰVÉSZETTÖRTÉNET Megmarad a grafika alapelemeinél, ezeket szerkeszti olyan rendbe, amely hordozni tudja a mondanivalót. Felületein szalagok, pántlikák, csíkok kavarognak és válnak összetartozó közeggé, a geometriai formákká egyszerűsített háztömbök pedig már csak mint építőkockák jelennek meg. A függőleges-vízszintes játéka lesz az, ami dominánssá válik. Mivel kitűnő kolorista, a szigorú, fegyelmező vonal nála igen ritkán jut szerephez. A hangsúly az áradó vörösök, okkerek, sárgák hangulatértékén van. Talán azért is, mert őt mindig a leglényegesebb festői problémák foglalkoztatták: a tónus-és formarelációk. Első megközelítésre is ez tűnik fel képein: a színek végsőkig oldott és felszabadított rezgése nála gesztusoknak, érzelmi töltésű mozdulatoknak lesz a kifejezése. Munkáin egy olyan expresszív világot hoz létre, amely pigmentekből, hangulatokból és poétái gesztusokból építkezik. Hamza tehát azzal a sajátos hozzáállással értelmezi s mutatja be a bennünket körbeölelő világot, amelynek alaphabitusában a valóság több szintjén is jelen lévő asszociatív mezők játsszák a főszerepet. Alkotásai így egyszerre zeneiek és építészetiek, lendületesek és visszafogottak, mind szín- és formavilágukban, mind a művész motívumok iránti vonzódásaiban. Valamennyi festményének ritmusa van, egyiknek lüktető, másiknak lágy, némelyiknek felkavaró, zömüknek megnyugtató. Mindez érthetővé válik, ha figyelembe vesszük, hogy évekig filmrendező volt, majd költőként is kipróbálta magát, hisz sokszor azt az érzetet kelti bennünk, mintha számára a film és a képzőművészet, a versfaragás és a festészet ugyanannak az alkotói tevékenységnek a két nézete lenne, s mindenik- nek a muzsika, a ritmus adna tartást. Ezáltal tűnik úgy, mintha azt a művészeti mozgalmat vinné tovább, folytatná, amely 1932-ben Henry Valen- si114 kezdeményezésére alakult meg, és amelynek néhány Párizsban élő magyar művész is a követője lett. A csoport tagjai a zene és a festészet rokonságára kívánták felhívni a figyelmet, illetve arra törekedtek, hogy ezt látványban is megjelenítsék. így a zord ezredvégen náluk a muzikalitás gazdag gondolati tartalommal ötvöződött és sajátos szimbólumrendszer által jutott kifejezésre, ellenben időtlenül. 61.: Hamza D. Ákos: Kromatikus ritmus I., 1979, olaj-vászon, 77x58 cm, 95.117.1., Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria 114 Uo. 45. 318
