Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Művészettörténet - Zsolna László–Gecse Annabella–Szebenyi Nándor: „Nagy Isten kedvében – örök dicsőségen” Gondolatok a Templomok művészete című kiállítás kapcsán
TISICUM XXI. - MŰVÉSZETTÖRTÉNET Amikor lehetséges, a ruhadarabok, térítők színükkel fejezik ki az épp aktuális időszak vallási tartalmát. A liturgikus színek használata szintén szabályozott. Fehér a húsvéti idő, a karácsony és az Úr ünnepeinek színe, a Mária-ünnepeké, a nem vértanú szenteké, Mindenszentek, Keresztelő Szent János születése, Szent János evangélista, Szent Pál megtérése és Szent Péter székfoglalása ünnepének színe. Piros a virágvasárnap, nagypéntek, pünkösd, az Úr szenvedéseinek, vértanúk, apostolok, evangélisták ünnepeinek színe. A zöld az évközi vasárnapok és hétköznapok színe. Lilát adventben, nagyböjt idején és gyászmisén ír elő a Római Misekönyv. Fekete a gyászmise színe, rózsaszín az advent 3. vasárnapjáé és nagyböjt 4. vasárnapjáé. A színek ilyen alkalmazásától el lehet térni nagy ünnepeken, ha a legünnepélyesebb, legnemesebb anyagból készült öltözékek színe más.4 Mindezen előírások megtartása mellett is lehetséges azonban - az előírások5 is megengedik hogy a templomok élő közössége maga is alakítsa a liturgikus teret. Jól látható ez a szobrok, freskók estében, amelyek stílusát, az alkotó művész személyének megválasztásán keresztül a „megrendelő” határozta meg. A XX. században, amelyből az általunk vizsgált templomok textilanyagának zöme származik, emellett a megengedő egyházi szabályozás mellett néhány más tendencia is alakította a templombelsőket. Ezek közül talán annak volt legközvetlenebb formáló ereje, hogy a templomok felszerelési tárgyai készletként kerültek a vallásgyakorló közösségek látóterébe. A XX. század első évei óta állandóan élénkülő kereskedelmi forgalom ezt a tárgycsoportot is elérhető, megvehető áruvá tette. Például már 1900-ban elindult egy olyan, Egyházi Műipar című folyóirat, amely csak kisebb részében volt folyóirat, alapfunkciója az volt, hogy katalógusként eljuttassa az aktuális kínálatot a potenciális megrendelőkhöz.6 A jelenség párhuzama a háziipar magyarországi megszervezése. Kresz Mária a népművészet felfedezésével foglalkozó alapvető tanulmányában ezt a kérdést is érinti, végigköveti a népművészet háziiparban betöltött, többször módosult szerepét. A gyökerek - egyházművészetben és háziiparban - azonos felismerésből erednek. Angliából indult az a mozgalom, amely „...az ipar művészi voltára és ezáltal közvetve a népművészetre felhívta a figyelmet... Már a manufaktúra széjjelszakította a fizikai és a szellemi munkát: míg a céhbeli kézműves egyben művésze is volt mesterségének, ismerője az anyagnak és a technikai lehetőségeknek, a manufaktúrában, és még inkább a gyáriparban, a tervezés és a kivitelezés elszakadt egymástól. Ez a felismerés teremtette meg az igényt, amelyet „művészi ipar”-nak, „iparművészet”-nek neveztek el.'’7 Ám míg az 1900-as években a háziipar pártolói már a tömegáru ellen dolgoztak, a kegytárgyforgalmazás éppen ekkor vált tömegessé. 4 ARATÓ Miklós-OROSZ L. Athanáz 2001.126. alapján 5 „E témakörben, főként ami a szent fölszerelési tárgyak és szent ruhák anyagát és formáját érinti, az egyes területek püspöki karai illetékesek abban, hogy e konstitúció 22. pontja értelmében alkalmazkodjanak a helyi igényekhez és szokásokhoz.” SACROSANCTUM CONCILIUM. 1963. decemberé. (2012. március 14-i letöltés) 6 Erről és a magyarországi kegytárgykereskedés kialakulásáról Id. TERDIK Szilveszter 2008.325. 7 KRESZ Mária 1968.2. Mindezek mellett, az oltáregyletek működéséhez hasonlóan a templomok közösségeinek saját munkája is megjelenhetett a liturgikus térben. A közösségben szépnek, értékesnek elfogadott kézimunkák egyházi jellegűvé formálása a közösségen belüli reprezentációnak, az adakozás nyilvánossá tételének, netán engesztelő szándéknak, de a vallásosság mértékének is jele, eszköze lehetett. A néprajztudomány a vallásosság tárgyi világával legtöbbször ilyen megközelítésben foglalkozott. Ezért leginkább olyan jellegű munkák születtek, amelyek leltárszerűen veszik számba a vallásosság egy-egy konkrét térhez kötődő tárgyait.8 Azt, hogy melyik tendencia érvényesült például egy oltárterítőben, mindig az azt készítő, megrendelő, de leginkább (liturgikus tárgyként) használó közösség és papja ízlése döntötte el. A kiállításunkhoz anyaggyűjtés céljából bejárt templomokban mindegyikre találunk példát. Mivel írásunk nem törekszik, nem is törekedhet teljes feldolgozásra, inkább kutatási koncepció vázlatának szánjuk, a textilek tekintetében is csak néhány érdekes tárgyat és mögötte húzódó tendenciát ragadunk meg. A templomok berendezési tárgyai között a készítés technikája tekintetében a legerősebben a csipke szerepel. Minden általunk bejárt település templomában találkoztunk különféle csipketechnikával készült oltárterítővei, mellékoltárokhoz készült térítőkkel, ambóra (olvasóállvány), szószékre, szentélykorlátra készített terítővei, de sokhelyütt lobogókkal is. Magas értéket jelentő kézimunka jellege miatt kerülhet a templomba, mint a közösségek legértékesebb terébe - noha a technika feltűnő gazdagságát az egyházi szabályozások inkább kerülendőnek, mint alkalmazandónak A nagykörűi templom rececsipke antipendiuma 8 A református egyház esetében pl. FELHŐSNÉ CSISZÁR Sarolta 1999/a. és 1999/b.; P. SZALAY Emőke 1999., 2000/2001. és P. SZALAY Emőke 2001.; TAKÁCS Béla 1983. Katolikus egyházi feldolgozások pl.: BARNA Gábor 2003.; JÓZSA László 2004. 284
