Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette X. Az 1953–1956. évek művészetelepi eseményei
SZABÓ ISTVÁN - AMI SZOLNOKOT ORSZÁGOSAN IS ISMERTTÉ TETTE X. - AZ 1953-1956. ÉVEK MŰVÉSZTELEPI ESEMÉNYEI következőket mondta el a népes művészgárdát megmozgató nyilvános fórumon: „...Benedek Jenő Drága Rákosi elvtárs, jelentjük című képe igen nagyigényű feladat, amire régebbi eredményei alapján joggal vállalkozott. Dicséretet érdemel ezért a komoly hozzáállásért és életszerű tanulmányaiért. A képen sok jó típust ragad meg. Horváth Márton elvtársi*8 bírálatában óvta őt a külsőségektől, arra intette, hogy hatoljon az ünnepi pillanatok mélyére az emberek sokrétűbb jellemzésével is. Ünnepi piiianatot választott képe témájául most is, és helyesen választott. Azt hiszem, a hiba nála ott van, hogy félreértette a bírálatot, és elszegényítette az ünnepélyességet. Óvakodott azt kihangsúlyozni, inkább arra fordította figyelmét, hogy az üzem kormos, rendetlen, a munkások kormosak, és így történt az, hogy képe nem annyira a mát, mint a múltat idézi, és végső fokon nem fejezi ki azt, amit sugároznia kellene: a tervteljesítés pillanatának, a Rákosi elvtársnak küldött jelentés aláírásának felemelő ünnepélyességét. De festménye, ha tévedésre is mutat, nem mutat művészi gyöngeségre. Szeretném hangsúlyozni azok felé, akik Benedeknél visszafejlődésről beszélnek, hogy ezzel a képével is bebizonyította fejlődését. Ma sokkal jobban, mélyebben jellemez, gazdagabban, érzékletesebben fest, mint azelőtt. Benedek félreértésének egyik oka vidéki művészeink elszigeteltsége, bizonyos magárahagyatottsága is. Ha megkerestük volna Benedek Jenőt Szolnokon, segíthettünk volna neki. Művészeink egy részében nagyon is megvan az a hiba, hogy receptkönyvnek vagy kiállításra való belépőnek tekintik a konzultációt, s mintegy felmentik magukat a művész egyéni felelőssége alól. De a művész számára nagy jelentőséget tulajdonítok az olyan elemzésnek, amely a mű alkotása, létrehozása közben igyekszik őt segíteni az eszmei mondanivaló mély, sokoldalú kibontásában, mely tisztáz esetleges politikai vagy más félreértéseket. Azt sem akarom mondani, hogy a Szövetség valahogy kényszerítse rá a konzultációra a művészeket. Ez teljesen helytelen lenne. De, gondolom, Benedek Jenő is sokat vívódott és jól jött volna neki az ilyenfajta segítség...”58 A megkritizált példaképpel kapcsolatban leírt „ártatlannak tűnő” szavak azonban egyre gyakrabban ismétlődtek. Újra és újra elhangzott a képpel kapcsolatosan a „kormosság”; az „egész képen eláradó kormos-szürkék, amelyek alatt a nézőnek fáradságos munkával kell megkeresnie a sokféle egyéni arcot...” Kiderül ez az I. Országos Képzőművészeti Tanácskozásról készült felszólalásokat összegző beszámolókból, ahol éppen az érintett Benedek Jenő utal egy, a párt központi napilapjában megjelent róla szóló kritikára is. Benedek azonban még mindig bízik abban, hogy továbbra is a helyén van, őrzi kivívott pozícióját, s elsősorban a felszabadulás után megtett fejlődéséről számol be. Pártunkon keresztül - mondotta - megismerkedhetett a marxista-leninista világnézettel. Amely elindított benne egy olyan belső forradalmat, amely analóg a társadalmakat átalakító forradalmakkal. Ennek a belső forradalomnak elindulását és öntudatos megvívását elengedhetetlennek tartja egy olyan művész számára, akit szálak fűznek a múlthoz, nevezhetjük ezeket a szálakat formalizmusnak 58 Horváth Márton 1954-től a Szabad Nép főszerkesztője. „1931-ben lett a KMP tagja, 1935-ben 12 évi börtönre ítélték, de öt év múlva szabadulhatott. 1944-ben Németországba akarták szállítani, de menet közben, felfeszítve a tehervagon padlóját, három társával együtt megszökött. 1948 és 1956 között fontos szerepet játszott a szemellenzős kultúrpolitika és az irodalmi sematizmus uralkodóvá válásában. 1956 után mellőzött lett, 1969-es haláláig a Párttörténeti Intézet tudományos munkatársa volt.” MAJLÁTH MIKES László 2011.40. 59 IMRE István 1953.60. is. Benedek hozzászólásában kifejti, hogy „ez az átalakulás talán gyorsabb volt, mint másoknál, s talán éppen ez az oka, hogy külső szemlélők felszínesnek tarthatták. Egyet mondhatok csak: igen nehéz volt, de megérte, mert szert tettem egy olyan világnézetre, mely az élet és a világ minden kérdésére feleletet ad... Az eszmei tartalom felismerése nálam az elmondottakból következik. Ahhoz azonban, hogy az eszmei tartalom megtöltse a témát és segítse annak kibontakozását, megfeszített gyakorlati munkára van szükség. Nyitott szemmel, füllel figyeljük a körülöttünk zajló életet. Én, ha csak lehet, emberek között vagyok, járok ki tszcs-be, üzemekbe és dolgozom sokat. Szivacs módjára szeretnék felszívni mind több élményt, látványt, hogy legyen miből alkotni. Győzzük le, elvtársak, a bennünk jelentkező tehetetlenségi törvényt, hogy ki tudjunk menni az üzemekbe, a földekre, mert a legnagyobb fantázia és fénykép sem tudja az élet élményét adni nekünk festőknek, aki a valóságot akarjuk ábrázolni. A Szabad Népben megjelent kritika tévedésnek minősíti festményemet pályám folyamán. Való igaz, hogy hibák vannak a festményen, de ezek nem sajnálatos tévedések, és nem csodálatos véletlenek. Ezek a sajnálatos tévedések sűrűn előfordulnak azoknál az embereknél, akik nem mernek és akarnak fejlődni... Ha sötétebb egy festmény hangulata, az még nem jelenti azt, hogy Munkácsy külsőségeinek utánzása. Az ilyen felszínes kritika csak zavart kelthet az emberben, ha nem elég erősen áll a lábán. Szétfolyó általánosítások, konkrétumok nélkül a kritika nem sokat ér. Pedig nagyon lényeges a jó kritika. Akkor helyes a kritika, ha a következőképen épül fel: 1. Kiindulási pont a téma és az azt kifejezésre juttató főcselekmény. 2. Hogyan tudta a művész a témát a főcselekményen keresztül kibontakozásra juttatni? 3. Melyek azok a motívumok, amelyek gátolják, és melyek azok, amelyek elősegítik a főcselekményt. Ilyen irányú kritika helyesen, konkrétan, összefüggéseiben tárhatja fel a műalkotásokban lévő hibákat. Kiállított festményem fő hibája, hogy a téma nem bontakozik ki eléggé. Nincs elég hangsúly a fő cselekményen egyrészt azért, mert a mellékcselekmények elvonják róla a figyelmet, másrészt a levélírás nem eléggé tipikus pillanatát fogtam meg. Természetesen összefüggenek ezek a képalkotó motívumokkal is. Talán a világítási effektus, vagy talán egy-két tónussal világosabb színharmónia már rendet teremtett volna a képen... Nem akarom Bence60 61 elvtársat ijesztgetni, de sokszor álmodozom olyan vásznakról, ahol életnagyságú alakokat festhetnék. Még egyszer hangsúlyozni kívánom: a gyakorlatban elkövetett hibából tanul az ember. Nagy öröm számomra, hogy megtaláltam festményem hibáit. Úgy érzem magam, mintha újabb kapuk nyíltak volna fel, melyek eddig zárva voltak előttem. Munkámra ma már úgy nézek vissza, amelyre szükségem volt. Befejezésül csak annyit akarok mondani, hogy menjünk tovább azon az úton, amelyen elindultunk, ne inogjunk meg egy pillanatra sem, higgyünk az eljövendő kommunista társadalom ragyogó művészetében és legyünk büszkék arra, hogy mi ennek a művészetnek előmunkásai lehetünk..."8' A többi szolnoki művésztelepi alkotó tevékenyégével a folyóirat nem foglalkozik. Csupán egyetlen híradással van az esztendő elején a telepről, amely még az 1952-es jubileumi művésztelep kiállításához kapcsolható.62 Továbbhaladva az időben, az új, 1954-es esztendő helyi sajtóhíradásaiból elsősorban az tűnik fel, hogy az addig szinte kifogyhatatlan témát 60 BENCE Gyula (1911-1998). Festő és grafikus, rajzpedagógusként, majd művészetpolitikai területen működött. 1958-1971 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola igazgatóhelyettese, esztétikatanára. 61 N. N. 1953. Szabad Művészet, VII/2.89. 62 N. N. 1953. Szabad Művészet, VII/1.36-37. 211
