Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Néprajz és nyelvtudomány - Örsi Julianna: A csonka család gyermekei (árvák, félárvák) a XVIII–XIX. században
TISICUM XXI. - NÉPRAJZ ÉS NYELVTUDOMÁNY megszüntetéséért mindenkor igyekszik a lehető legtöbbet megtenni a társadalom. Jogszabályokon alapuló külső beavatkozások (pl. árvák vagyonának kezelése), konkrét segítségek (pl. özvegyasszony és gyermekeinek élelemhez juttatása) elsősorban az utódok életfeltételeinek biztosítása érdekében történnek. A társadalom és a helyi közvélemény egyaránt arra készteti az egyént, hogy az átmeneti állapotnak tekintett csonka családban élést minél hamarabb szüntesse meg és (újabb) házasságkötéssel hozzon létre házasságon alapuló családi közösséget. Hozzá kell azonban azt is tennem, hogy a csonka család a hagyományos paraszti társadalomban (minél Inkább visszamegyünk az időben) nem is olyannyira csonka, hiszen rendszerint valamelyik törzscsaládnak a része marad. Ismert az is, hogy az özvegyasszony gyermekeivel a nagycsaládban maradhat, amíg az elhunyt férfi nevét viseli, azaz nem köt újabb házasságot. A csonka család létrejöttében elsősorban külső tényezők játszottak szerepet. Ezek közül az első helyen az egyik házasfél halála áll. A XVIII-XIX. században a fiatal nő halálát elsősorban a gyermekágyi láz okozta. Bár a járványok elsősorban a gyermekek között pusztítottak, de felnőtt áldozatai is voltak. A pestis és a kolera sok házat tett néptelenné országszerte. Feljegyzések őrizték meg ezen eseményeket. (Kisújszállás: Ducza Lajos írása a Kalendáriumban vagy a Kisbíróban, az Őri család pusztulása Túr- kevén, kihalásokról Kiskunhalason, Hódmezővásárhelyen is van adat). Véletlen baleset folytán, férfiak esetében nagy háborúk idején (1848/49, az I. és II. világháború) harcokban is elhalhatott a család felnőtt tagja. Maga a katonáskodás és a külhoni háborúkban való részvétel a korábbi évszázadokban a családok életét viszonylag kisebb mértékben befolyásolta, mivel a hadkötelezettség szabályaival még a XIX. században is igyekezett az állam és az egyház a házasságkötési kort kitolni. A XVIII. században országos törvények szigorúan védik a házasság intézményét. A helyi közösségek őrködnek családok békés élete felett. A családját elhagyó nőt és férfit egyaránt kerestetik, a hűtlen asszony legszigorúbb büntetése a halál, amely alól azonban ekkor már a férj legtöbbször feloldást ad. A XIX. század elején kezdődik az a folyamat, amikor a különélést bírósági per, majd válás követi. A XIX. század első feléből ismerünk olyan dokumentumokat, amelyek azt mutatják, hogy az egyházak igyekeznek a házasság megmentése érdekében a családi békét helyreállítani. (Pl. Nagyajtán az unitárius, Ómoraviczán a református egyház döntései bizonyítják ezt.). Hogy e válások hány gyermeket érintettek, azt nem tudjuk, de bizonyosnak látszik, hogy ekkor még az elvált felek egy-két éven belül újabb házasságot kötöttek. A válások számának emelkedése a XIX. század második felében indult meg, de tömeges jelenségként a XX. század második felétől számolhatunk a válások következtében csonkává lett családokkal. A csonka család harmadik típusába sorolom a gyermekét egyedül vállaló szülőt. Valószínűleg e csoportba tartozik a legkevesebb gyermek, ám az ő helyzetüket is célszerű megvizsgálni. Jelen írásomban azonban csak az árvákkal, félárvákkal foglalkozom. Árvák, félárvák Az első alcsoportban a megözvegyülés folytán félárvává vagy mindkét szülő elvesztése révén árvává vált gyerekek helyzetét célszerű felvázolni. Az árvák sorsát a helyi közösségek mindenkor figyelemmel kísérték. A helytartótanács rendeletével összhangban számos kerületi és helyi intézkedés született. 1764-ben például teljes körű összeírást hajtottak végbe a Jászkun kerületekben. A Nagykunságon ekkor 36 csonka családot vettek számba, ami azt jelentette, hogy 110 gyermek nevelkedett úgy, hogy édesapja meghalt. Több esetben arra is utalás történt, hogy az édesanya sem élt az összeírás idején.1011 esetben az édesanya egyedül nevelte a gyermekeket. A gyerekek (főleg a fiúk) szolgálnak, hogy a megélhetés előteremtésébe besegítsenek. Kunmadarason Sallai Mihály halála után 5 gyermek maradt. A fiúk 21,19,17 és 13 esztendősek, a leány 11 éves. A két kisebb még tanul, a nagyobbak szolgálnak. A túrkevei három Kor- nis gyerek közül a 16 éves Mihály Túrkeviben, a 14 éves Péter Kisújszálláson szolgál. A legidősebb a lány, aki már férjhez ment Kenderesre. Tapasztalhatjuk, hogy az árvalányok elég korán férjhez mennek, hogy a teher így is csökkenjen az özvegy édesanya vállán. Egy esetben még az is előfordul Kunmadarason, hogy az árva lány testvérének férje lesz a gyám. Az özvegy édesanya és árvái számára azonban a csonka család kiscsaláddá való kiegészülése látszik az egyik járható útnak. 8 esetben mostohaapa kerül a gyerekekhez. Ez általában akkor fordul elő, ha a gyerekek még kisebbek, és munkájukkal nem tudnak besegíteni az anyának a kenyérkeresetbe. Ilyenkor aztán előbb-utóbb újabb gyermekek születnek, akik féltestvérei lesznek az első házasságból hozottaknak. Az újabb halálesettel, házassággal tovább bonyolódhatnak a testvéri kapcsolatok. Kisújszálláson 1762-ben állt elő a következő eset: „Deme Mihálynak maradtak három Gyermekei: János 17, István 14, Sára 11 esztendősök. Kálvinisták. Ezeknek Tutorságát viselte vala Mester Ilona Mostoha Annyok, Ki is János nevű mostoha fiával paráználkodván terehbe esett, és szült is János nevű fijút és a Tutorságtúl elmaradott mivel Die 10-ma January Anni Currentis fővétellel execuáltatott, Deme János pedig a Királyi Kegyelmes felségtűi Gratiat nyervén három esztendei rabsággal büntettetett. Ugyan ezen exequalt Aszszonynak Nagy Péter nevezetű első Férjétől maradtak három Gyermekei: Ersébeth 15, Rebeka 9, László 13 esztendősök, Kálvinisták. Második férjétől Deme Mihálytól Kata 6 esztendős Leány. Mostoha fijától pedig János nevű 5 Holnapi gyermek, kiis Dajka által tartatik. A fent nevezett Árváknak Tutorsága bízatott Mészáros János nevű, vérszerént való Attyokfiára ugyan, de a Bíráknak Különös Inspectiojok vagyon rajta.” A csonka családok gyermekei számára tehát a harmadik lehetséges út, hogy felkarolja őket a törzscsalád, a família. A nagyszülők vagy a nagybácsik vállalják fel a gyámságot. A 36 családból 9-ben találkozunk ezzel a stratégiával. Mindössze három esetben találunk idegen nevet gyámként, bár azt sem zárhatjuk ki teljesen a rokoni körből a családfa felderítése nélkül. A vér szerinti rokonok belépése a csonka család életébe nem azt jelenti, hogy például egy nagybácsi minden gyermeket felvállal, inkább azt, hogy a rokonságból több személy magához vesz egy-egy árva kiskorút. így például Juhász András árvái - miután édesanyjuk is meghalt -, a rokonságban maradtak, de más-más helyen nevelkedtek. „A 13 éves Jánosnak Juhász Mihály nevű Báttya lett a tutora, a 7 éves Mihálynak a Nagy Anyja Fazekas Pálné a gondviselője, míg az 5 éves András édes annyoknak Attyához Somlyai Istvánhoz került. ” Valószínűleg apai és anyai nagyszülők egyaránt bekapcsolódnak a gondozói körbe. A kisújszállási Vég gyerekek (ugyancsak meghalt apjuk, anyjuk), bár ugyancsak nagybácsikhoz kerültek, de más-más településre. A14 éves Máriát Vég Mihály (testvérbátyjuk) vette magához, a 12 éves János a kunhegyesi nótárius testvérbátyjukhoz, Vég Józsefhez került. A 9 esztendős Katalin gyámja Nagy András nevű bátyja lett, aki a nevéről ítélve valószínűleg anyai nagybácsi. 10 SZML Jászkun kér. közig. ir. DCapsaV. Fasc. 4. No 6.1764. febr. 15. 102
