Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)

Régészet - Cseh János: Kelta megtelepedés régészeti emlékei Kengyel-Kiss-tanyánál (Adatok a la Téne világ üvegkarpereceinek és kaszakarikáinak ismeretéhez)

TISICUM XX.-RÉGÉSZET A következő lépés az volt, hogy észak felé rábontottam az előkerült objektumra. A szántott/megforgatott (30-50 cm vastag) televényföld alatt közvetlenül, minden átmenet, azaz szubhumusz nélkül tűnt elő a sárga agyag altalaj - a régészeti flekken kívül, legmarkánsabban a nyugati részen. Itt nyilvánvalóan azzal a helyzettel állottam szemben, hogy a lejtős, partos felületen a talajerózió és a (mély)szántás révén a szűzföld lassan-fokozatosan egyre „magasabbra" került - minek következményeként a hajdani beásásból mind kevesebb maradt meg. Már annak betöltődésében kelta tál három darabját leltem grafitos és más kerámia mellett (utóbbiakat szórványként). A telepjelenség föltárásának harmadik napjára tehát kétséget kizáróan megállapíthattam, hogy az La Tène korú. A rábontás (mely végül is kb. 5x4 m-ben állapodott meg) bővítése rendjén kibontakozott az egész, nagy részében hamus folt hozzávetőlegesen 3,5x2 m kiterjedésben, oválisán, észak-déli fekvésben, oszlophelyszerű jelenségektől körülvéve. Tisztázásánál, nyesésénél sorra-rendre késő vaskori cserepek jöttek elő belőle, miként akkor is, amikor hozzáláttam az északi objektumrész, a gödör nyugati felének kiásásához. A fölső egymásfél ásónyomnyi réteg hamus jellegében - különösen egy 40x25 cm-es flekkben - ugyanolyan volt, mint a délre eső, járószint feletti matéria (ami önmagában is a korbeli összetartozásra utalt). Kelta tál mutatós töredékét, nagyobb patics darabokat említhetek innen. A hamuflekk lejjebb „kikopott", helyét különböző sávokban „földesebb" kitöltés foglalta el. Mindezzel a munkával tehát nyertem egy nyugatra néző tanúfalat. A keleti gödörfél előhozása kapcsán talán az volt a legfontosabb megfigyelés, hogy La Tène edénycserepeken kívül az alj fölötti 10-20 cm-es sztrátumban, sárga agyagréteg alatt kb. féltucatnyi nagyobb állatcsont, szarvasagancs, obszidián stb. hevert. A telepgödörhöz délről kapcsolódó, föntebb már említett, szabálytalan alakú padlómaradvány (2x1,1 m) össze-/föltöredezett állapotban volt. Felületén szám szerint öt kerek, 4-7 cm átmérőjű karóhely (vagy ahhoz hasonló) rajzolódott ki, déli pereméhez 50x40 cm-es égett, apró paticsrögös, először nyílt tűzhelynek látszó, illetve esetleg akként vehető jelenség tapadt, a rajzra is így került - később derült ki, hogy mégsem az (bronzkori gödör). Most, miután ismertettem az ásatás folyamatát, nem maradt más hátra, mint befejezésként leírást adni a IV. szelvény jelenség-együttesének fő alkotórészéről, a veremről. Valamelyest szabálytalan kör formátumú volt, és 2,2x2,1 m méretű. Függőleges vagy meredek oldalfala helyenként méhkasszerűen öblösödött. Teknős/vízszintes alja két részből tevődött össze, mégpedig egy 85 cm mély északi és egy (ugyancsak a megnyesett felülettől számítva) 100 cm mély déli félből. (A kelta gödörhöz a nyugati oldalon kérdéses megítélésű jelenség csatlakozott még.) A telepjelenség gödréből összesen 102 db régészeti tárgyat sikerült gyűjtenem. A beásás kitöltésének két fázisban történt feltárása lehetőséget adott a nyugati és a keleti fél emlékanyagának elkülönítésére. Előbbi 72 db, utóbbi félannyinál kevesebb, 30 db leletet tartalmazott. Kerámiát 36 db-ot számláltam, egyebet 66 db-ot. A korongon készített és a kézzel formált edények cserepei egyenlő mennyiségben (18-18 db) szerepelnek. A nem edénylelet kategóriát 1 (malom?)kő, 1 obszidián pattinték, 12 paticsdarab, 4 agancsdarab és 48 más állati csont (pl. pata, ungula, lábközépcsontok, metacarpus-ok, nagytestű jószágokból, nagyrészt természetesen ún. feltört telepcsont, az őskőkori terminológiából kölcsönözve) képviselik. Némi szitálással paticstörmeléket, cserépszilánkokat nyertem. A kerámiatöredékek között hagyományos módon elébb azokat tartozom leírni, amelyeket jól iszapolt, finom agyagból korongolt a kelta fazekas. Színük a korszakot szinte már önmagában is jelző: barnás/középbarnás, szürkésbarna. Előfordul a réteges törésfelület (amint az alább következő leletegységekben is, ha kifejezetten nem is említem). Külső felszínük simított, illetve polírozott, a tradicionális vízszintes sávozással, legalábbis a felső részeken, pasztell vagy mattabb jelleggel - eme utóbbi megállapítást a későbbi korok, a szarmata, gepida kor szemszögéből teszem csupán. Egy nagyméretű, fazékszerű agyagáru fragmentumán (három részből összeállítva) kívül három peremrészlet reprezentálja a fazekasipar ezen termékcsoportját - ezeket is több darabból ragasztottam össze. Melyekből kettő, kétséget nem hagyván bennem, a tálakhoz tartozik. Kihajló, gömbölyded, duzzadt peremekről van szó, egyikük tipikus ívelődésű oldalfalban folytatódik. Ezeknek a korongolt cserepeknek az oldalfalvastagsága min. 0,4 cm, max. 1 cm körüli. Az ugyancsak fazekas korongján (lassú-/kézikorongolt vagy utánkorongolt változatban), grafittal kevert agyagból való edényféleség cserepeiből három emelendő ki, éspedig két oldal- és egy aljtöredék (pánkelta Kammstrichtopf). A csillogószürkés felület függőleges seprűzéses, helyesebben fésűs díszű - az idevágó terminussal; a fenékdarabnál belül koncentrikus körös vonalak figyelhetők meg. Ez a pár lelet a szitulaforma (situla, sitella) agyagba átvitt, közönségesen vedernek is nevezhető, markáns csoportjának félreismerhetetlen fragmentuma, 0,4-0,6 cm falvastagsággal. A talptöredéknél átmérőt is fel tudtam venni: cca. 14 cm-t. A durva kvalitású, törmelékes anyagú, szabad kézzel formált keramikát három-négy lelet képviseli fényképes-rajzos tábláimon. Barnás, barnásszürke, egyéb árnyalatú, foltos, vagyis égett töredékek - két-három perem. Valamilyen, a legegyszerűbben talán s leginkább kategorikusan a hordó szóval visszaadható, aposztrofálható az alak, a forma, kvázi roppant szimpla, profiljában szimmetrikus test - az egész vaskor durva kerámiájának alaptípusa. Egyikük vaskosabb, föltapasztott fogóbütyökkel és (kétoldalt) girlandszerű, benyomkodott borda maradványaival. A töredékek 0,8-1 cm falvastagságot mutatnak. A kő-, agyag- és csontrégiségekről keveset lehet mondani - részint mert nehezen azonosíthatóak -, és annyit is érdemes. A tapasztásrög lenyomatos falazatrészlet. A szarvasagancs (cornu, cornua, cornus) a medalion, a koszorú/karima vagy rózsa és a törzshöz/szárhoz tarozó rózsarész - a német terminológiát használva. (16. kép 1-15; 17. kép 1-4; 23. kép 1-8)