Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)

Közművelődés, múzeumpedagógia - Harangozóné Tóth Éva - Pusztai Gabriella: A közművelődés és a múzeumpedagógia lehetőségei egy vidéki kismúzeumban

Harangozóné Tóth Éva-Pusztai Gabriella A közművelődés és a múzeumpedagógia lehetőségei egy vidéki kismúzeumban I. A felkészülés és a tervezés ideje Az épület állapota, adottságai A mintegy tízezer főt számláló alföldi kisváros, Kunszentmárton 1985-ben hozta létre múzeumát. A kezdetben két alkalmazottal működő intézmény ma már három szakalkalmazottat foglalkoztat, s átgondolt közművelődési, múzeumpedagógiai tevékenységet folytat. A hosszú távú tervezést, szándékaink papírra vetését csupán 2007-től kezdhettük el az épületen több szakaszban végzett, 1998 óta tartó felújítási munkálatok miatt. A 2006-ban lezajlott s a Helytörténeti Múzeumban sok kárt okozó Körös-árvíz rámutatott arra, hogy az épületet a kiállítások, a látogatók számára biztonságossá, a gyűjtemény állagmegóvása szempontjából megfelelővé kell tennünk. Két ütemben, falátvágásos technikával, az aljzat cseréjével szigeteitettük az épületet, melynek következtében a nedvesedés megszűnt, ideális páratartalom alakult ki, s a vakolat omlása megállt. A mai múzeum, az egykori nagykun kerületi börtön belső terei, a különleges hangulatot árasztó cellák kézműves kiállításaink megrendezésére kiválóan alkalmasak voltak. Az 1990es évek második felétől gyűjteménygyarapításunk központi kérdése és feladata lett a kézműves ipartörténeti hagyatékok felkutatása, felmérése, megmentése. Minden évben megvásároltuk egy-egy mester hagyatékát, lehetőség szerint szerszámokkal, gépekkel, iratokkal, fényképekkel, termékekkel együtt. Fő szempont volt a műhely kiválasztásánál veszélyeztetettségének mértéke (megmentése a kereskedelmi forgalomba kerüléstől, széthullástól, esetenként a külföldre szállítástól). A kihalófélben lévő mesterségek gyors fellépést igényeltek. Lényegesnek tartottuk a műhelyek kiválasztásánál azt is, hogy milyen mély gyökerekkel, mekkora hagyománnyal rendelkezik a településen, esetleg a térségben. Ma is folyamatosan végezzük a meglévő műhelyek gyarapítását, kiegészítését a még hiányzó elemekkel. A múzeum tulajdonába került műhelyek: rézműves, cukrász, szitás, fazekas, szabó, cipész, szűcs, kötélgyártó, kádár, fényképészműterem és -labor. A következő években tervezzük a fémművességgel, famegmunkálással kapcsolatos további mesterségek emlékeinek gyűjtését (bognár, asztalos, kovács stb.). Az állandó kiállítás tervezésekor a másik lényeges szempont volt az épület eredeti funkciója támasztotta érdeklődés kihasználása. A múzeumnak otthont adó épület valaha börtön volt. 1782-től 1853-ig a Jászkun Kerületen belül a Nagykun Kerület tömlöceként működött. A XX. század közepéig a járásbíróság fogházaként használták az épületet, majd 1958-ban korszerűtlensége és kihasználatlansága miatt végleg bezárták. A Nagykunság minden részéről származó bűnözőket tartottak itt lakat Bilincspróba alatt. A lépcső alatt sötétzárkát hoztak létre az engedetlen elítéltek számára, mely ma kiválóan alkalmas a börtön történetét bemutató kiállításunk számára. A tárlat „folyosókra szorult", mégis rendkívül fontos része a település és a körülöttünk elterülő kistérség történetének, régészetének megismerését szolgáló tárgyi és dokumentációs anyag. A szűk terek a kiállítás jó tagolhatósága mellett egyéb előnyt is jelentenek számunkra. A látogatókkal a vezetés során legtöbbször közvetlen légkör alakul ki, melyben a felmerülő igényeket könnyű felmérni, és (lehetőség szerint) kielégíteni. Az érdeklődők pedig barátságos, mondhatni intim miliőben juthatnak érdekes és fontos információkhoz. A „cellaméret" árnyoldala ellenben, hogy csoportos foglalkozások, nagyobb közönséget »335 A sötétzárkában