Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)
Irodalomtörténet - Lisztóczky László: Szolnok megye irodalmi hagyományaiból - Pájer Antal élete és költészete
LISZTÓCZKY LÁSZLÓ: SZOLNOK MEGYE IRODALMI HAGYOMÁNYAIBÓL - PÁJER ANTAL ÉLETE ÉS KÖLTÉSZETE áttetszően tiszta, a hívek felkészültségéhez és észjárásához igazodó logikával sorakoztatta föl érveit, absztrakt régiókba hatoló fejtegetéseit a lét leghétköznapibb dimenziójával kapcsolta össze. Elsősorban a szegények papja volt, az ő pártjukat fogta, őket vigasztalta a szószékről is. Többször tanúságot tett a magyar múlt iránti szenvedélyes érdeklődéséről, forró hazaszeretetéről. Gyakran foglalkozott történetfilozófiai kérdésekkel, elsősorban a hatalom forrásával és természetével, s meg-megrótta, keresztényi kötelességére, a szeretet parancsára emlékeztette a zsarnokot. Rámutatott, hogy hazánkat a széthúzás, a viszálykodás, a testvérharc számtalanszor sodorta már végveszélybe. Megbékélésre, összefogásra, szeretetre szólította föl nemzetét. 1876-ban a vízkereszt utáni ötödik vasárnapon elmondott szentbeszédében például így: „1241-ben a Sajónál miért pusztíthatta el a tatár hazánk színét és javát, s miért vehetett magának annyi erőt és bátorságot, hogy templomainkat földig lerontva, vérben gázolhatott keresztül az egész országon? Mert főbb embereink nem értettek egyet, mert a szeretetienség elforgácsolta az erőt, a nemzet erejét, s mert a visszavonás megbénította a nemzet hatalmát, mely az összetartásban rejlik. Hát 1526-ban miért taposta le harcias nemzetünketa török ifjú királyunkkal együtt a sárba Mohácsnál, s mi okozta azt, hogy a keresztény magyar majd kétszáz évig saját fészkében rabszolgája volt a pogánynak? Ugyanazt mondhatom itt is, amit már előbb mondottam: mert főbb embereink nem értettek egyet, mert a szeretetienség elforgácsolta a nemzet erejét, s mert a visszavonás megbénította a nemzet hatalmát, mely az összetartásban rejlik..." 2 7 Ezek a gondolatok napjainkban is fájdalmasan időszerűek. Pájer Antalt megrendült egészsége, a testi szenvedések tisztítótüze, az elmúlás fenyegető közelsége mind szorosabb és harmonikusabb együttműködésre ösztönözte Istennel és híveivel. Fiatalon olykor még pörölt egymással lelkében a költő és a pap, később az Isten iránti szeretet testvéri összhangot teremtett közöttük, pályája végén pedig mindinkább a lelkipásztori hivatás szépsége ragadta magával egész lényét. Rendületlen hűséggel és szeretettel szolgálta híveit, akiket, ha szükség volt rá, a hatóságok zaklatásaival szemben is megvédett. 1865-ben lelkipásztori érdemei elismeréséül megkapta az apáti címet. A cím elnyerése alkalmából a Katholikus Néplap - mely rendszeresen publikálta verseit - 1865. december 28-i számának első és második oldalán szerkesztőségi cikkben köszöntötte őt, aki „mint ember és pap, mint költő és hazafi egyaránt fényes elismerésre tett szert". Egyre bensőségesebb viszony fűzte Eger új érsekéhez, Bartakovics Bélához, akitől 1873-ban megrendült hangon, gyermeki alázattal búcsúzott el Visszhang... című versében. 1874. június 29-én az alsójász kerület alesperesévé nevezték ki. Mind nagyobb tekintélynek örvendett nemcsak Jászapátin, hanem az egész megyében. Őt kérték föl például arra, hogy versben köszöntse a jászberényi 50. honvédzászlóalj 1871. 27 Uo. 82-83. szeptember 8-én megrendezett zászlószentelését. Szövegére ismeretlen szerző dallamot komponált, melyet az ünnepségen a „jászberényi dalárda" adott elő. A jászjákóhalmi választókerület „vezérférfiai" személyesen keresték föl azzal a kéréssel, hogy próbálja megnyerni képviselőjelöltjüknek Jókai Mórt. Pájer Antal 1878. október 30-án kelt levelében erre kísérletet is tett. 28 Nem rajta múlt, hogy a kezdeményezés nem járt sikerrel: a nagy író már más választókerületnek kötelezte el magát. Élete utolsó éveiben Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közéletében is aktív szerepet vállalt, s a törvényhatósági bizottság „virilis" tagjaként „ragyogó szónoki tehetségével igen szép sikereket aratott". 1880. május 30-án például ő köszöntötte gróf Batthyány Józsefet, a nemrég kinevezett főispánt a vármegye határában. Beszédéről, mely „mindenkit szerfölött gyönyörködtetett", a legnagyobb elismeréssel emlékeztek meg a jelenlevők. 2 9 Ebben az időben már csaknem egyfolytában betegeskedett. Tudatosan készült a halálra. Már 1873-ban elkészítette végrendeletét, melyben unokahúgát, Bajusz Antalné Pájer Katalint - akinek a neve korán elhunyt nővérére emlékeztette - jelölte ki legfőbb örökösének. Alkotókedve az 1870-es évek végén tért vissza ismét, amikor már a halál partszegélyein járt, s közzétette még néhány művét az Új Magyar Sión hasábjain. Ezeket a verseket a számvetés, a búcsúzás, a halálra készülődés hangulata hatja át. A folyóirat 1877. évfolyamában jelent meg két részletben terjedelme szerint is a legnagyobb költői vállalkozása, az Ádám című, kilencven négysoros strófából, tizennyolc epizódból álló elbeszélő költemény. Ebben a művében az első emberpár, a bűnbeesés bibliai történetét meséli el. Az édenkert ihletett leírásában természetlírája értékeit kamatoztatja. A mű személyes emlékeket is idéz: egyik részlete az égi és a földi szerelem, Isten parancsa és Éva csábítása között vergődő, döntési kényszer előtt álló főhős gyötrelmeit eleveníti meg drámai erővel. Ádámnak „két oltára volt": az egyiken „Istennek képe állt, dicsfényben", a másikon „kedves, hű párjáé függött... égő szerelmének tündéri szálán". Végül Éva ölelésre tárt karjának, meleg szavának, kacér mosolyának, szeme szép csillagának engedelmeskedett. A bűnbeesés után „a szentség fénye, szirma" lehullt arcukról, s rájuk nehezedett „a vétek százezer mázsányi súlya". Hasztalan próbáltak elrejtőzni előle, Isten haragja lesújtott rájuk: magas trónjáról lejött hozzájuk „fényes hídján, egy ékes szivárványon", s lángpallosú kerubokkal űzette ki őket a paradicsomból. A befejezésben Az ember tragédiája nyilvánvaló hatása érződik. A paradicsomon kívül eltöltött első nap után Ádám „elcsigázott, elfáradt teste" mély álomba merült, s álmában feltárult előtte a rá és utódaira váró sors. Látta „a jövő kínszenvedéseit", hallotta „Káin botjának csattogását", fölvonultak előtte „a balhit, a gőg, a tévtan" áldozatai, a trónok „egymást faldosó" szülöttei, a földet „vérizzadva" túró, mégis nyomorban élő sze28 HERKE Rózsa 1941. 59. 29 VÁNDORFY János 1895.102-103. » 237 «
