Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)

Irodalomtörténet - Lisztóczky László: Szolnok megye irodalmi hagyományaiból - Pájer Antal élete és költészete

TISICUM XX. - IRODALOMTÖRTÉNET A biedermeier költészet témáit, műfajait és motívumait a korabeli almanachlíra, elsősorban Bajza József közvetítette hozzá. Pájer Antal feltehetően személyes kapcsolatban állt vele, hiszen az Athenaeum több versét közölte. Jól ismerte például Bajza verseinek 1835-ben megjelent gyűjteményét. Egy kacérhoz című alkotásának azt az intelmét, hogy a „lányka" ne szépségével, hanem erényeivel hódítson, mert „a külsőség csak Isten átka", megtalálhatjuk Bajza József Egy leánykának című költeményében is. A Leányok rabja lírai hőse arra vágyik, hogy halálra ítéljék, s „halálos büntetésül" csóktengerbe vessék. Az ötlet bizonyára a Bajza által magyarra fordított Leányi törvényszék című szerb dalból származik, amelyben az elítélt férfinak az az utolsó kívánsága, hogy a lányok nyakába akasszák föl. Bajzán kívül Vörösmarty hatását is fölfedezhetjük a kötet szerelmes verseiben. Ezt a leglátványosabban a három egymás mellé illesztett, ciklusba rendeződő költemény, a Haj, a Fekete szem és a Kék szem szemlélteti, amelyekben Vörösmarty Haj, száj, szem című versének a motívumaira ismerhetünk. Vörösmarty szerint a lányok szájában a „Legszebb gyöngysor ragyog". A női fogakat Pájer Antal is „két sor gyöngyhöz", „a legfehérebb gyöngyökhöz" hasonlítja. Kék szemüket „bűvös kert"-nek nevezi, melyben „szűz ibolyák özöne" látható. Vörösmarty is azt írja a lányok szeméről, hogy „Valahányszor nyílik, Ibolya kél benne".

7 Az idézett példák - árnyalva Brisits Frigyes idézett koncepcióját - azt szemléltetik, hogy az Athenaeum hasábjain teret hódító almanachlíra is nyomokat hagyott Pájer Antal korai költészetében. A kötet számos verse már túlmutat az almanachlíra ízlésvilágán, a fiatalabb nemzedék stílustörekvéseivel rokonítható, a költészeti népiesség maradandó hatását illusztrálja. Népi hősöket és életképeket vonultat föl, a népköltészetből ismert műfajokat szólaltat meg például Népdal, Néprománc, Pórfiú, Pórleány, Koldus család és A magyar nóta című költeményeiben. Ezeket az alkotásokat keresztényi részvéttel és szeretettel átitatott szociális érzék, a gazdagok és a szegények egyenlőségének, testvériségének az eszméje hatja át. Olykor mámoros természetélményének és szatirikus látásmódjának, bölcseleti elemekkel átszőtt, finom humorának is kifejezést ad. A kor magyar irodalmában való otthonosságáról, költői becsvágyáról és jó ízléséről is tanúskodnak azok a költemények, melyeket neves pályatársaihoz intézett. Petőfin kívül verset írt Erdélyi Jánoshoz, Vachott Sándorhoz, Garay Jánoshoz, A nemzet költője címmel Vörösmartyhoz. A megszólított költők sorában egyetlenegy sincs az egyházi líra művelői közül. Ez is azt tanúsítja, hogy költői ambíciói olykor még pörben álltak lelkipásztori hivatástudatával. Erről a kettősségről, belső dilemmáiról és vívódásairól árulkodik, hogy a kötet legtöbb verse a szerelemről szól. Közvetlen tárgya szerint istenes vers egyáltalán nincs a gyűjteményben, a magyar szakrális líra későbbi megújítója itt még csaknem kizárólagosan a világi témáknak hódolt. Egyedül az Erdélyi Jánoshoz \rt vers szólaltat meg közvetlen és erőteljes Isten-élményt. A magyar irodalmi népiesség kiváló teoretikusának 1842. március 15-én gyermekágyi lázban meghalt huszonöt éves felesége, 1844. február 9-én pedig életben maradt kislányuk is követte édesanyját. Az ő gyászában és fájdalmában osztozik Pájer Antal. Költőtársát az örök élet reményével vigasztalja, patetikus vallomást fogalmaz meg a líra égi eredetéről, a tér és az idő korlátait legyőző hatalmáról. A sors fintora, hogy épp az előbbi versben megszólított pályatárs írt rendkívül szigorú kritikát a kötetről a Magyar Szépirodalmi Szemle 1847. áprilisi számában. Itt-ott iróniába hajló hangvétele nem különbözik ugyan a folyóiratban megjelent bírálatok többségétől, néhány kifejezése mégis túlzónak mondható. Mesterkélteknek, „gyalulatlanoknak" tartja Pájer Antal hasonlatait, képzettársításait, melyek túllépik a tapasztalati valóság és a logika által diktált határokat. Idevágó megállapításait és az említett példák némelyikét az avantgárd újító törekvésein megedződött mai ízlésünkkel nem minden esetben érezzük meggyőzőnek. Azzal a szigorú megállapítással zárja 7 Vö.:HERKE Rózsa 1941. 31. »224