Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)
Művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan ismertté tette IX. A szolnoki művészkolónia második világháborút követő első korszaka a műtermek fiatal képzőművészekkel történő betelepítéséig. Az 50 éves jubileum
SZABÓ ISTVÁN: AMI SZOLNOKOT ORSZÁGOSAN ISMERTTÉ TETTE IX. gyalta volna. Készültek ugyan különböző ismertetések, ezek azonban - bár részeredményeket értek el-a szolnoki művésztelepnek a magyar festészetben elfoglalt helyét bizonyos általánosságokon túl nem méltatták... Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a szolnoki művésztelepnek sem stiláris, sem eszmei, sem tematikai jellegzetessége nincs. Éppen ezért a szolnoki művészet általában nem olyan egyértelmű, mint a nagybányai. Ha a szolnoki művészetet közelebbről megvizsgáljuk, akkor világosan kirajzolódik a szolnoki művészet eszmei és stiláris ingadozása. Az első periódus: az osztrák Pettenkofen körének működése, amely később bizonyos fokig hagyománnyá vált. A második periódusban a Pettenkofenhez kapcsolódó Munkácsy-kör tagjai dolgoznak (Deák-Ébner Lajos, Bihari Sándor), akiket a holland kismestereken edzett szemlélet és a modern fény festés összekapcsolása jellemez. Különálló helyet foglal el a művésztelep történetében Fényes Adolf, aki német közvetítéssel kezdetben a Munkácsy- és düsseldorfi hagyományokat folytatta, majd modernebb, kevésbé harcos törekvések hívévé vált. A második korszak eredménye általában a paraszti téma felfedezése, s az osztályviszonyok felismerése... A szolnoki festészet harmadik korszakát a közömbösség s a dzsentriszemlélet irányítja; tájképfestészettel vagy állatképfestészettel foglalkoztak a művészek... A szolnoki művésztelep (1902-től) nem ellenlábasa Nagybányának, sőt törekvései hasonlóak. Eredményei azonban az eklektikus, aprópénzre váltó szemlélet jegyeit viselik magukon... Lényegében hasonló jellegzetesség mutatható ki a művésztelep negyedik korszakáról, amelyet elsősorban Aba-Novák határoz meg. A modern olasz áramlatok e magyarországi alkalmazója éppen úgy a divatos törekvések népszerűsítője, amint elődei, a szolnoki impresszionisták... Ha tehát nem is lehet Szolnoknak mint egységes művészeti irányzatnak a jellegzetességeit kimutatni, a szolnoki festészet mégis jelentős a magyar művészetben. Hiszen a XIX. század második felében itt alakult ki a hazai életkép- és tájkép festészet, közelebbről az alföldi tájfestészet. Továbbá hatalmas, példaadó művészegyéniségek fordultak meg ebben a városban, akik ha nincsenek is egymással szoros kapcsolatban, de a Szolnokon szerzett élményekből merített alkotásaikkal festészetünk haladó hagyományainak legnagyobb értékei közé emelkedtek Z" 8 A könyvnek csak az előszavát idéztük. Azokat a sorokat, amelyeket a szerző a jubileumi alkalomból megjelentetett monográfiájában a teleppel és tagjainak munkásságával kapcsolatosan dicséret- és érdemként figyelemre méltónak tartott. És amely gondolatmenetre a telepiek tevékenységének egészét felfűzte, terjedelmes elemzésében végigvezette. Kihagytuk azonban azokat az elismerő szavakat közvetlenül követő megjegyzéseit, amelyek az előszóból idézett sorokat és megállapításokat leminősítik, azokat, amelyek végig követik a látszólag pozitív értékeléseket. Olyan szerkesztésben, hogy a dicséretek után szinte kötelezően felsorakozzanak a le48 VÉGVÁRI Lajos 1952. 3-5. dorongolások, a fitymáló megjegyzések. Melyek aztán a látszólag „ünnepi kötetben" végül is szomorú képet rajzolnak fel: a szolnoki művésztelep degradálását, leértékelését. Mégpedig oly módon, hogy az megfeleljen a kultúrát irányító ideológusok elvárásainak. A könyv szövege alkalmazza az előírt elméleteket, az iránymutató, mértékadó frázisgyűjteményt, a „hivatalos", párthatározatokból összeálló „szentírást". S mindezt úgy tálalja, mintha értékelése megrendíthetetlen alapokon állna. Megállapításaiba ugyanis több valós tényt is belesző, csak éppen a körülmények, a konkrét események és a kortárs miliő megrajzolása, az oknyomozás marad el. A tényanyag effajta tetszőleges csoportosításával, átstrukturálásával, a látszólag szigorúan korrekt, érdemeket és hibákat egyaránt feltáró, ám bőven csúsztató elemzésével a hivatalos álláspontot támasztja alá, a valódi tényeket, az összefüggések analízisét ennek érdekében mellőzi. így aztán a telep történetét elsőként összegző szakmunkának nem igen volt miért örvendezni. A telepalapítást megelőző esztendőkhöz, az úgynevezett Pettenkofen-korszakhoz a Szolnoki Művészet könyv semmit nem tett hozzá, semmivel nem gyarapította addigi ismereteinket. Sőt! Művészettörténetünkben kivívott helyüket is megkérdőjelezte, elbizonytalanította egy Deák-Ébnerről, Aggházy Gyuláról életpályájukba beleírt olyan képtelen fejtegetés, hogy „...a megbízás nélkül maradt művészek .. .egyre jobban az életkép felé fordultak, annál is inkább, mivel ennek a műfajnak a külföldön elért népszerűsége a mi nyugatot majmoló uralkodó osztályunk előítéletét is legyőzte. Most már lehetségessé vált, hogy Deák-Ébner, Aggházy és még sokan mások, Párizsból hazatérjenek és képeiket eladják. Az a körülmény azonban, hogy az uralkodó osztály a zsánerképfestészet vásárlójává és megrendelőjévé vált, letompította az ebben a műfajban kialakult kritikai szellemet. Csökkent a képek mérete is, és általában azok a festmények váltak kedveltté, amelyek kisméretű, tájban elhelyezett alakokat ábrázoltak, épp úgy, mint ahogy a derűs színek, a csattanós történetek vagy a szentimentalizmus is polgárjogot nyert. A mi uralkodó osztályunk sem várt többet a magyar tárgyú képektől, mint a külföldi országoké, nem hazájukat, népüket akarták megismerni, hanem ők is exotikumot, rendkívülit vártak a paraszttárgyú képektől, s nyilván keveseknek jutott eszébe, hogy a közkedvelt, napfényes, derűs képeken idealizált köntösben, idilli hangulatban ugyanazokat a parasztokat látják, akiket a piacokról, az ügyvédi irodákból, törvényszéki tárgyalótermekből vagy saját birtokukról ismertek...' , 9 A szerző ezt a módszert követi végig az egész könyvben. S ekképpen fosztja meg értékes munkáságukkal megbecsülést és elismerést kiérdemelt tekintélyüktől, művészetben elért rangjuktól Aba-Novák Vilmost, Pólya Tibort olyan megjegyzésekkel, hogy Aba-Novák „...művészete nem szolgálta a haladást; néprajzi és stiláris érdekességek szenzációvadász keresése jellemzi még java alkotásait is. Egész egyéniségét a Horthy-rendszer fasisztabarát kultúrpolitikája határozta meg, 49 VÉGVÁRI Lajos 1952. 22-23. » 199 «
