Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)
Történelem - Csönge Attila - Pap Gábor: Egy 118 éves kínai lánclevél a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárban
TISICUM XX. - TÖRTÉNELEM A klasszikus kínai nyelvről és a fordításról A szöveg, aminek fordítását most olvashatják, klasszikus kínai nyelven íródott. Ezen a nyelven születtek a kínai kultúra ókori klasszikusai, többek között a Konfuciusz mondásait lejegyző Lunyu vagy a népdalok és szertartási énekek gyűjteménye, a Shijing. Hasonlóan a latin Európában betöltött szerepéhez, a klasszikus kínai volt az adminisztráció, a történetírás és a „magas" irodalom nyelve Kínában és a kínai kultúra vonzáskörébe tartozó országokban, például Koreában és Vietnamban. Ettől a klasszikus nyelvtől a beszélt kínai az évezredek során fokozatosan eltávolodott. A XX. század elejének politikai és irodalmi mozgalmai nyomán Kínában a beszélt nyelv lett a hivatalos és irodalmi nyelv, a klasszikus kínai pedig holt nyelvvé vált, ami ma már egy kínai számára is csak külön tanulmányok után érthető. A klasszikus kínaiban minden írásjegy egy szótag, és egyben egy szó is, ami rendkívül tömörré teszi a szövegeket. Nincsenek toldalékok és névelők, a mondat végét csak felkiáltás vagy hangsúlyos kérdés esetén jelzik írásjegyek, a személyes névmások ritkák, gyakorta az alany is hiányzik. Ezért a szöveg tagolása, értelmezése az európai nyelveknél megszokottnál sokkal nagyobb mértékben függ a kontextustól, egy kiragadott mondat a szövegkörnyezet ismerete nélkül értelmezhetetlenné válhat. Hogy egy példával érzékeltessem: „A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz" tanácsa az írásjelek, a mondat tagolásának hiánya miatt válik kétértelművé, de személyragok nélkül még az sem lenne világos, ki tör kinek az életére: „Királynő megölni nem kell félni jó lesz". A klasszikus kínaiban ezért fontos a szórend is, mert ez dönti el, mi az alany és mi a tárgy. A fenti példában a királynő áll a mondat elején, ezért ő az alany, ő fog tehát megölni valakit, egyben ő az is, aki nem fél. Sokszor azonban az alany is elmarad: „Megölni nem kell félni jó lesz". Ilyenkor már csak az előzmények ismeretében dönthetjük el, hogy kinek adjuk a gyilkos szerepét. Vegyük ehhez hozzá, hogy gyakran a „lesz" szó kínai megfelelője sem szerepel a mondatban, így már abban sem lehetünk biztosak, hogy az esemény megtörtént-e már, vagy éppen most történik, esetleg csak a jövőben kerül majd rá sor. A szöveg tehát sokszor nehezen értelmezhető. Egy-két esetben, ahol nem tudtam választani a többféle jelentés között, a fordításban is megőriztem a kétértelműséget; egyébként pedig a legvalószínűbb változat mellett döntöttem. így is előfordulhatnak azonban hibák, amiért kérem szíves elnézésüket. A kínai nevek átírásánál a megszokott, de sokszor pontatlan magyar átírás helyett a ma már nemzetközileg leginkább elterjedt pinyin rendszert használtam. A tartalomról A szöveg a benne leírtak tanúsága szerint a XIX. század utolsó negyedéből származik. Kínában a császárság ekkor már végnapjait élte, szerte a birodalomban lázadások törtek ki, különböző szekták ütötték fel a fejüket, és vallási csoportok szerveződtek politikai mozgalmakká. A szövegben leírt események kezdete (1877) előtt egy évtizeddel verték le a császár csapatai a taipingok felkelését, akik kínai elemekkel kevert keresztény tanokat hirdettek, és ezek nevében hajtották uralmuk alá Közép-Kína nagy részét; a távoli tartományokban muszlimok harcoltak függetlenségükért; két évtizeddel később pedig kitört a miszticista boxerek lázadása. A különböző tanítások összefonódtak, és új irányzatokat szültek. A szöveg szép példája a buddhista és taoista hiedelmek keveredésének. A Jáde Császár, Guan Yu, a Göncölszekér Ura taoista istenségek, Amithaba, Maitréja, Boddhidarma és Guanyin buddhista alakok. A két vallás sosem vált el élesen a kínaiak számára, egy magát buddhistának valló kínai imádkozhat egy taoista istenséghez, ahogy egy taoista is gyújthat füstölőt valamelyik bódhiszattvának. A szöveg első felében fordulnak elő a taoista, a második felében pedig a buddhista panteon szereplői. Ez és a szöveg eredetéről szóló két eltérő történet arra utal, hogy eredetileg két különböző szövegről lehetett szó, amiket később összekapcsoltak. A szöveghez csatolt „Maitréja buddha kérdése" szintén különálló rész lehetett. A kérdés-válaszok forma hasonlít a hagyományos tanítások mester-tanítványok beszélgetéseinek formájára. Itt Maitréja foglalja el a mester helyét a többi buddhista irányzat képviselőjével szemben, ami alapján feltételezhetjük, hogy a szöveget egy Maitréja-hívő írhatta. Mivel a mahájána tanítások szerint Maitréja az eljövendő világkorszak buddhája, a kínai történelem folyamán sokszor szerveződtek az alakja köré világvégét váró, millenarista szekták. Végeredményben ilyennektekinthető a boxerek mozgalma is, és érdekes eljátszanunk a gondolattal, hogy talán ennek a szövegnek is szerepe lehetett a felkelés kitörésében. A hős, Éggel egyesült Guan Fuzi 4 7 személyes alászállásáról, jót tenni a világnak, segíteni a szükségben A chongqingi 4 8 kormányzat második ura, Guan hívője, Wang Chong három életen 4 9 át békés és a jóságot kedvelő ember volt. Látva, hogy néhány éve súlyos járványok terjednek, sakálok és farkasok marcangolják az embereket otthonaikban, jámbor szívvel összehívta a város népét, hogy a csapást megbékéltető nagy szertartást tartsanak. Guangxu uralkodásának 50 második évében, a negyedik hónap harmadik napján, a shen órában 5 1 kezdték a kérlelést, a negyedik napján fejezték be a jelentést, az ötödik napon hirtelen egy felbérelt munkás, Chen Qing odajött az oltárhoz, és komoly tekintettel, szigorú hangon 47 Guan Yu (Kuan Jü), hadisten, a 3. században élt valós történelmi személy, a Három Királyság története című klasszikus kínai regény egyik szereplője. A fordításban végig a pinyin átírást használom a kínai nevek latin betűs átírására 48 Csungking 49 Elmúlt, jelenlegi és eljövendő élet 50 1875-1908 51 Délután 3-5. » 156 «
