Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)

Történelem - Csönge Attila - Pap Gábor: Egy 118 éves kínai lánclevél a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárban

CSÖNGE ATTILA-PAP GÁBOR: EGY 118 ÉVES KÍNAI LÁNCLEVÉL A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI LEVÉLTÁRBAN másolja és terjeszti Buddha - tanítványai és követői által írás­ba foglalt - tanításait: „Szubhuti, ha egy jó szándékú férfi vagy nő merő önzetlen­ségből reggel, délben és este annyi jócselekedetet visz végbe, ahány homokszem van a Gangeszben, s mindezt számtalan kor­szakon át teszi, még akkor sem múlja fölül erényekben azt az embert, aki nyitott szívvel és teljes bizalommal hallgatja ezt a párbeszédet. Nem is beszélve arról, aki leírja, elmélyül benne, majd másoknak is továbbadja e tanítást!" 1 3 Vallásos előzményekben Európában sincs hiány. Számos példa ismert ún. „égből jött levél" felbukkanására, melyek bir­toklása mágikus védelmet, terjesztése áldást hozhatott, el­lenben isteni büntetésre számíthattak azok, akik nem hittek égi eredetükben, csodatevő képességükben. Természetfelet­ti eredetük bizonyságaképp sokszor úgy vélték, hogy az első levél még arany betűkkel vagy Jézus vérével íródott. 1 4 Dani­el W. VanArsdale német szerzőkre hivatkozva ezen levelekhez hasonló görög, arab, szír és etióp példákról is említést tesz, a keresztény levelek mellett zsidó és iszlám változatokra is hi­vatkozik, melyek alapján esetleges korai görög gyökereket fel­tételeznek, igaz, ilyen forrással nem rendelkeznek. 1 5 A legko­rábbi, teljes szöveggel fennmaradt „égből jött levelet" a VI. század végére datálják. 1 6 A későbbiekben különösen német nyelvterületen terjedt el „Himmelsbrief" néven. Nyomtatványok, kéziratos másolatok formájában terjesztették. Tartalmazhatott vallásos ismerete­ket, ösztönözhetett vallásos előírások betartására, vagy akár bűnbocsánatot is kilátásba helyezhetett, ugyanakkor golyóktól, betegségektől, bajtól is védelmet „nyújtott", vagy peres ügyek rendezése esetén „segíthetett". 1 7 Néhány, kifejezetten a fegy­verektől „védelmet nyújtó" levél nemcsak a XIX. század végé­ről, 1 8 de még a XX. századból is fennmaradt. Példának okáért említést érdemel, hogy egyes amerikai katonák is ilyen levél­másolatokat hordtak maguknál a második világháború alatt. 19 Hoppál Mihály a lánclevelek egy másik, vagy talán helye­sebb úgy fogalmazni, hogy egy további lehetséges vallásos előzményére is felhívja a figyelmet. Hazánkban ugyanis még a XX. század közepén, második felében is Szent-Antal lánc né­ven volt ismeretes a különböző szerencsehozó levelek küldé­se. 2 0 „Csudatévő" Páduai Szent Antal (1195-1231) a ferences rend tagja, az egyház fő alamizsnamestere volt, kinek nevéhez kilenc kedden át tartó fogadalmi ájtatosság kötődik. A keddi 13 http://www.freeweb.hu/tarrdaniel/documents/Mahayana/gyemantszutra. htm Gyémántszútra, Fordította: Kovács Gábor 14 http://www.silcom.com/~barnowl/chain-letter/evolution.html 15 http://www.silcom.com/~barnowl/chain-letter/bibliography. htm#bittnerJ905 16 http://www.silcom.com/~barnowl/chain-letter/bibliography. htm#priebsch_1936 17 doktori, btk. elte. hu/folk/nagynefrauhammerkrisztina/diss.pdf NAGYN É FRAUHAMMER Krisztina 2009. 26-27. 18 http://www.silcom.com/~barnowl/chain-letter/archive/he1895u_philip. htm 19 http://www.silcom.com/~barnowl/chain-letter/evolution.html#s2­1 predecessors 20 HOPPÁL Mihály 1998. 82-84. nap megtartásának eredete, hogy Szent Antal 1231. június 13­án, keddi napon halt meg és Isten keddi napokon tüntette ki őt számos csodával. Ráadásul egy legenda szerint 1617-ben meg­jelent egy bolognai nőnek, akihez így szólott: „Imádkozz kilenc egymást követő kedden Szent Ferenc templomában, s meghall­gatást fogsz nyerni." Ennek nyomán terjedt el az egész világon Szent Antal kilencede, 2 1 mely szokásra hazánkban a XVIII. szá­zad közepétől van adat. Hoppál Mihály tanulmányában idézi azt a zsolozsmát is, mely felsorolja, milyen esetekben számítottak a szent csodás közbenjárására: „Csodákat kik látni vágytok Óh, jöjjetek Szent Antalhoz, Fekélyt, nyomort, vétket, halált, Sátánt elűz, gyógyulást hoz. Szent Antalnak imájára Tenger enged, bilincs törik, Az elveszett tagot, vagyont Ifjú és agg visszanyerik. Veszély tűnik, szükség múlik, Páduában ezt hirdetik, Ezt beszélik, kik érezték, Szent Antalnak jó tetteit..." 2 2 Hasonló imakilenced, más néven novéna tartása azonban nem csak Szent Antal nevéhez köthető. Ismeretesek az Irgal­mas Istenhez, Szent Józsefhez vagy például Jézus Szívéhez in­tézett imakilencedek is. 2 3 A lánclevelekkel mutatott párhuzamai miatt érdemes külön kitérni a 12 apostol egyikéhez, Szent Jú­dás Tádéhoz intézett ájtatosságra, melynek szövegére szintén az interneten 2 4 bukkantam: „Novéna Szent Júdás Tádéhoz egész kilátástalan helyzetben Ezt a novénát 9 napon minden nap hatszor imádkozzuk el. 9 na­pon át 1 példányt ebből minden nap tegyünk egy templomba, vagy adjunk ismerősöknek. Kérésünk meghallgatást fog nyerni legkésőbb a kilenced utolsó napján, ha korábban nem. Még sohasem fordult elő, hogy ne nyert volna meghallgatást. A kilencedet 9 napon át imádkozzuk: Jézus Legszentebb Szíve legyen imádva és szeretve minden ta­bernákuiumban az idők végéig! Ámen. Jézus Legszentebb Szíve legyen imádva és dicsőítve most és mindörökké! Ámen. Szent Júdás Tádé, könyörögj érettünk, és hallgasd meg kéré­sünket! Ámen. Áldott legyen Jézus Legszentebb Szíve, Áldott legyen Szűz Mária Szeplőtlen Szíve, Áldott legyen Szent Júdás Tádé az egész világon és örökké! Ámen! 21 Imakilenced Szent Antal tiszteletére: http://www.adorans.hu/node/2401 22 HOPPÁL Mihály 1998. 83. 23 http://www.adorans.hu/lmakilencedek 24 http://metropolita.hu/2009/08/10/kilenced-szt-judas-tadehoz-egesz­kilatastalan-helyzetben/ 151 «

Next

/
Thumbnails
Contents