Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Történelem - Havassy Péter: Várurak és várúrnők a középkori Gyulán
Történelem Havassy Péter Várurak és várúrnők a középkori Gyulán Héjjas Pál emlékének A Gútkeled nemzetség A gyulai erősség történetével korábban foglalkozó szerzőkkel ellentétben, a várurak és várúrnők tárgyalásánál okvetlenül szólnunk kell arról, hogy a vár a Gútkeled nemzetséggel olyan erőteljes kapcsolatban áll gyakorlatilag a török ostrom előestéjéig, melynek rövid kifejtése szerintünk újabb ismereteket tárhat az olvasók elé. A nemzetség (Cletgud, Gledgut, Gwthkleth, Kutkeled) ősei, Gut és Keled a Képes Krónika és Kézai Simon állítása szerint Péter király visszatérte idején (1044 körül) jöttek Magyarországra. A nemzetség legrégebbi birtoka a kutatók szerint a Székesfehérvár melletti Gut falu (Gúttamási, ma Isztimér része), legkiterjedtebb jószágaik azonban a Nyírségben terültek el. (Hangsúlyozzuk, hogy az egyik nemzetségi monostoruk, a nyíradonyi mellett is található egy Gútpuszta nevű hely.) A Gútkeled-nem hét ágra oszlott, melyekből harminc család sarjadt ki. A legnagyobb rangokat A Gútkeled nemzetség címere elérők, közöttük a Báthory, a Guti Ország, a Várdai, a felsőlindvai Bánffy, a Ráskai, a Dobi, s nem utolsó sorban a témánk szempontjából a legfontosabb, a Maróti család tagjai voltak. Címerképük is, elemeit tekintve azonos, tehát ezüst mezőben, egyes családoknál a pajzs bal széléről, másoknál a jobb széléről induló három vörös ék („farkasfog, sárkányfog”). A középkorban általánosnak mondható, hogy a földesúr familiárisainak körét döntően a vele egy nemzetségből származók alkotják, s igen gyakran ők a különböző tisztségek betöltői is. így mindjárt az első gyulai várnagyok, a Vízköziek a Gútkeled nemzetség tagjai, s ide tartozik az őket követő Szakolyi Bálint is. A nemzetség tagjai olykor egészen kirívó módon uralják a gyulai uradalom mindhárom ispánságát, hiszen Bálint gyulai várnagy és udvarbíró, fia Gáspár simándi, rokonuk Szakolyi László pedig békési várnagy. Feltehetően a nemzetséghez tartoznak a Kamonyaiak is, Miklós gyulai (1452-1455) és István simándi (1468) várnagy, mertférfiágon való kihalásuk után a velük rokon Butkaiak, bizonyosan a Gútkeled nemhez tartozó család örökli jószágaikat. A kutatók jelentős része még napjainkban is Maróti János bán felesége, Orsolya családját, a Kusalyi Jakcs(i) famíliát is, elsősorban néhány tagjának pecséthasználata miatt-a Gútkeledek közé sorolja, szerintünk azonban nem tartoznak a vizsgált nemzetséghez. Példaként most a Marótiak elsőként előforduló gyulai képviselőit elemeztük a nemzetséghez való tartozás kapcsán, s az előzőek alapján elmondhatjuk, hogy az ő hivatalviselésük természetes. Az azonban már nem, hogy a Marótiakat követően is képviseltetik magukat a Gútkeled-nemhez tartozók a vár életében, így pl. Corvin János szinte teljes gyulai földesurasága idején várnagya Enyingi Török Imre, kinek később második felesége Ráskai Borbála, Balázs tárnokmester leánya, a nemzetség egyik legjelentősebb családjának tagja. Brandenburgi György őrgróf idején - eddigi ismereteink szerint - nem képviselteti magát a nemzetség, ám az őrgróftól a várat megszerző Czibak Imre váradi püspök kapcsán viszont annál inkább. A fentebb említett Szakolyi Bálint leánya, Szakolyi Gáspár testvére Katalin Czibak Ferenc felesége volt, s e házasságból fogant Imre püspök, aki ugyan a Hontpázmány nemzetségből származott, de édesanyja iránti tiszteletből (s nyilván jelentős birtokadományai miatt) a Gútkeledek címerképét használta pecsétjein. Utána, 1534-1552 között a vár élén unokaöccsei, a Patócsiak következnek, s Ferenc leánya, Zsófia anyósa nem más, mint az előbb említett Ráskai család tagja, Dorottya. Ezt követően, a vár királyi kézre kerülése, 1552 után is találkozunk a nemzetség tagjaival, hiszen Gyalui Vas László 1553-ig udvarbíró (érdekes a címerképe: fatörzsből kinövő ékek/farkasfogak), továbbá Kerecsényi László főkapitány felesége, a Gútkeled nem legmagasabbra emelkedő családjának tagja, Báthory Erzsébet, Báthory István (1533-1586) erdélyi fejedelem és lengyel király testvére 1562-ben a várban hunyt el. 99
