Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Régészet - Madaras László: Honfoglalás kori leletek Tiszasüly–Éhhalmon - Selmeczi László–Szabó Géza: A jászberényi Nagytemplom kriptájában régészeti módszerekkel feltárt XVIII–XIX. századi sírok
Régészet Selmeczi László-Szabó Géza A jászberényi Nagytemplom kriptájában régészeti módszerekkel feltárt XVIII-XIX. századi sírok A jászberényi Nagyboldogasszony római katolikus templom kriptájában fekvő azonosítatlan XVIII-XIX. századi sírok exhumálására dr. Medvegy János, a jászberényi katolikus plébánia apátplébánosa kérésére került sor. A jászok viseletéről, temetkezési szokásairól a térségben számos középkori temető régészeti leletanyaga, megfigyelései alapján alkothatunk képet. A XVIII-XIX. századi levéltári forrásokból is egyre gazdagodó adatok segítségével pontosíthatjuk ismereteinket a jász viseletről, de közgyűjteményeinkbe többnyire csak a XIX. század végétől készített ruhadarabok kerülnek. Ezért az exhumálás szervezésébe dr. H. Bató Edit múzeumigazgató is bekapcsolódott; így különös körültekintéssel az előírásos, szakszerű és biztonságos - a kegyeleti szempontokat is figyelembe vevő - munkavégzés feltételeinek megteremtésén túl a régészet és néprajz határán álló időszak viseletére, temetkezési szokásaira vonatkozó rendkívül értékes adatok, megfigyelések rögzítésére is sikerült lehetőséget teremteni. (1. kép) A feltárt leletek restaurálásával párhuzamosan már több ízben került sor egyes kiemelkedő darabok bemutatására. Azonban a további kutatásokhoz elengedhetetlenül szükséges a módszertani szempontból is izgalmas feltárás ismertetése mellett a mellékletek és megfigyelések hangsúlyozottan rövid leírásának közreadása addig is, míg a jászberényi Nagytemplom kriptájában feltárt anyag komplex, részletes feldolgozására a restaurálás befejezését követően a munkában résztvevő szakembereknek reményeink szerint közösen lesz lehetősége. A szükséges ÁNTSZ engedélyek, hirdetmények s minden egyéb feltétel biztosítása után 2007. február 12-16. között kerülhetett sor a kriptafülkék felnyitására, amit a IUSTA Temetkezési Vállalat emberei végeztek Nagy Gábor vezetésével. A sírok felszínre hozását, dokumentálását a régészeti ásatásokon megszokott módszerekkel Selmeczi László és Szabó Géza régészek végezték Mármarosi Anita technikus segítségével. (2. kép) A koporsókban talált viseleti darabok meghatározásában is részt vett a szakemberek munkáját éjjel-nappal fáradhatatlanul összehangoló múzeumigazgató asszony, munkatársai pedig sokszor egymást váltva segítettek a rohamosan szaporodó leletanyag rendezésében. Az embertani anyag vizsgálatát Papp Ildikó antropológus, a Természettudományi Múzeum főosztályvezetője, az Embertani Tár vezetője és munkatársai: Évinger Sándor, Bemert Zsolt és Hajdú Tamás végezték. (3. kép) Az exhumálás a hivatalos formaságok, a vonatkozó határozatok ismertetése után kezdődhetett meg az első kriptafülkét elzáró téglafal kivésésével. A sírokat a Nagytemplom északi oldalán lévő kriptalejárat jobb oldalától kezdve folyamatosan számoztuk. A kriptán belül a folyosó két oldalán kettős sorokban egymás fölött 3-3 fülke volt kriptaszakaszonként. Korábban már számos sírt exhumáltak, s ott újra temetkeztek. Az eredetileg feltehetően hosszabbra épített folyosó végén utólagos elfalazás látható, így a jobb és bal oldali 8-8 kriptaszakaszban jelenleg összesen 96 fülke található. Ezek közül 45 esetben a fülkén nem volt az eltemetett személy azonosítására alkalmas adat, így került sor ezen sírok exhumálására. Az első fülke zárófalának kibontása után szembesültünk azzal, hogy valójában mi is vár ránk. A szétporladt koporsónak nem volt semmi tartása, megfogni sem lehetett, nemhogy kiemelni a szűk helyről. Szerencsére az előre odakészített, s a fülke méretéhez igazított farostlemez lapot sikerült egy határozott mozdulattal úgy becsúsztatni a koporsó alá, hogy abban közben minden az eredeti helyén maradt. (4-5. kép) A koporsót először a lapon kihúztuk a fülkéből, majd a feljárat elé készített asztalra helyezve átvittük a kutatók rendelkezésére bocsátott, szomszédos Szent István Ház őrzött és zárható helyiségébe. így a maradványok részletes vizsgálatára szinte laboratóriumi körülmények között, zárt helyen kerülhetett sor. Az első sírnál kidolgozott módszer kiállta a próbát, jól bevált, így a továbbiakban a többi koporsó kiemelésében és feldolgozásra való előkészítésében is hasonló módon jártunk el. A sírokat az előkerülés sorrendjében folyamatosan számoztuk, és a korábbi feltárási gyakorlatnak megfelelően adtunk további jelenségszámokat a sírokban talált egyes leleteknek, melyeket állapotuk alapján megtartásra alkalmasnak tartottunk. Az esetleges többi, elporló tárgyat, észlelt jelenséget - ha legalább megfigyelnünk sikerült - fotóztuk, dokumentáltuk, és ezt a sírleírásban jelöltük. A lelőhely kódja után (JB) az objektum, azaz a sír száma (Q1), utána pedig az egyes mellékletek, jelenségek száma (J1) olvasható. így nemcsak a sírok, de minden előkerült tárgy is egy egységes, számítógépes feldolgozásra is alkalmas rendszerben kapott azonosítót (pl.: JBQ1J1), s természetesen ez ugyanígy érvényes az összes többi dokumentációra: fotókra, rajzokra, szöveges és hangzó dokumentumokra is. A sírokban található, tudományos szempontból értékelhető emberi maradványokat az antropológusok összegyűjtötték, és a Természettudományi Múzeum Embertani Tárába szállították. Az exhumálás során minden munkafolyamatot, temetkezést, mellékletet fotóztunk, megfigyeléseinket pedig részletesen magnóra mondtuk. 63
