Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Irodalom- és művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette VIII. A Szolnoki Művésztelep 1949–1950
Irodalom- és művészettörténet elejétől 1948 végéig tartó periódus) a tavalyi kiállítás volt az első, amelyen képzőművészeinknek a szocialista realizmus felé való törekvése meglátszott. AII. Magyar Képzőművészeti Kiállítást azonban bizonyos felkészültséggel várja a közönség. Hiszen most már van mihez mérni a megtett utat... A II. Magyar Képzőművészeti Kiállítás kétségtelen fejlődést mutat az elsőhöz viszonyítva. Amikor ezekről az eredményekről beszélünk, feltétlenül rá kell mutatni arra is, hogy művészeink elmúlt évi munkáját milyen tényezők segítették. 1. Elsősorban meghatározta képzőművészeink útját és feladatait a Magyar Dolgozók Pártjának II. kongresszusa, amely világosan megszabta a képzőművészet helyét és jelentőségét a kultúrforradalomban. 2. Másodsorban meg kell említenünk a Moszkvában rendezett „Magyar Képzőművészeti Kiállítás”- t. Az az értékelés, amelyet a kiállítás a szovjet műtörténészektől, műkritikusoktól és művészektől kapott, igen nagy jelentőségű volt képzőművészeink munkájában. 3. Harmadsorban nagyjelentőségű volt képzőművészeink moszkvai és leningrádi tanulmányútja, ahol személyesen is megismerkedhettek a szovjet képzőművészeti élet munka- módszereivel és eredményeivel...”™ A második nagy, műcsarnokbeli országos seregszemléről - miként az elsőről is - a kiállítás szerény, bár ekkor már nemcsak szöveges, hanem 33 alkotás fekete-fehér fotóját is tartalmazó illusztrált katalógusán kívül - a háború utáni korszak szűkös anyagi lehetőségeihez képest színvonalas album is jelent meg, 53 jó minőségű, többségében egész oldalas illusztrációval, s függelékként a kiállító művészek rövid pályaképével. Előszóként a kiadványhoz a festők doyenje, a Kossuth-díjas Csók István, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége elnökének a kiállítás megnyitásán mondott beszédét társították. A két kiadvány előszava szinte szóról szóra megegyezik. Látszik az azonos kezűség, látszik, hogy ugyanaz a személy az összeállítója mindkét bevezetőnek, melyet az ekkor már 86 esztendős idős művésznek - hogy a szövegnek súlya is legyen - a kezébe-szájába adtak. Ugyanúgy, mint a névtelen katalógusszöveg írója, Csók is Révait idézi, mondván: „...a miniszter elvtárs (az I. Magyar Képzőművészeti Kiállításon elhangzott) megnyitó- beszédében úgy az elért eredményekre, mint a hiányosságokra rámutatott és ez a mostani (vagyis a II. Magyar Képzőművészeti Kiállítás) a magyar művészetnek ezen alapuló, egyéves komoly fejlődését mutatja. Örömmel látom a kiállításon, hogy a magyar képzőművészeti élet legkiválóbbjai szeretettel és érdeklődéssel fordultak a magyar dolgozó népet legjobban érdeklő témákhoz. Példa erre nem egy mű, amely a történelemmel foglalkozik, akár a régmúltból, akár a közelmúltból - a munkásmozgalom életéből - veszi mondanivalóját. Nem egy fiatalabb művészünk munkájában látunk komoly haladást, vannak olyanok is, akik a tavalyi kiállításon részt sem vettek vagy csak igen szerényen szerepeltek, a mostanié pedig komoly alkotásokkal lépnek a közönség elé. Azok a művészek, akik tavaly Munkácsy-díjat kaptak, legnagyobb részben bebizonyították, hogy a Magyar Népköztársaság által alapított új képzőművészeti díjhoz méltóan fejlesztik tovább tehetségüket. Nagy örömmel látom a fiatal művészgárda izmos tehetségét és kérem őket, ne álljanak meg a megkezdett jó úton és teljes erővel, lelkesedéssel, lankadatlanul haladjanak továbbra is azon az úton, amelyet a nagy magyar hagyományok és a szovjet képzőművészet példája megvilágít. Különös örömmel köszöntőm a Kiállítás falain az idős, sőt a legidősebb művészgeneráció alkotásait. Képzőművészeti életünk erejét és lehetőségeit példázza az a tény, hogy ezek a mestereink milyen friss és eleven alkotásokkal szerepelnek ezen a kiállításon. A grafikai művekkel kapcsolatban megállapítható, hogy művészeink egy része igen színvonalas, harcos grafikai műveket állított ki. Más része azonban a kiállított grafikáknak még nem tudja betölteni az a hivatást, amelyet ettől a műfajtól - amely a leggyorsabban tud reagálni a társadalom igényeire - joggal elvárhatunk. Általánosságban az egész kiállítással kapcsolatban megállapítható, hogy művészeink több gonddal és szeretettel dolgoztak a maguk elé tűzött feladatok megoldásán, a képek és szobrok művészi színvonala hatalmasat fejlődött, bár im- itt-amott még jelentkezik olyan alkotás is, amelynél látszólag a művész túl gyorsan akart sikereket elérni, amelyekhez szakmai vagy eszmei felkészültsége még nem elegendő. Nekünk művészeknek mindenképpen az a célunk, hogy a kultúra nagy alkotásait ne rombolják, ne pusztítsák el. Ez a békevágy kifejeződik a művészek alkotásaiban is... ”75 Beszéde további részébenben Csók is ugyanazokat az erényeket és hibákat emelte ki a két kiállítás viszonylatában, mint a szerényebb megjelenésű kiállítás-katalógus névtelenje. Vagyis, hogy: „a. képzőművészeti életünk elmaradt a grafika területén; b. a portréművészet nem részesült megfelelő megbecsülésben művészeink előtt; c. történelmi képfestészetünk (az első országos seregszemlén) úgyszólván nem volt.”76 A névtelen írás azonban tetézi a Csók szájába adott kiállításnyitó „gondolatokat”. Mindenekelőtt leszögezi, hogy a második seregszemle „...kétségtelen fejlődést mutat az előzőhöz viszonyítva...”77 Mely „eredményt”, pozitív fejlődést 74 Előszó. In: KATALÓGUS II. 1-2. 75 CSÓK István é.n. 3. 76 Előszó. In: KATALÓGUS II. 1. 77 uo. 2. 629
