Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Irodalom- és művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette VIII. A Szolnoki Művésztelep 1949–1950
Tisicum XVIII. lázadást és tiltakozást a javukra írhatták, könnyen bedarálták. Berény Róbert, Pór Bertalan 19-es plakátjait, Pátzay Pál új irányt mutató korai szobrait szinte kényszerítő revolverként használták ellenük. S az I. Magyar Képzőművészeti Kiállításra, mint általuk foglalkoztatott és kinevezett, elismertdíjazott művészekből kivasalták a „Lenin büszt”-öt (Pátzay), a „Sztálin portrét” (Pór Bertalan), a „Majális 1950”-et (Berény Róbert). Az a Szőnyi István pedig, aki még a látszatát is kerülni akarván a hatalommal való együttműködésnek, (zebegényi elvonultságából csak a kötelező főiskolai órái megtartására utazott a fővárosba), habitusának megfelelő témával (Krumpliszedök) igyekezett megkerülni, de azért eleget is tenni a meg nem fogalmazott, de erősen éreztetett elvárásnak. A dirigensek végül is elfogadták, bár nem voltak elragadtatva apolitikus teljesítményétől. De még az ilyen „megkerülő” megnyilvánulásával, „apolitikus” részvételével is fontos volt számukra, mert támogatóik közé sorolhatták, valamilyen módon mégis használhatták személyét. Révai elmondhatta róla, hogy „...hangadója és tekintélye volt az akkori (1920-as 30-as évek) művészeti életnek. Egy időben sokat foglalkozott hangulatos paraszttémájú képekkel és Zebegény környékének tájképi megörökítésével. A felszabadulás óta tájképeit a dolgozó ember ábrázolásával igyekszik teljessé tenni. Most egy nagyszabású freskón dolgozik. A Képzőművészeti Főiskola tanára. Kossuth-díjas.”30 Nehezebb dolga volt a korábban is közszereplő, már a háború előtt is rendszeresen publikáló, sőt irodalmi ambíciókat is dédelgető Bernáth Aurélnak. Ő már nem tudott úgy kivonulni, eltűnni a nyilvánosság elől, mint pályatársa, Szőnyi. Az 1950-ben frissen alapított Munkácsy-díj első kitüntetettjeinek életpályáját, érdemeit bemutató „szegi” szignójú Kislexikon ugyanis csak a lényeges adatokra koncentrálva azt közli, hogy a Munkácsy-díj második fokozatát Család című festményével elnyerő „...Bernáth Aurél festőművész (szül. 1895.) Thorma János és Réti István növendéke volt Nagybányán, 1915-ben. Egyik első méltatója, Elek Artur, az „álomszerű színhangulatok, a lágy színharmóniák” költőjének nevezte. A színek sejtelmes kifejező ereje iránti érzékenysége vonzotta először az absztrakt képfogalmazás felé. 1921-ben Bécsbe, majd 1922-ben Berlinbe ment, s ott, 1923-ban megrendezett első gyűjteményes kiállításán már absztrakt képekkel lépett a nyilvánosság elé. De hosszú kitérő után felismerte azt az igazságot, hogy csak a természeti élmény, csak a valóságélmény lehet alapja a művészi teremtésnek, s éles kritikát gyakorolt az ú.n. absztrakt művészetek felett. Egyik előharcosa volt a nálunk is meginduló absztraktellenes harcnak... A Szinyei Társaság vezető tagja. A felszabadulás után a Művészeti Tanács tagjává nevezték ki. Nem39 uo. 93. Bernáth Aurél: Festőműterem (Műteremsarok) csak képeivel, írásaival is komoly hatást ért el. Tanulmányainak első gyűjteményét „írások a művészetről” címen adta ki. 1948-49-ben szerkesztője volt a Szinyei Társaság „Magyar Művészet” c. folyóiratának. 1945 óta a Képzőművészeti Főiskola tanára. 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki...”*0 Természetesen ennyi elismerés, ilyen megbecsültség mellett nem tehette meg, hogy kivonja magát a képzőművészeti közéletből. S nem is tette. A Szabad Művészet 1950. évi március-áprilisi számából tudjuk, hogy: „...március 29-én Nemzeti hagyományaink szerepe festészetünkben címmel tartott előadást. A rendkívüli érdeklődéssel fogadott előadás élénk, éles vitát váltott ki...”*' Az ehhez hasonló, nyilvánosság előtti szereplések azonban megannyi alkalmat is jelentettek ahhoz, hogy kiderüljön: Bernáth nem igazán vallotta azokat az elveket, amikért - mint bemutattuk fentebb - dicsérték, díjazták és kitüntették. Az 1950. esztendei, nyilvánosság előtti megnyilatkozásait végigkísérve eleinte még úgy tűnik, hogy ehhez hasonló kisebb engedmények árán sikerül megőriznie függetlenségét, s a nagybányai indíttatás után is tovább tud haladni a maga választotta úton, folytatni tudja még az új, megváltozott körülmények között is politikától független festészeti tevékenységét. Legalábbis erre engednek következtetni az olyan adatok, hogy például: „...a Szépművészeti Múzeum megvásárolta „Műteremsarok” című festményét...”*2 Vagyis ott van a futtatott művészek államilag támogatott tagjai élvonalában, miért is cserébe „mindössze” annyit várnak el, hogy tegyen néhány nyilatkozatot. Olyat például, mint amilyet a „székely” szignójú lapmunkatárs Képzőművészek a Tanácsokban című közlésében tesz közzé: „...Bernáth Aurél Kossuth-díjas és Munkácsy-díjas festőművész, a képzőművészeti Főiskola tanára, a VI. kerületi tanács tagja, így számol be tanácstaggá választásáról: 40 (szegi) 1950. 279-280. 41 Hírek. In: Szabad Művészet IV/3-4. (1950. március-április) 160. 42 Hírek... A Magyar Képzőművészeti kiállítás sikere... In: Szabad Művészet IV/10. (1950. október) 415. 622
