Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)

Régészet - Fodor István: A belső-ázsiai normád népek halottas szokásainak sajátos eleme, a tul

Régészet Leletünk elsősorban a szablya díszítése miatt lett közis­mert a szakirodalomban. Legelőször az Élet és Tudomány folyóiratban mutattuk be a legszebb leleteket,3 majd a Jász- Nagykun-Szolnok megyében előkerült trepanált koponyákkal foglalkozó dolgozatunkban hivatkoztunk a lelőhelyre.4 Azon­ban legtöbbször a honfoglaló leleteket bemutató nagy kiállí­tási katalógust szokták a kutatók idézni. Az ezüst dirhemet Kovács László megemlíti a honfoglalás kori érmeket össze­foglaló, nagyléptékű tanulmányában.5 Úgy véljük, hogy a teljes leletegyüttes bemutatása talán nem érdektelen, különösen azért nem, mert időközben elő­került egy másik gazdag síregyüttes is, melyből szablyánk ezüst markolatdíszének egyetlen pontos mása látta meg a napvilágot. A gnadendorfi leletet a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán ismerhettük meg, írott formában pedig Révész László ismertette.6 Mindenekelőtt tisztáznunk kell egy nagyon fontos kér­dést. Jelesül azt, hogy az összegyűjtött tárgyak egy vagy két sírból kerültek-e elő? Saját ásatási tapasztalataink alap­ján korábban úgy véltük, Tiszasülyön egy férfi és egy női sír került elő. Az elmúlt évben azonban dr. Fóti Erzsébet részletesebben is megvizsgálta az előkerült koponyákat. Az eredményről előzetesen úgy tájékoztatott bennünket, hogy az 1. sír koponyája teljes bizonyossággal egy 35-45 éves férfié volt. A 2. sírhoz tartozó koponya meghatározása már „nehezebb eset”, de mindent összegezve valószínűleg ez is férfihez tartozott, melynek életkora 25-35 év között lehetett. Az 1. sír rövid agykoponyájú europid, a 2. sír pedig hosszú agykoponyájú europid egyedhez tartozott. Mindkét esetben kevés mongoloid vonás is megfigyelhető. Taxonómiailag az 1. sírban lévő férfi az antropológiai jegyek alapján tipikusan a honfoglalók korai rétegéhez tartozik.7 Amennyiben elfogadjuk a fenti antropológiai véleményt - s miért ne tennénk ezt -, magyarázatot kell adnunk arra a kérdésre, hogy miért kezeljük egy egységként az előkerült tárgyakat, tudván azt, hogy ezek bármelyik előkerült férfi­vázhoz tartozhattak.. Annak, hogy mi egy tárgyegyüttesként kezeljük ezeket, két alapvető oka van. Az egyik az, hogy miközben összeszedtük a „találóktól” a tárgyakat, minden­ki úgy emlékezett, hogy ezek az 1. sírból származnak. A 2. sírhoz tartozó koponyához semmiféle mellékletet nem tár­sítottak. Egy másik ezt erősítő tény az, hogy az 1. sírhoz a tárgyakon kívül még a lócsontokat, az ételmellékletként szol­gáló állatcsontot, s egyéb kisebb váztöredékeket is kötöttek. A 2. sírhoz semmit. 3 MADARAS László 1985. 304-305. 4 MADARAS László 1992. 79-81. 5 HONFOGLALÓ MAGYARSÁG... 1996. 292-294, KOVÁCS László 1989. 71-72. 6 RÉVÉSZ László 2006.1-40. és l-XI. tábla 7 Itt köszönöm meg dr. Fóthi Erzsébet előzetes tájékoztatását vizsgálatáról. A teljes közlést később készülő tanulmányában olvashatjuk. Miképpen lehet ez? A kérdésre többféle válasz is adha­tó. Nem egy alkalommal tapasztaltuk terepmunkánk során, főleg homokbányákban, hogy a régész által ellenőrizetlen, gépi földkitermelés során teljes csontvázak tűnhetnek el, hogy azután egy-egy építkezésnél „emberi csontokként” je­lenjenek meg. A munkások, ha egyébként észre is veszik a csontokat, csak a koponyával törődnek. Itt is így lehetett. Azt sem zárhatjuk ki, hogy a 2. sír már eleve is melléklet nélküli, esetleg bolygatott, feldúlt volt. Bárhogy is volt, a kérdésre teljesen határozott választ utólag már nem adhatunk. Talán az egy sírhoz való tartozást még az is támogatja, hogy a leletek között egyetlen egy olyan tárgyfölösleg sincs, ami a síregyüttes kettéválasztását feltétlen szükségessé tenné. A temető topográfiai helyzete A temetőt alkotó két sír egy homokdombsor egyik önálló dűnéjén került elő. Mint azt már a bevezetőben említettük, a sírok közvetlen, még bolygatatlan környezetét megkutattuk, ám további temetkezéseket már nem találtunk. Úgy tűnik, egy különálló, kettős temetkezésről beszélhetünk. Ettől mint­egy 100-150 méterre kerültek napvilágra a Selmeczi László által megásott sírok. Úgy tűnik számunkra, hogy egy ilyen­fajta temetőelhelyezési rend a honfoglaló magyarság sajátja lehetett. Feltételezésünk alátámasztására két példát is em­líthetünk az utóbb időszak modern feltárásai közül. Révész László Karoson figyelt meg hasonló rendet,8 mi magunk Szolnok-Szandán.9 A nagyléptékű „autópálya típusú” lelet­mentések ebben a kérdésben is áttörést eredményezhetnek, s ha igazolják a temetők ilyen típusú elhelyezkedésének álta­lánosságát, akkor egy, csak a X. századi magyarokra jellem­ző sajátossággal lehetünk gazdagabbak. Temetkezési szokások Sajnos ez az a terület, melyről a legkevesebbet sikerült ki­derítenünk. Néhány, a honfoglaló magyarokra jellemző szo­kás meglétét azért rögzíthettük. A váz eredetileg háton fekvő, nyújtott helyzetű és bolygatatlan volt. A részleges lovas te­metkezés meglétét a lócsontok igazolták. A leölt ló koponyá­ját és lábcsontjait az állat bőrébe csavarva a halott lábához helyezték. A halott mellé étel- és italmelléklet került, amit az edény és a mára már sajnos elveszett állatcsont bizonyít. 8 RÉVÉSZ László 1996. 8.1. kép 9 MADARAS László 2006. 215.1. térkép 53

Next

/
Thumbnails
Contents