Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Néprajz - Sz. Tóth Judit: Szent kötelesség. Úrnapja a Buda környéki német településeken
Tisicum XVIII. Megfigyelhető az a folyamat, hogy ha az úrnapi oltárok közösségi épületek előtt voltak, gondozásuk nem egy család, hanem egyházi közösség (ifjúsági egylet, márialányok) kezébe került. Jellemzően ott, ahol apácák által működtetett iskola volt. Ők tevékenyen részt vettek a virágszőnyeg készítésben is. A falubeliek, a vallási közösség tagjai a készülődés során fokozatosan hangolódtak rá az ünnepre. A munkálatokkal időben végeztek, hogy maguk is „díszbe”, a legnagyobb ünnepet megillető öltözetbe öltözzenek. A feldíszített utcákon a nagyünneplős emberek felemelt lélekkel indultak a misére. A visszaemlékezések szerint az időjárás is méltó az oltári- szentség ünnepéhez, napos idő szokott lenni. Az úrnapi körmenet nem csupán egyházi, de társadalmi esemény is volt. Résztvevője volt a település/egyházközség minden tagja szertartásos rendben, a korcsoportjának, nemének, társadalmi státuszának megfelelő szűkebb közösség (vallásos társulatok, zenekar, lövészegylet, cserkészek) tagjaként. Az oltáriszentség ünnepét nemcsak együtt, hanem közösen élték át. Az úrnapja ünnepi étkezéssel, pihenéssel folytatódott, és napnyugtával zárult. Az ünnep „kellékei” mindaddig a helyükön maradtak. A körmenet végeztével a virágszőnyeg összekuszálódott, ha szeles volt az idő, jobban elromlott. De sem ehhez, sem az oltárokhoz, sátrakhoz nem nyúltak litániáig. Szokás volt, hogy délután a papság meglátogatta a kápolnás házakat, ezzel a gesztussal fejezve ki köszönetét a családnak. Az asz- szonyok a litániáról szintén odamentek, és elosztották a koszorúkat, virágcsokrokat. Ezt otthon nem vitték be a házba, az eresz alá, ajtó fölé akasztották, vagy a padláson tartották vihar, villámcsapás elleni védelemül. Azt a koszorút, melyben a szentség állt, szét szokták osztani a rokonságban.22 A vázákban, az oltáron lévő virágból a hozzátartozók és a szomszédok is kaptak, akik a díszítésben segítettek. A lombsátrat nem bontották szét, néhány napig állt, amíg zöldje meg nem fonnyadt. Ha kapuban volt a helye, a hátsó „falát” másnap kivették, és íve alatt jártak be az udvarra. A sátor bontása nem volt nagy munka, a család férfitagjai, ha kellett, egy szomszéd segítségével gyorsan elvégezték. Az adatok szerint a virágszőnyeget nem volt szokás ösz- szetakarítani, de a szentelményeknek mágikus erőt tulajdonító népi vallásosságban nagy szerepe volt. A háza előtt ki-ki összeszedte, és az istállóba, baromfiudvarba szórta. Budaörsön a virágszőnyeg középső sávjából, amire csak a 22 BONOMI Jenő 1933. 55. A harmadik oltár Pomázon, a Főtéri ruházati bolt előtt 1965-ben (Molnár Géza felvétele) pap lépett a szentséggel, szedtek föl szirmokat, gyógyító erőt tulajdonítva azoknak teát főztek belőle.23 Ünnep délutánján a gyermekek alig várták, hogy valahová küldjék őket, boldogan mentek végig a virágszőnyeg útján. A maradék addig ott volt, míg szét nem fújta a szél, el nem mosta az eső. Az utat szegélyező zöld lombot a férfiak az istállóba vitték, és megetették a jószágokkal.24 Az úrnapi hagyományos rendjét a háború után két dolog változtatta meg: a kitelepítés és lakosságcsere, illetve a szocializmus vallásellenes intézkedései. Ennek következtében a körmenet útvonala lerövidült, majd a templom köré (néhol a templomra), a valós szakrális térre korlátozódott.25 Az úr23 l.m. 55 24 Ez az ünnepet megtisztelő rend némely településen, ahol az úrnapi körmenetre résztvevőként vagy nézőként sok idegen érkezett, már a harmincas években megbomlott. A budaörsiek panaszkodnak, hogy az idegenek nem ismerve a helyi szokást, elviszik a koszorúkat, a falubelieknek alig marad. Solymáron előrelátóan „a turisták” számára is kötöttek koszorúkat. 25 1948-tól az 1950-es évek végéig településenként eltérő időpontban történt ez meg, a helyi politikai viszonyoktól és a templom helyétől függően. | 520
