Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Néprajz - Kókai Magdolna: Adatok a népességnövekedés szabályozásának negatív formáihoz a Jászságban
Néprajz KOKA! MAGDOLNA Adatok a népességnövekedés szabályozásának negatív formáihoz a Jászságban Amint a téma szakavatott kutatója, Gémes Balázs Népi születésszabályozás (magzatelhajtás) Magyarországon a XIX-XX. században című munkájában írja: „a népességnövekedés szabályozására irányuló törekvés szinte egyidős az emberiséggel." A szabályozás lehetséges módjait két nagy csoportra osztva megkülönbözteti: 1. a pozitív beavatkozási módokat (pl. különböző termékenységi varázslatok); 2. negatív beavatkozási módokat; a. csecsemőgyilkosság b. születésszabályozás (magzatelhajtás, fogamzásgátlás) Jelen vizsgálatom középpontjába - néhány konkrét példa alapján - a Jászságban is alkalmazott abortiv szerek, eljárások, tehát a negatív beavatkozási módok bemutatását helyeztem, néhol azonban kitérek a születéscsökkentés társadalmi, gazdasági, vallási hátterére is. A szociálantropológiai kutatások rávilágítottak - számos példát bemutatva - hogy a primitív körülmények között élő népek is jól ismerték és alkalmazták a születésszabályozás különböző módjait. Raymond Firth munkájában leírta, hogy a polinéziai Tikopia-sziget népének főnöke minden évben egy alkalommal összehívta a lakókat, és a gyermekszületések korlátozása érdekében a megszakított érintkezés alkalmazására szólította fel őket. A túlnépesedés ugyanis növelte volna a társadalmi problémákat, elterjedt volna a lopás.1 Az 1960-70-es években végzett történeti demográfiai kutatások számos európai országból hozott példával mutattak rá a születéskorlátozás elterjedésére. A genfi polgárság 1650 után a népességnövekedés korlátozásával próbálta elejét venni, hogy polgárai nagyobb számban kénytelenek legyenek a város falain kívül megélhetést keresni. Születéskorlátozásra utaló jeleket fedeztek fel a XVIII. század közepén a svédországi Gotland szigetén és a XIX. században Közép-Svédországban élő birtokos paraszt és földetlen mezőgazdasági munkások közösségeiben. De igen sok példát ismerünk Franciaország számos területéről a XVII—XIX. századból is. A paraszti születéskorlátozás gyakorlatának magyarországi vizsgálata is régi múltra tekint vissza, ami „egykekérdés” néven vonult be az 1 ANDORKA Rudolf 1981. 94. irodalomba. Számos kutató vizsgálta a születéskorlátozás kezdetét, kiváltó okát az egyes paraszti közösségekben. A legtöbb kutató a jobbágyfelszabadítást követő évtizedekre - 1860—1870-es évek - tette annak kezdetét. Ezután ugyanis lezárultak a parasztbirtokok terjeszkedésének lehetőségei. Fülep Lajos és Demény Pál is hangsúlyozza, hogy az egykézés azokon a nagybirtokok közé szorított területeken tűnik fel, ahol más foglalkozási lehetőségek (pl. ipar) nem adódtak, így az itt élők a parasztbirtok megőrzésére és megnagyobbítására törekedtek, tartva a parasztbirtokok felaprózódásától. Demény Pál három ilyen alacsony termékenységű népességcsoportot mutatott ki: a dél-dunántúli (Baranya, Tolna, Somogy megyei) református magyar parasztközösségeket, a bánáti katolikus németeket és a Krassó-Szörény megyei görögkeleti románokat. De a Magyar Gazda 1843. évfolyamában megjelent nógrádi olvasói levél is azt bizonyítja, hogy a születéskorlátozás a fentebb említett közösségeken túl az ország más vidékein is előfordult, és ez eléggé benne volt a köztudatban.2 Atémával kapcsolatos összefoglaló tanulmány a Jászságra vonatkozóan még nem látott napvilágot, csupán néhány szórványadatot sikerült találnom. Jelen tanulmánynak sem az a célja, hogy részletekbe menő elemzést adjon. Elsősorban azokat az adatokat próbálom egy csokorba gyűjteni és a következtetéseket levonni, melyekre a születés szokáskörének kutatása során bukkantam. A keresztelési anyakönyvek adatai, a Jászságra vonatkozó művek vonatkozó részei és a recens gyűjtések is azt bizonyítják, hogy a születéskorlátozás a Jászságban nem öltött egészségtelenül nagy mértéket az elmúlt évszázadokban. A parasztcsaládoknál a sok egészséges gyermek azok gazdaságban betöltött szerepe miatt kívánatos volt. Éppen ezért nem volt ritka még az 1910-es években sem a hat-nyolc, esetenként a tíz gyerek egy családban, amit a társadalmi hovatartozás sem befolyásolt. A szapora és szorgalmas jászok népességfölöslegüket a XVIII. századtól az elnéptelenedett kiskunsági pusztákra történő kirajzással vezették le, ott földet vásárolva, majd benépesítve azokat. Ahogyan Herbert János Jászárokszállásról írt monográfiájában megemlíti: „Valamikor a pusztákon helyezte el a gazda a fiait, de különben is a szorgalmas munka árán képes volt annyit 2 ANDORkA Rudolf 1981. 94-96., GÉMES Balázs 1987. 7-8. 337
