Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Néprajz - Porkoláb Péter: Parasztság és agrárhelyzet Magyarországon Tiszadob példáján 1945–1975
Tisicum XVIII. maradt termelőszövetkezetekben az 1958—62-es általános kolhozosítást követően vezető szerepüket megtartva sokszor negatív bírálatban részesítették és hátrányosan megkülönböztették a korábban a tsz-t elhagyókat. A kommunista és munkáspártok 1957. novemberi moszkvai értekezletén újból napirendre került a mezőgazdaság szocialista átszervezése, minek hatására 1958-ban az MSZMP Központi Bizottsága határozatot hozott a termelőszövetkezetek kiemelt fejlesztéséről, a kollektivizálás újraindításáról.40 Az 1958-ban megindított tsz-esítésben már nem volt esélye az egyéni gazdálkodóknak a további fennmaradásra. Ennél a harmadik kollektivizálási kampánynál az eddigi gyakorlattal szemben a falu legkiemelkedőbb gazdarétegét is megcélozták, hogy lépjen be a szövetkezetbe, sőt sok helyen ezek a jó nagygazdák lettek a termelőszövetkezetek vezetői, mint azt Szabó Ágnes említi vállaji és mérki kutatásaiban, ahol Mérken az 50-es években alakult termelőszövetkezet, amit nem nagygazdák szerveztek, vezettek, nem haladt semmire, állandóan veszteséges volt, rövid időn belül fel is oszlott. De az 1958-ban megindult kollektivizálás alkalmával mindkét településen a helyi sváb nagygazdák lettek a termelőszövetkezetek vezetői, és mindkét tsz ennek a vezetésnek is köszönhetően kimagaslóan jól működött.41 Az 1958-as kollektivizáláskor beindult tsz-eket a harmadik típusú tszcs-k mintájára hozták létre. így minden közös volt a szövetkezetekben, egy kataszteri hold földet kaptak csak a tagok, amibe azt vethettek, amit akartak. Sok helyen gyakorlattá vált a háztáji földek művelésével kapcsolatban, hogy a föld előkészítését, a vetést a szövetkezet végezte el, a művelési munkákat és a betakarítást a tagok maguk hajtották végre. Tiszadobon 1959 augusztusától indult az agitálás a szövetkezeti tömeges belépésre. Az agitálást akkor a tiszalöki járásban Tiszadobon kezdték meg először, mert az itteni cselédemberek az akkori rendszer vezetői szerint hamarabb rávehetők voltak a közös gazdálkodásra, és mivel a faluban már korábban is erős tsz-szerveződések voltak 1947- től. „Beállt az egész falu. Nem is ez volt ennek a falunak a veszte, hanem az, hogy Andrássy Sándoré volt a birtok, az itteniek cselédemberek voltak, mikor hozzákezdtek front után a főddel dolgozni, nem értettek hozzá. Ugyanúgy vöt a tsz intézésekor.” Azokat a személyeket célozták meg a belépéssel, akiknek a föld a nevükön volt, tehát a földtulajdonosokat, ez volt a legfontosabb feladat. Ha föld nem marad kint, nincs mit, nincs min dolgozni. Az akkori idősebb generáció, úgymond, a szülők vitték be a földet a szövetkezetbe. „A szülők bevitték a földet, én kint maradtam főd nélkül.” A 40 FAZEkAS Béla 1976.; VARGA Zsuzsanna 2003. 304-309. 41 SZABÓ Ágnes é.n. 82. következő lépés az igaerővel rendelkező réteg, a földet be- vivők gyermekeinek agitálása volt. A földhöz, a szántóföld megműveléséhez szüksége volt a termelőszövetkezetnek a gazdák igásjószágaira, itt kimondottan a ló-igaerőt, a szekeret és a művelési eszközöket értem. Ekkor már megcsappant a szarvasmarha igaerőként való alkalmazása a faluban. A régi szürkemarhákat már felváltották a magyar tarka, inkább tejükért tartott szarvasmarhák. Sokan tartották magukat 1960 tavaszáig, de látták, hogy nincs visszaút, a földet most végleg elvették, az igaerővel beléptek a szövetkezetbe. Akinek nem volt lova, már hamarabb megtette ezt a lépést. Volt olyan, aki a földet bevitte, de lova nem lévén, a szekerét nem engedte bevinni, mondván „azért én dolgoztam, azt én tudom, mennyit kellett azért dógozni”.42 Nagyon kevesen maradtak olyanok, akik a termelőszövetkezetből kimaradtak, de a faluban maradva próbáltak mezőgazdasági munkából megélni, családjukat ebből fenntartani. Akik kimaradtak, azokat a párt, a tsz vezetése igyekezett minden más munkáról letiltani, ezzel is erőltetve a tsz-be való belépést. „El akartam menni ácsmunkásnak, nem adtak igazolást, hogy elmehetek tanulni, azt mondták, menni kell a szövetkezetbe. Mondtam nekik, ha nem adnak igazolást, hogy tanulhatok, akkor én nem adom a két lovat. Volt annyi tartalékom, hogy egy évig is kibírtam volna kereset nélkül. De nem kellett addig várni, mert lehetett menni az erdészethez fuvarba. Egy hetet dolgoztam, és az elnök letiltott. Minden hatalma megvolt, összevesztem vele, de ő azt mondta, hogyha én nem megyek a téeszbe, akkor ki fogja bedolgozni az öregek földjit. Azt mondtam, hogy aki elveszi, az oszt beműveli. Mán a lovaimat elosztották egymás közt, az kellett vóna, az igaerő, nem is én.” A kintmaradottak és otthon maradók tehát fiatal vagy fiatalabb (5-6 emberről beszélhetünk esetünkben), igásállattal, lóval, fogattal rendelkező földnélküli emberek voltak. Ezek az emberek fuvarozást és feles földek művelését vállalták, melyek terményeiből hízóállatot tartottak, és a fuvarozás és hízóállat-értékesítés jövedelméből tartották fenn magukat, családjukat. A feles földek művelésére úgy nyílt lehetőség, hogy voltak olyan nagyon idős vagy elszármazott, kevés földdel (1-2 hold) rendelkező emberek, akiket nem kényszerítettek a szövetkezetbe való belépésre, és ezeknek az embereknek a földterületeit a falu legrosszabb minőségű és a településtől legtávolabb eső részén, a Farkasháton mérték ki. Ezekből a földekből fogtak fel a kimaradt fiatal emberek, a tulajdonosokkal megegyezve a felesben való művelésről. Ezen kívül a háztájiba kapott földekből is adtak oda feles művelésre erdé42 Itt külön megjegyzem, hogy az újonnan lett gazdáknál - akik 1945-ben a grófi földből kapták első földjeiket, és lassan elkezdtek gazdálkodni, különböző eredményekkel -, megfigyelhető az, hogy amit önerőből szereztek, s nem kaptak, azokhoz - legyen az eszköz, föld - jobban, erősebben ragaszkodtak, amin keresztül megfigyelhetők az önállósodás kibontakozódásának kezdeti jelei. 282
