Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Néprajz - Szilágyi Miklós: Gazdák és mezőgazdasági munkások (Szócikkek egy tervezett, de soha el nem készülő társadalomnéprajzi lexikonból)
Tisicum XVIII. közt a Teleki tér, napjainkban a Moszkva tér), ahol az alkalmi munkások munkaerejüket kínálva gyülekezni és elszegődni szoktak.15 felesbérlő, feles: Olyan, teljes körű mezőgazdasági felszereléssel és igás állatokkal rendelkező földműves, aki - rendszerint több évre szóló magánjogi megállapodás alapján - az idegen tulajdonú föld megművelését, az azon való hagyományos elvek szerinti mezőgazdasági termelést a fele termés ellenében végezte. A betakarítás után megejtett felezés rendszerint nemcsak a termésre, de a mellékes haszonvételekre (pl. szalma, kukoricaszár) is kiterjedt. A földet terhelő adót és egyéb állami terheket a tulajdonos fizette. A földjüket így használatba adók értelmiségiek, iparosok vagy a nehéz fizikai munkát nem vállaló (öreg, beteg, illetve munkabíró, de elkényelmesedett) kisgazdák/nagygazdák közül kerültek ki, akik - attól függően, hogy korábban mennyire voltak, illetve a gazdálkodást kényszerűen feladva mennyire akartak kapcsolatban maradni a paraszti gazdálkodással - egészen csekély, látszatönállóságot jelentő vagy „szinte teljes” szabadságot engedtek a —nek a gazdaság szervezésében, a vetésszerkezet kialakításában. Az e földhasznosítási módra vállalkozók között voltak kisgazdák, sőt nagygazdák is, akik így növelték meg gazdálkodási lehetőségeiket, ám voltak a -*• nincstelen létállapotból kiemelkedni törekvő „szegény emberek” is, ha igavonó állatokat és mezőgazdasági szerszámokat tudtak szerezni. Az utóbbiak ezt a bérleti formát a kisparaszttá válás - azaz: a saját tulajdonú föld birtoklása -felé elvezető első lépcsőfoknak tekintették, s azért vállaltak szívesebben felesbérletet, mint évi összegben (vagy annak gabonaértékében) meghatározott földbérlést, mert egy-egy katasztrofálisan rossz termésű évben esetleg nem tudták volna megfizetni a bérleti díjat, így viszont fele részben a földtulajdonos is részesedett a veszteségből.16 fuvaros: Saját tulajdonú lovas szekerével fő- vagy mellék- foglalkozásban áruszállítást végző személy. A vasúthálózat XIX. századi kiépítése óta a —oknak a távolsági áruszállításban betöltött korábbi jelentősége lecsökkent, kiegészítő szerepük (a vasúttal el nem látott települések forgalmának biztosítása, illetve a vasúti rakodóhelyre szállítás) azonban a két világháború között, a gépjárművek általánossá válásáig megmaradt. Jelentős szerepük volt pl. a fakitermelésben és az erdei termékek elszállításában. Mind kevésbé volt azonban elégséges ez a kiegészítő áruszállítás arra, hogy a csak fogattal, földdel nem rendelkezők számára a megélhetést biztosítsa. A szegényparasztok, kisparasztok közül kikerülő falusi-kisvárosi —ok inkább csak jövedelem-kiegészítésként tartották számon az alkalmi megbízásaikat. Nélkülözhetetlen szerepük volt viszont a két világháború között is a 15 kiss Lajos 1981. 16 KISS Lajos 1981.1.154-158.; ÖRSI Julianna 1990. 66-67; TOLNAY Gábor 2007. —oknak a nagyobb városok belső áruforgalmának lebonyolításában, valamint - hintó-szerű járművekkel - az igényesebb személyszállításban. Ezeket a feladatokat nem csupán egy-egy fogattal rendelkező kisvállalkozó, sokkal inkább több, speciális felszerelésű s funkciójú szekérrel rendelkező, fuvaroskocsisokat alkalmazó, érdekvédelmi rétegszervezetbe tömörülő nagyvállalkozók látták el.17 gazda: Aki a családja megélhetéséhez elegendő földdel rendelkezik, parasztgazdaságot irányít, s megvan az ehhez szükséges mezőgazdasági eszközkészlete, ingó- és ingatlan vagyona. Bár tartalmilag a paraszt szinonimája, mivel azonban az érintettek a jobbágyfelszabadítás után pejoratív hangulatúnak, tehát sértőnek érezték ezt a szót, a Dunántúlon a polgár, az Alföldön a ~ vált közkeletűvé a társadalmi helyzetük jelölésére. Ebből indultak ki a parasztság társadalmi és politikai mozgalmainak kezdeményezői is: a XX. század legfontosabb mezővárosi, falusi, tanyasi intézmény- hálózatát, mely igen szerteágazó gazdasági és kulturális feladatokat vállalt, gazdaköröknek nevezték, a parasztokra számító politikai pártok pedig inkább „kisgazda-”, mintsem „parasztpárt”-nak nevezték magukat. A XX. század elején azokat tekintette a faluközösség —knak, akiknek ősei a jobbágyfelszabadításkor telkes jobbágyként lettek földtulajdonosok. Nem voltak tehát —k sem a parasztgazdaság méretű mezőgazdasági üzemet fenntartó úri birtokosok, sem a valamennyi örökölt és szerzett földdel rendelkező volt zsellérek. Sokhelyütt a hajdani jobbágytelek, illetve töredéktelek birtoklására utaltak ekkor még a —k vagyoni helyzetét és presztízsét, vagyis a paraszttársadalom rétegekre bomlását kifejező megjelölések (telkes vagy egész helyes, féltelkes vagy félhelyes, egy-, két-, háromfertályos gazda). Az első világháború után - jórészt a politikai frazeológia hatására - mindinkább terjedt a vagyonosság, a rang eltérő mértékét kifejező kisgazda-nagygazda különbségtétel. A kisgazda a saját tulajdonú és bérelt földjén fizetett munkaerő alkalmazása nélkül, családja munkaerejét az önkizsákmányolásig kihasználva szervezte meg a gazdaságát. Ha a család megélhetése érdekében kiegészítő bérmunkát vállalt, inkább az igás állatai munkaerejét használta ki (-► fuvaros); presztízsével összeegyeztethetetlen lett volna, ha gyermekei -> cselédnek állnak, ->• napszámosként dolgoznak. A nagygazda, hogy gazdaságát a parasztos eszményeknek megfelelően vezethesse, (noha a maga és családtagjai munkaerejét is kihasználta) néhány cselédet, s a mezőgazdasági munkacsúcsok idején napszámosokat alkalmazott, a kapás növények termesztéséhez ->• részesművelést, az aratáshoz -»részesmunkát vett igénybe. A nagygazdák legvagyonosabbjai azonban a két világháború között már mind kevesebb kétkezi munkát vállaltak: a cselédeik, napszámosaik munkáját ellenőrizték, 17 KISS Lajos 1981. L, 158-161.; CSOMA Zsigmond 1983. 183-203.; VIGA Gyula 1999. 264