Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Történelem - Szabó István: Egy város jelvényekkel írott történelme
Tisicum XVIII. hogy azokat a kitűzőkön megörökített városi motívumokat, a turisták számára is látnivalóként mutogatott építészeti objektumokat, régészeti-néprajzi-törté- neti emlékeket vonultassuk fel, amelyek hozzátartoznak az egymilliós kis testvérnép történelmének eseményeihez. S hogy a hozzáfűzött eligazító ismertetéseink mentén kikerekedjen a balti államok e középkortól viszonylagos épségben fennmaradt gyöngyszemének, az észt fővárosnak 5-600 éves múltja, tükröződve benne az egész észt nép története bajaival és örömeivel, ünnepeivel és hétköznapjaival. Ragaszkodva az útjelzőkként használt kis kitűzők képi kereteihez, teljességre aligha törekedettünk. Ám úgy éreztük, hogy ezeknek az aprócska relikviáknak az őrzői, birtokosai számára fontosak lehetnek ezek a tájékoztató jellegű, történeti ismeretek. Mert alkotásaikban az észt történelmet írták-jelenítették meg a jelvényalkotó művészek is. Nem összefüggő formában (ez nem is lett volna megvalósítható, hiszen a produktumok sokféle művészi elképzelést hordoznak), hanem mintegy vetített kép jelleggel adnak historikus ízelítőt. Vetített „diakockák” helyett művészi ízléssel és nagyszerű technikával megalkotott aprócska műtárgyakon keresztül. Terjedelmi okok miatt kell szűkebbre fogni közlésünket. Anyagunk sokkal bőségesebb a közölteknél: gyűjteményünk csak elenyésző töredéke az elkészült jelvénymennyiségnek. Mert mint a MÜNDI-BÁR cégér jelvény változatánál fentebb már említettük, az újkori cégérek, közterületen elhelyezett városdíszítő alkotások megálmodói nemcsak a régmúlthoz kötődnek: napjaink működő társulatait, székházait, objektumait, intézményeit ugyanilyen figyelemben részesítik. Gyűjteményi darabjaink erre is jócskán mutatnak példát. Választhattunk volna számos szép megoldást Tallinnból (Va- baöhu muuseum; Viru Hotel, Noorsoo teater, Teatri ja muu- sika muuseum), akár más észt városok régi és új címerei, látogatható objektumai, nevezetességei közül (Tartu, Vöru, Haapsalu, Narva, Pärnu, Viru, Keila juga (Keila-vízesés), Mahtra, Hiiuma, Saaremaa, Vargamäe, Lahemastb.). Napjainkban - különösen a rendszerváltozás után - Tallinn szinte megújhodott. A folyamat már akkor elkezdődött, amikor a nyolcvanas években Varsó világháborúban szétlőtt, elpusztított történelmi magját a lengyel restaurátorok az egykorú tervrajzok, fotók, dokumentumok alapján szinte újjávarázsolták. Ezt a világszerte méltányolt teljesítményt természetesen az észtek is ismerték, és még a Szovjetunióbeli, számukra szűkös körülmények közepette is módot találtak rá, hogy az effajta helyreállítási-restaurálási munkálatokban nemzetközi elismerést elnyert lengyel restaurátorok, építészek tallinni alkalmazásával megkezdjék a hosszú, de szép reményekkel kecsegtető belvárosi rekonstrukciós munkálatokat. Már az 1980-as évek elején több ilyen, elsősorban a Városháza környékén álló, falaiban ép, de meglehetősen romos, lepusztult, központi történelmi jelentőségű épület megújításával indult a program. Mégpedig olyan igénnyel, hogy ne csak az építmények külsejét, de belső tereit is az eredetihez a lehető legpontosabban hasonlító állapotára alakítsák, mégpedig a XX. századi körülmények között is használható formában. Oly módon, hogy azok mindenki, de legalábbis nagyobb érdeklődő csoportok számára is élvezhetőek, eredeti építési korukat történelmileg hitelesen megmutatni képes állapotúak legyenek, s ugyanakkor jelenkori funkciójukat tekintve is megfelelően működjenek. Ezért a felújított épületekbe olyan intézményeket, hivatalokat helyeztek, amelyek számára a rekonstruált belső terek elegendő helyet biztosítottak hivatali feladataik ellátásához (idegenforgalmi központ, kávézó, főleg bel-, de külföldi utazásokat intéző szervezetek, környezetvédő egyesületi központ stb.), melyeket sok érdeklődő felkeres. Főleg olyanok, akik kíváncsiak magára a helyreállított épületre is, amelyet az épületben helyet kapott intézmények készséges munkatársai jól képzett idegenvezetőkként a részletes épülettörténetet is ismertetve, be tudnak mutatni. A rendszerváltozás után - kilépve a Szovjetunió közösségéből - még nagyobb lendületet vett a város rehabilitációja. Tisztázva az észt állampolgársággal rendelkező orosz lakosság helyzetét, lépcsőzetesen költöztették ki őket az addig majdhogynem szabad foglalással birtokba vett történelmi városrészből - természetesen megfelelő színvonalú lakásokat biztosítva számukra -, s az így felszabadított épületek helyreállítási munkálatai hatalmas lendületet kaptak. Mindezek a munkálatok újabb és újabb motívumokat, elsősorban az évszázadokat átvészelni képes kovácsoltvas épületdíszeket tártak fel, újabb és újabb ösztönzést adva ezzel a jelvények megálmodóinak. Az épületrekonstrukciós múltbúvárlatok eredményeként a kovácsolt emlékanyagnak is több, addig kevés figyelemre méltatott, speciális területét „fedezték fel”, a Tallinnban igen elterjedt rácsokat. Az egészen egyszerű kerti rácsok, valamint a XVII. századi lakóházak ablakainak védőrácsai elbűvölök szigorú, aszketikus megfogalmazásukkal. Leginkább a kerti és ablakrácsok maradtak meg a XIX-XX. századból, ám kevés közöttük az eredeti munka. A kovácsoltvas készítmények egy másik csoportját képezik a zárak és a velük egy együttest képező ajtószerelvények (sarokvasalások, kilincsek, zárak, az ajtókat borító plasztikák, kopogtatók, sarokpántok, szegek és kulcsok). De mivel kevesebben ismerik ezeket a kézművesmunkákat, eddig kevesebb figyelem for35. kép 256
