Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Történelem - Szabó István: Egy város jelvényekkel írott történelme
Történelem 9. kép földiek is gyakran nevezik múzeumvárosnak. Legrégibb része a 47 m tengerszint feletti magasságú dombon fekvő Felsőváros (oroszul Visgorod, észtül Toompea), amiről már az észtek nemzeti eposzának, a Ka- levipoegnek a második énekében is említés történik. A nép emlékezete szerint a halmot az észt nemzet alapító ősének, Kalevnek az özvegye, Linda kövekből hordta össze, hogy az férjének méltó síremlékül szolgáljon. Linda gyászos lelkű özvegy Most kemény munkába kezdett. Hogy a sírra követ hordjon, Rajta emlékjelet rakjon A jövendő nemzedéknek, Leánykáknak, legénykéknek: Kalev apánk merre pihen, Hol alszik a sír mélyiben,14 A „Linda dombja” felé vezető út első stációja egy, a tűzifegyverek idejéből való mesterséges halom: a „Harju domb”. 8. Ezt az időszakot idézi az az alul lekerekített szélű, s alsó záróvonalát középen a vonal síkjából háromszög alakú csúcsban megtörő, ezáltal pajzsszerű alakzattá vált téglalap formába helyezett TALLINN feliratú jelvény, melynek mezőjében a betűk fölötti rajzolat kerekeken guruló, vaskos fatömbre szerelt súlyos ostromágyút láttat. Ezek a halmok védelmi célból épített földerődítmények voltak, amelyeket Erik Dahlberg svéd parancsnok 1686-os tervei alapján létesítettek. Az eredeti tervek tizenegy nagy bástya és hat, valamivel kisebb méretű földbástya építését tartalmazták, ezeknek azonban csupán egy része valósult meg. Közéjük tartozik az „Ingeri bástya”, vagyis a „Harju domb”, amely a „Kiek in de Kök” nevű védtorony fedezésére szolgált. Ez a bástya 1475 táján épült, és 49 méternyi, hatszintes tagolásával a legmagasabb védelmi objektum volt a Baltikumon. Neve - „Kukkants be a konyhába” - alnémet eredetű, tréfás népi névadás eredménye. A torony legfelső emeletén szolgálatot teljesítő strázsák ugyanis még a házak sűrűn magasodó kéményei ellenére is beláthattak az alsóvárosi konyhákba. 9. Az átlagosan 3,9 m vastagságú bástyafalak alapjának átmérője 17,5 m, felső átmérője pedig 18 m. A 26 lőréses bástya második emeletén gyakorlatoztak a harcok idején a legjobb észt harcosok. Később, amikor a bástya elvesztette hadászati jelentőségét, fegyvertárul szolgált, majd a Tallinni Városi Múzeum felügyelete alá rendelve múzeumi bemutató- hellyé vált. Mindezt Heinrich Valk kis miniatűrje közli velünk KIEK IN DE KÖK feliratú jelvényén. Ez a bástya sziluettjét, lőrését és a fentebb leírt védelmi ágyút rajzolja meg parányi méretben a lőfegyvert kezelő korabeli katona korstílusban fogalmazott alakjával kiteljesítve. S hogy onnan kitekintve mit láthattak? Arra ugyancsak jelvény-ábrázolások sokasága ad képi választ. 10. Egy felül félkörívbe szerkesztett TALLINN feliratú jelvény rajzolata szerint például látható egy kecses fiatal nő, aki jókora kupából éppen valami italt (víz? bor? sör?) tölt egy ugyancsak méretes talpas pohárba. A frontális nézőpontból megjelenített hölgy két felső karját szalagcsokor ékesíti, dús redőzetű ruhája pedig nemcsak földig ér, de az ábrázolási mezőből is kilép. 11. Egy másik, ugyancsak TALLINN feliratú, négyszögbe szerkesztett jelenet szerint meg éppen egy olyan meghitt pillanatot örökít meg az időutazó jelvénykészítő „paparazzo”, 10. kép 14 BÁN Aladár I960. 28. 247
