Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Történelem - Szabó István: Egy város jelvényekkel írott történelme
Tisicum XVIII. Észtország egész partvidéke, s így maga a város is dán megszállás alá került, máris a történelmi események sűrűjében járunk. Az itt élő őslakosság, akiknek emlékanyagát a régi város- központban végzett ásatások tárták fel az 1950-es években, ugyanis jó ideig (1208-1227) sikerrel védte önállóságát először a szláv és a skandináv, később a Rigát alapító brémai Albert von Buxhoevden livóniai püspökkel szövetkező Kardtestvérek Rendjének (Fratres Militiae Christi) hódításaival szemben. Amikor azonban a németek előbb az orosz segédcsapatokkal megerősödve 1217-ben az észteket leverték, az észt szárazföldi területek teljes egészükben a németek és a dánok fennhatósága alá kerültek. A csatában maga Lembit vanem (=öreg, rangidős, vezető) is elesett. 1219-ben Valdemár dán király Tallinn közelében ismét partra szállt csapataival, és övé lett az ország egész északi része. A dánokkal szemben az észtek elbukták a harcot, s a győztesek több mint száz esztendőn át birtokolták az ősi észt területeket. 2. 1223-ban ugyan a fellázadt észtek elűzték a németeket, de Tallinn a dánok kezében maradt. A következő évben pedig - leverve a lázadókat a németek - visszatértek.8 Természetesen mindez a bonyolult hadseregmozgás és a szinte folyamatossá váló harcok csupán a történeti forrásokból ismertek, de a végső vereséget, a teljes leigázottság kezdetét jelzi - elsősorban az észtek és az észt történelem iránt érdeklődők számára - a feltehetően Henno Arrak tervezte kis kör alakú jelvény is, amelyet a művész „a kiváló katonának, Lembitunak, Sakala vezetőjének” tiszteletére komponált a nevét viselő divatszalon számára. A tervező művész nevének azonosítását azért mondhatjuk csaknem teljes bizonyossággal helytállónak, mert a tulajdonunkban lévő, ESZ-643. számon leltározott kis kétnyelvű 8 SZABÓ István 1972. 8.; uő 1995. 24.; RAUN, Toivo U. 2001. 27-28. (észt-orosz) illusztrált prospektusnak címlapra került rajzolata Henno Arrak grafikus nevesített alkotása (Lembitu moesalong).9 10 A legyőzött észt nép sorsa a német-dán uralom alatt egyre rosszabbra fordult. A hűbéri rendszer az egész népet jobbágyként kezelte, és súlyos adókkal és kényszermunkával sújtotta. Ekkor, a kényszermunkára szorított észtek emelték azokat a várakat, amelyek romjai Narvánál, Rakverében, Vil- jandiban mindmáig láthatók. „Még az elnyomók érdekeit szem előtt tartó krónikaírók is kénytelenek beismerni az észtek teljes jogtalanságba süly- lyedt állapotát. Marburgi Wigandpéldául ezt írja: „Hatalmaskodásuk (tudniillik a német uraságoké) oly nagy, hogy csúfot űznek asszonyaikból, megbecstelenítik lányaikat, vagyonukat elveszik, s őket magukat rabként gyötrik.1' Máshol meg azt írja a krónikás, hogy különösen a nagy önkényeskedésekre panaszkodik öreg és fiatal egyaránt, s „inkább készek meghalni, mintsem ilyen rabigában görnyedni.”'0 Végül betelt a pohár. A megszállókkal szemben 1343-ban, Szent György éjszakáján (=Jüri öö) Harjumaa néhány lakója felgyújtott egy dombtetőn álló házat. Ez az április 23-i éjjel az észt történelemben Szent György nap éjszakai felkelés néven vált ismeretessé. Ez volt a jeladás az általános felkelésre. „Valamennyinknek, akiknek német vér folyt ereikben, meg kellett halniuk. Felégették a nemesek uradalmait, bejárták az országot keresztül-kasul, s minden németet elveszejtettek, aki a kezükbe került... Aki az asszonyok és gyerekek közül élve szabadult a férfiak kezéből, azokat a nem német asszonyok verték agyon. Felégették a templomokat és uradalmakat" - írja a korabeli Livóniai krónika. A novgorodi krónika szerint Harju és Viru tartományban 300 földesúr lelte halálát, Tallinn várát pedig a felkelők tízezer főnyi serege kerítette be, és súlyos csapást mért a lovagok seregére. 3. A JÜRI ÖÖ 1343 feliratú jelvény (Heinrich Valk alkotása) erre az elementáris erővel kirobbanó felkelésre és leszámo9 WEÖRES Gyula: 1928. 101-102.; Individuaalömbluse vabrik, Tallinn, 1964. 10 BERECZKI Gábor 1975.16. 244
