Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Történelem - Szabó Anna Viola: Forog a film a Hortobágyon
Tisicum XVIII. A CSIKÓS, 1912 A Hortobágyról készült következő film ismét csak virtuális: nem maradt fenn egyetlen kockája sem, s elkészültéről, bemutatásáról is csupán a korabeli moziújságok a szereposztást is közlő híradásaiból, reklámjaiból értesülhetünk - ezért tarthatjuk számon mint magyar filmet. A cím a hiányos információk miatt téves következtetésekre is okot adott: forrásaink némelyike Szigligeti Ede népszínművét jelöli meg a forgatókönyv alapjául. Egyszerű összehasonlítás után is láthatjuk azonban, hogy ez nem így van: sem a szerepek, sem azok elnevezése nem egyezik a népszínműével; de a jelenetek összehasonlításával ugyanerre az eredményre jutunk. Ennek elvégzéséhez frissen föllelt forrás áll a rendelkezésünkre, egy debreceni napilapban megjelent, a forgatáson készült helyszíni riport, amely most lehetővé teszi, hogy kissé árnyaljuk a filmről való ismereteinket, s elhelyezhessük a Hortobágy- filmek palettáján. A színlapon, mely 1913 januárjában jelent meg, a következő információk szerepelnek: A csikós - Hunnia film - Hortobágyi életkép 2 felvonásban - írta Fenyvesi Emil- előadják a Vígszínház művészei - Személyek: Lencsés Nagy István: Fenyvesi Emil - Katalin, a felesége: Kende Paula - Mariska, a lányuk: Kelemen Böske - A csikós: ifj. Ditrói Mór - Salamon lókupec: Vendrey Ferenc - A cigány: Sarkadi Aladár. A filmet Léon Gaumont budapesti filmkölcsönző osztálya forgalmazzad Rendezők, operatőrök, látványtervezők: a film alkotóinak nevét e korban még nem volt szokás feltüntetni; az csak szakmai berkekben jelentett valamit, a néző számára a színészek látható képe volt a fontos, de hogy az miért látszott ilyennek vagy olyannak, az még nem érdekelt senkit - látszólag. Alább láthatjuk majd, hogy a közönség, ha nem is tudatosan, de a lábával mégis szavazott, s néhány csalódás után már nem ment el Hunnia-filmet nézni. A Hunnia Biográf Társaságot a Vígszínház filmes leány- vállalatául, 1911-ben alapította Faludi Miklós - a Vígszínház vezérének, Faludi Gábornak fia, maga is a színház egyik igazgatója. Filmjeikben a Vígszínház művészei játszottak és rendeztek, a színház díszletei és jelmezei forogtak, német és francia operatőrök dolgoztak, a forgatások az első magyar, általuk építtetett, 1912 októberében elkészült, üvegfalú filmműteremben zajlottak a Vígszínház melletti Pannónia utcában.50 A Hunnia főrendezőként a Vígszínház színész-rendezőjét, Góth Sándort alkalmazta - az összes itt készült film, így a most tárgyalt is az ő munkája51 - s ez a tény talán önmagában is megmagyarázza a filmvállalat mihamar bekövetkezett bukását. Noha a közönség nem tartotta számon, a szakmai lapokban éppen ekkoriban, a rendszeres magyar filmgyártás megindulásának idején, egyre több, a film későbbi művészei által írt cikk jelent meg a színház és a film eltérő látásmódjáról, a filmrendezés mesterségéről, az operatőr feladatának fontosságáról, a film képiségéről. Rónay Dénes fotográfus leszögezi, hogy a mozi elsősorban kép - mindenkinek: színésznek, rendezőnek és az írónak is ennek kell alárendelnie magát, s a saját faladatát ebből, a legfontosabb szempontból megfogalmazni. Beszéd és szöveg híján „a filmképeken az akció külön gesztusokban nyilatkozik meg, és ezért a képnek kell nemcsak önmagát, hanem a cselekményt is megmagyaráznia’’.52 A filmrendezés fő elve, hogy mindent, ami a mese akcióihoz tartozik, láttatni kell, mert különben nem érthető a cselekmény - fejti ki több helyen Korda Sándor is.53 Nem hatalmas díszletekre, nem ünnepelt regényírókra, hanem ötletekre és képi látásra van szüksége a filmnek. Korda mellett mások is, így A mozgófénykép címmel 1913-ban könyvet író Beck Szilárd hangsúlyozza, hogy a mégoly jó színházrendező sem alkalmas feltétlenül mozidarabot rendezni. A jó filmrendező szükséges tulajdonságai között „első helyen áll s jóformán alapját képezi az összes továbbiaknak a hatalmasan kifejlődött elképzelő-tehetség és fantázia. Neki már a felvétel előtt - képzeletben - egészen tisztában kell lennie avval, hogy az, amit és ahogy fel akar venni, miképen fog a vásznon hatni. Elmaradhatatlan tulajdonságai közé tartozik a fotografálás és kinematografálás összes szabályainak és fogásainak nagyon alapos tudása, mert csak így lesz képes a jeleneteknek művészi beállítást kölcsönözhetni. De nem hiányozhatik nála (...) a műszaki képzettség és találékonyság sem, melyekkel a felvétel nehézségeit célszerűen megoldja s a trükkök mibenlétét kieszelje.” Nyilvánvaló ezek után, hogy színházi és filmrendező között „elvi és alapbeli különbség van”\ hiszen a filmrendező párhuzama inkább a festőművész: „ami a festő kezében az ecset, az a filmrendezőnél az operatőr a felvevőgéppel”.54 Nyilvánvaló ugyanakkor az is, hogy Góth Sándornak nem voltak a filmrendezésről ilyen magasröptű elképzelései, sem filmtechnikai ismeretei, s ezt a munkát inkább jól folyó pénzforrásnak tekinthette, amelyre kevés figyelmetfordított, nem akart tudomást venni a műfaji különbségekből fakadó eltérő szabálykönyvekről, s a színházban 49 Mozgófénykép Híradó, 1913. január 5. (VI. évfolyam, 1. szám) 9. 50 ÁBEL Péter 1997.176-194. - Hunnia Biográf: 186-188. 51 Ezt a tényt rögzíti a szakirodalom, de valójában nem tudjuk, milyen adatok alapján. Vő.: ÁBEL Péter 1997. 188.; NEMESkÜRTY István 1961.14. és Függelék. 52 RÓNAY Dénes (1913) 235-236. 53 KORDA Sándor (1913) 233-234. és KORDA Sándor (1916) 256-258. 54 BECK Szilárd (1913) 23-24. 218
