Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)

Történelem - Bánkiné Molnár Erzsébet: Az egyeki rév

Történelem hogy „a Dorogmaiakkpedig szalma, s szenábul egész terhet Hidasunkon átal hordani ne engedjen”25 a révész. Nem ismert előttünk, mi történt az 1816 és 1836 között eltelt húsz évben. Tény, hogy a szomszédsági viszony meg­romlott. Dorogma elöljárói levelet küldtek Egyek tanácsának, amelyben azt írják, többé az egyekieknek „az által menést és az Ki kötést meg nem engedik".26 A megdöbbenést kiváltó levélre nem késett a válasz. A kölcsönösen hangoztatott sérelmeknek csak a kései kutató számára van pozitív hozadékuk: a vádaskodó levelekből fény derül az egyeki rév történetének eddig ismeretlen részleteire. Egyek tanácsa erőteljesen hangsúlyozta, hogy a rév az övéké, hiszen a révészt is ők fizetik. Az „árendális révünk” igen sokba kerül, írták. A jogaikat semmibe vevő dorogmai kijelentések megtorlásául megüzenték Dorogmának, ezentúl az üres szekérért is elkérik tőlük a fele bért, „sőt ha valamely nemes ember más szekerén kereskedés végett által menne is". Továbbá, mivel Dorogma felborította a békességet,- ahol a hidas állni szokott ott mérjenek ki 12 ölet ország­úinak,- felszólítják Dorogmát, hogy a cövekeket a kikötőhelyről ne dobálják be a Tiszába. A felháborodás érthető, hiszen Dorogma az egyekiek rév­birtoklását kérdőjelezte meg. Egyenesen azt írjuk, - olvashat­juk az egyeki válaszlevélben - „hogy 373 Esztendőknek ell fo­lyásai alatt való köz hasznú országos által járó utunkat semmi Teremtés bizgathattya fel: noha ezt; meg esmerjük, hogy úr­béri jussok az, de régtől folyásban volt országos út... ”27 Az egyeki tanács jelentette a sérelmet az egri főkáptalan­nak, Dorogma pedig panaszlevelet küldött Elek Ferencnek, a főkáptalan főfiskálisának. A kölcsönös panaszkodásból kiderül, hogy árvíz esetén a dorogmaiak csónak nélkül ki sem mozdulhattak a falujukból, hiszen Dorogma a Tisza és a Sulymos vize között feküdt. Az egyeki oldalon lévő szántói­kat sem tudták megközelíteni, sőt mivel a dorogmaiak bérel­ték Ohat puszta egy részét Debrecentől, oda is csak a réven keresztül járhattak. A régi egyezség szerint:- árvíz idején a hidas a dorogmai oldalon maradhatott, mert az egyeki oldalon a nagy hullámzás miatt veszélybe került volna;- azok az idegen utasok, akik Miskolc felé igyekezve a révhez mentek, Dorogma úrbéri legelőin haladtak át, s a víz­állások kerülgetése közben újabb és újabb utakat alakítottak maguknak, sok kárt okozva a legelőben;- az utasok által okozott károk kompenzálására a dorog­maiak kedvezményeket kértek, és állításuk szerint kedvez­ményeket kaptak a réven;- mivel Dorogmának nem volt külön hidasa, ingyen hasz­nálhatta az egyekit, cserébe Egyek nem fizetett Dorogmának a kikötő helyért;- Egyek tagadta az ingyenesség megengedését, csupán annyit engedtek „barátságból”, hogy teher nélkül ingyen járjanak, de szekérderékba menő terhet felülmúló rakodást soha nem engedtek. A vádaskodásokból arra következtetek, hogy a Tisza bal oldalán levő dorogmai legelők és kaszálók használatában okozott károk válthatták ki az első veszekedéseket. Elhang­zott az is, hogy az átkelésre várakozó dorogmaiak az egye­ki legelőn táplálták a lovaikat. Némelyek úgy gondolták, a dorogmaiak direkt késleltették az átkelést, hogy állataik az idegen fűből lakjanak jól. Máskor az egyekiek túl soknak ta­lálták a dorogmai szekerek rakományát. Ledobálták a szeké­ren levő széna egy részét, hogy egy fuvarból kettő legyen. A dorogmaiak szerint ezekben az esetekben a várakozás alatt a rakomány tönkrement. Minden sérelem megtorlást, a megtorlás újabb sérelmet okozott. Történtek közeledési kísérletek is. Például Dorogma kötelet vásárolt a komphoz, évente egy pár csizmát, továbbá ohati szántójából 3 köblös területet és 1 köböl életet adott a révésznek. Úgy gondolták, cserében jár a révhasználat. Egyek azonban hangoztatta, ők nem kérték a kötelet, Dorogma könyörgött (!), hogy fogadják el, a révészen pedig senki nem látta a csizmát, tehát kétsé­ges, hogy egyáltalán kapott-e. Ami az ohati földet illeti - írták az egyekiek -, a révész a földért megadta Debrecennek a 3 köböl illendő dézsmát és szolgált 3 napot. Különben is, „csak azért adták, hogy mivel rossz volt és Dorogmán gaz­dája nem akadt, az ohaton az Dorogmaiak igaz Árendáltak egynéhány hold szántó földet, de azt az Egyekiek szántyák felébe nagyobb részint, így másnak könnyű volt Dézsma fize­tés mellett földet adni."26 Végül Dorogma megunta az áldat­lan helyzetet, engedélyt kért a földesurától, hogy saját hidast csináltathasson, amellyel a Sulymoson keresztül átjárhatnak a bal parton túli földjeikre. A dorogmaiak hidasa 1836-ban elkészült. Úgy gondolták, a Sulymoson majd az egyekiek is használhatják a dorogmai kompot, vagyis kölcsönösen ingyen közlekednek a vizeken át. A nagyobb egyeki hidast csak akkor vették volna igénybe, ha terhes szekérrel kell átkelni a Tiszán, természetesen azt is díjfizetés nélkül. A békével kecsegtető megoldást az egri főkáptalan kasz- nárja nem fogadta el. Amikor a kasznár, Szakácsi Mihály ész­revette a dorogmai hidast, amint éppen egyeki utasokat szál­lítva kikötött az egyeki oldalon, a továbbiakban megtiltotta a kikötést. A tilalomszegésért pedig kilátásba helyezte a komp lefoglalását. Az ellentétek kiújultak, s a dorogmai válasz sem késett - az egyeki hidas többé nem köthetett ki Dorogmán. 25 Uo. 28 Uo. 199/389-390. 26 Uo. 324/162. 27 Uo. 162/324. -1836. szeptember 11. 169

Next

/
Thumbnails
Contents