Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Történelem - Bánkiné Molnár Erzsébet: Az egyeki rév
Történelem Bánkiné Molnár Erzsébet Az egyeki rév1 Egyek település napjainkban Hajdú-Bihar megyébe tartozó nagyközség, de 1489-ig Szabolcs vármegye része volt. Ekkor mint az egri káptalan birtokát, királyi engedéllyel Heves vármegyéhez csatolták. A település vármegyei hovátartozása éppen olyan változatos, mint tiszai átkelőhelyének hol egyeki rév, hol dorogmai rév néven történő említése. Kétségtelen, hogy a legtöbb vízi átkelőhelyen a szemben lévő kikötők közül csak az egyikkel szokták nevesíteni a révet. Például a tokaji révet soha nem mondták rakamazi révnek.2 Gondolhatnánk, hasonló a helyzet Egyek és Dorogma esetében: az egyeki rév dorogmai révként vált ismertté, épült be a köztudatba. Ennél azonban bonyolultabb a történet, amelynek kibogozásához megkerülhetetlen dokumentum került elő a Kiskun Múzeum könyvtárából, nevezetesen Egyek falukönyve.3 A falu története és révünk szempontjából is hézagpótló kötetet a Hajdú Bihar Megyei Levéltár kiadta, így a nyomtatott falukönyv4 minden érdeklődő számára hozzáférhető. A több mint évszázados rejtőzködés után előkerült kötet azonban új, eddig ismeretlen adatokat szolgáltat az Egyek és Tiszado- rogma között üzemelt kompról és annak birtoklásáról. A kérdéses rév legrégebbi említése Anonymus írásában fordul elő.5 A vonatkozó leírást idézi Papp József6 és Módy György7. A népi emlékezet megőrizte a történet folklorizált változatát. Mindazonáltal a rév egyeki rév néven való említése sehol nem fordul elő, mindezekben a forrásokban dorogmai rév néven szerepel az átkelőhely. Anonymus leírása szerint Tas és Szabolcs vezérek a Mén Maróton aratott győzelem után csapataikkal Árpád vezérhez indultak, aki akkor Szihalomnál táborozott. Útjukban „...a Túr folyó mentén a Tiszához értek, s a Dorogmai révnél átkeltek rajta”.8 Az eseményt a dorogmai folklór is számon tartotta, az elbeszélésekben egy nagyszabású lakomát is említenek, amelynek a forrása szintén Anonymus írása: Anonymus „nagy áldomás ivás”-ról ír. Papp József azonban kifejti, hogy a kifejezés akkoriban nem evés-ivást, hanem áldozat bemutatását jelentette. Papp József érdeme annak megállapítása is, hol helyezkedhetett el az Árpád-korban a rév. Az egyeki határ 1754-es kéziratos térképén a dorogmai révhez vezető utak mentén 10 halmot és 3 földvárat jeleztek. A harmadik földvárról a Heves Megyei Levéltár dokumentumai és Zoltai Lajos kutatásai nyomán Papp leírja, hogy ott volt Ohat-Monostora. A monostor környéke az a terület, amelyet Árpád vezér Ohat kun vitéznek ajándékozott. A kun birtok azonos Telekházával. Majd, szintén az 1754-es térkép segítségével, Papp megállapítja, hogy az Árpád-kori Dorogma révje az Egyekhez tartozó nagyfai területen volt.9 Egy XV. századi határperben arról írnak, hogy Füred (Tiszafüred) és Egyek között a határ a Holt-Tisza révjénél kezdődik. Máskor Kis-Tiszát említenek mint Egyek és Dorogma között húzódó határvonalat.10 11 A rév birtoklása nem választható el a terület birtoklásától. Tudjuk, hogy a rendszerint vámszedő helyként is működő révek birtoklását királyi adománylevél szentesíthette. A rév- és hídvám a királyi kisebb haszonvételek közé tartozott.11 Egyek birtokosa Nagylucsei Dóczi Orbán egri püspök 1487-ben kapott engedélyt Mátyás királytól, hogy testvérével közösen a „Tiszán révhelyet létesítsenek, azt működtessék, és az átkelni szándékozókat állataikkal, áruikkal együtt szabadon és semmitől sem tartva átszállítsák.’"12 Az engedélyt Módy György úgy értelmezi, hogy a kérelmezők arra kaphattak engedélyt, hogy a századok óta használt átkelőhelyen új révház épüljön, aminek tulajdonjoga a Nagylucsei testvéreket illesse. Okfejtésének alapja, hogy az ország keleti részének egyik nagy kereskedelmi útja Debrecen és Miskolc között a Tiszán keresztül vezethetett, szerinte éppen Egyeknél, a kompon. Módy elképzelhetetlennek tartja, hogy ott - azaz Egyeken - ne lett volna már a XV. században 1 2 3 4 5 6 7 8 Az egyeki rév rejtőzködő történetének közreadásával köszöntöm Szabó Lászlót, a Szabolcs megyei Mátészalka szülöttét, a Debreceni Egyetem néprajzprofesszorát, a szolnoki Damjanich János Múzeum nyugalmazott néprajzkutatóját. DANKÓ Imre 2000. 466. Az Írod. jegyzékben: 2000. Egyek kéziratos falukönyve 1786-1860. Kiskun Múzeum könyvtára, a 9121. leltári számon. BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 2008. DANKÓ Imre 2000. Lásd: Magyar Anonymus... PAPP József 1998. 181-187. MÓDY György 2000. 55-56. PAPP József 1998.181. 9 PAPP József 1998.186. 10 VADÁSZ István 2000. 8., 11. 11 SZIKSZAI Mihály 2005. 12 MÓDY György 2000.71. 167
