Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Nagy Molnár Miklós: Köszöntő helyett
közülük azóta tudományszakunk, tudományszakuk jelesei lettek, illetve fontos tudományos pozíciót töltenek be szerte az országban. Sokunk pályakezdését, majd később pályáját is irányította; hasznos tanácsaival, ötleteivel ösztönözte munkánkat. Tanítványai közül többen neki is köszönhetik, hogy doktori, kandidátusi és PhD-fokozatot szereztek. A Szolnokon megfordult fiatal muzeológusok zöme tőle tanulta meg a muzeológia alapjait. Tanácsokat, ötleteket azonban nemcsak ő adott, hanem igényelte kollégái, fiatalabb munkatársai segítségét is. Muzeológusként mindig fontos volt számára, hogy kollégáival, fiatalabb munkatársaival is sokat beszélgessen, megossza velük gondolatait, és kikérje tanácsaikat arról a kérdésről, ami éppen foglalkoztatta. Sokszor ezek is olyan késő estébe, éjszakába nyúló beszélgetésekké váltak, mint az egykori debreceniek. Idősebb és fiatalabb munkatársai véleményét, segítségét sohasem titkolta, számos írásában, tanulmányában meg is hivatkozta. Gyűjtőmódszere egyszerű, de egyúttal sajátos is. Bár Szabó László a népi kultúráról szinte mindent tud és tudott, hiszen nagyon sok mindent otthoni környezetéből ismert, a gyűjtések során soha nem lehetett észrevenni, hogy az „adatközlőknél" okosabb akar lenni. Gyűjtési alapelve, hogy az emberekkel beszélgetni kell, s beszéltetni őket, nem pedig a szájukba adni, amit hallani akarunk. Közös gyűjtéseink során soha nem láttam nála kérdőívet, nem is volt rá szüksége. Ettől függetlenül valamennyi gyűjtőútjára alaposan felkészült, előtanulmányokat végzett. Az „adatközlők” szinte észre sem vették, hogy „kiszipolyozta” őket, mindenki csak egy egyszerű, kellemes beszélgetésként fogta fel a vele való találkozást. Gyűjtőmódszerében az egyik legfontosabb a kutatótáborok szervezése volt, amikor számos kollégával, baráttal a kutatási területen élve gyűjtött. Ilyenkor nemcsak a nappali munka fontosságára figyelt, hanem ugyanolyan jelentőséggel bírtak az esti beszélgetések is. Az esténkénti beszámolók mindenki számára bővebb információval szolgálhattak és szolgáltak, ezzel is mintegy összetartó közösséggé téve a kutató csapatot. Szívének talán a legkedvesebb volt a tiszazugi táborok szervezése. Ezek az évenkénti alkalmak nemcsak a gyűjtést, ezzel a tudományt szolgálták, hanem egyfajta közösségépítő alkalmakká is váltak. A táborokban a hivatásos kutatók, a megyei muzeológusok mellett egyetemi hallgatók és helyi kutatók is részt vettek. Az évi rendszeres gyűjtések eredményeit mindenkor egy Kunszentmártonban rendezett konferencián mutatták be a helybéliek mellett az egyéb érdeklődőknek. Az októberi tematikus tanácskozásokon a nyári gyűjtők mellett olyan jeles kutatók is tartottak előadást, mint Bálint Sándor, Erdélyi Zsuzsa, Kresz Mária, Ujváry Zoltán, László Gyula és még sokan mások. Egyszer Kresz Mária egy ilyen tanácskozáson említette, utoljára Györffy Istvánnak az 1930-as években rendezett kutatótáboraiban érezte azt a hangulatot, amely a tiszazugi táborokat és a tanácskozást jellemezte. A kunszentmártoni tanácskozások anyaga minden esztendőben megjelent, amelyet szintén Szabó László szerkesztett kötetbe. A múzeum mellett mindig fontos számára az a közeg, az a közösség, amelyben élt. Nagyon szívesen tartott ismeretterjesztő (TIT) előadásokat, akár a legkisebb településen is. Ilyen alkalmakkor nemcsak ő beszélt, hanem sokszor észrevétlenül gyűjtött, s emellett kapcsolatokat, múzeumi tömegbázist is épített. Az ilyen alkalmakat felhasználta arra is, hogy a hallgatóság aktívabb tagjait saját élményeik, életük leírására buzdítsa. Ezzel mintegy megszervezte azt a múzeumot, a muzeológusi munkát segítő megyei néprajzi és helytörténeti gyűjtőhálózatot, amely az országban sokáig szinte egyedülállóan működött. E tény is azt mutatja, Szabó tanár úr számára mindig minden adat (még ha az első látásra igen aprónak tűnik is) és minden „adatközlő” fontos volt és fontos. (Sokszor a nem hivatásos kutatók is „Tanár úrnak” szólították.) Szabó László néprajzkutató, professzor úr, „Tanár úr” ebben az esztendőben elérte élete 70. évét. Hosszú - sokszor bizony rögös - munkás évei során a rengeteg tanulmány és kötet mellett mindig volt ideje munkatársaival, fiatalabb kollégáival is törődni. Munkásságát - elért eredményei mellett - egyfajta iskolateremtő tevékenység is jellemzi. Sokan sokat tanultunk tőle. Ezt szeretném most valamennyiünk nevében megköszönni! Meggyőződésem, hogy ha manapság talán még tudományszakunk sem méri fel igazán értékét, tanítása a néprajzban évtizedek múlva is hatni fog. Kedves Tanár úr! Köszönetünk és hálánk jeléül fogadd e kötetet! Karcag, 2009 húsvétján Nagy Molnár Miklós
