Tárnoki Judit szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 19. (2009)

Történettudomány - László András Horváth - Katalin H. Simon - Ungewöhnliche Gedanken über einen Meeresgott

Tisicum XIX. kezdése szerint háromszor született. Születésének harmadik helye pedig nem más, mint a víz (GELDNER 1911,116), ami pedig egy olyan istennel kapcsolatban, aki Hesztiához hasonlóan maga a tűz, nem lehet érdektelen. Ha figyelembe vesszük, hogy Agnit is kapcsolatba hozták a villámmal, a dolog máris érthetőbb lesz. Az égből lecsapó villám ugyanis a felhőkön keresztül, amelyek őt szülik, az esővel, tehát a vízzel valós kapcsolatban áll (SCHACHERMEYR 1950, 79). A Rigveda más sorai (2, 35, 2-5) Agnit, ettől talán nem függetlenül, egyenesen a vizek gyermekének írják le, magas istenségnek, aki minden nemes teremtmény nemzője, és akinek három szülőanyját a világ vizei jelentik. Agni még a vízben is a mindent éltető erőnek számított (Leeuw 2001, 54). A víznek és tűznek ez a dialektikus kereszteződése a védikus és késő hindu kozmológiák központi gondolata volt. A fenti gondolatok pontos megfelelőjével találkozunk azonban a görög mitológiában is, ahol a viharisten Zeusz nem csak tüzet (villámokat) szór az égből, hanem esőt is csinál (WELCKER 1857, 310). A régi korok filozófusait is foglalkoztatta ez a kérdés. Empedoklész (i.e 5. sz.) az élőlények keletkezését azzal próbálta magyarázni, hogy a szerves képződmények a Föld belsejében található tűz, valamint víz és levegő keveredésével jöttek létre (RÖD 1976,155). Ez a felfogás azonban nem ért véget korántsem az ókori világgal együtt. Hasonló gondolatot fogalmazott meg Hildegard von Bingen a 12. században, amikor az arany létrejöttét magyarázta hasonló elvek mentén. Úgy gondolta, hogy a Föld alatt egy tűzszerű erő folyik a vízben, amely átjárja a földet és az ún. tüzelem az, ami ezáltal átváltoztatja azt arannyá (SCHILLER 1993, 91). Ha csak ezt a néhány kiragadott példát tekintjük is, máris megállapítható, hogy a tűz és a víz nem feltétlenül ellentétes elemként jelentkeztek az emberi gondolkodásban. A legfontosabb közös elemük a (meg)tisztító erő, amely nem csak a gondolkodásban, de a kultuszok életében is évezredeken keresztül alapvető szerepet kapott. A tüzet mint tisztítóeszközt gyakran alkalmazták, az akár az emberek megistenülését is szolgálhatta (Héraklész, Asklepiosz) (FURLEY 2000, 105). A kereszténység szent tüze még tovább megy, amikor nem csupán megtisztítja a testet és a lelket, de a kort megszüntetve egy új életet is lehetővé tesz. Ezekben az esetekben a tűz a víznél is hatásosabb eszköznek bizonyul, mint ahogy az az Újszövetség (Máté 3,11) passzusaiból is kiolvasható: „Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jő, erősebb nálamnál, a kinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket." Ez az a kettősség két tárgyalt elem kapcsolatában, amely még ma is él a mindennapi gondolkodásban. Összefoglalva a fent elemzetteket, a következőket mondhatjuk: A dolgozatunk elején feltett kérdésünkre, tiszteltek-e egy másik, a ma ismerttől eltérő Poszeidont a görög vallás történetében, nehéz egyértelmű választ adnunk. Őt, akit alapvetően a vizek isteneként ismer a mitikus gondolkodás, a görög mitológia alapjául szolgáló források némelyikében a természet olyan ősi erőivel - vulkánokkal, villámlással - illetve istenekkel - Hesztia, Héphaisztosz - hozták időnként kapcsolatba, akik a tűzzel valamiféle kapcsolatban álltak. Ezek egy tengeristen számára nyilvánvalóan idegen jellemzők és kapcsolatok. A vulkánok és a villámok tüze az általában vett mitikus tüzek két formáját képviseli a mítoszok világában. Ezek közül a villám elsősorban a viharistenekhez, míg a vulkánok olyan kézműves- és tűzistenekhez tartoztak, mint a görög mitológia Héphaisztosza. Poszeidon tehát ebből a szempontból köztes helyet foglalt el az istenek között. Ezen jellemzői, amelyek az isten egy korábbi alakjából maradhattak fenn és amelyek a klasszikus korra már csak nyomokban voltak meg, alátámasztják az említett korábbi feltételezést, mely szerint a tengeristen alakja és szerepe az évezredek során jelentős változásokon ment át. A változás, az átalakulás minden mozzanata ma már közel sem rekonstruálható. A legvalószínűbb, hogy itt is, mint számtalan isten és más mitológiai lény esetében, inkább egy átmenetekben gazdag folyamatról, mint szigorúan elkülöníthető, jól leírható állomásokról lehet szó. Rövid elemzésünk alapján, bár számos kapcsolatot és összefüggést találtunk a tűzhöz kötődő jelenségekkel és személyekkel, nem mondhatjuk ki, hogy Poszeidon valaha is tűz-, esetleg kézművesisten lett volna. A tárgyaltak talán árnyalták, de alapjaiban nem változtatták meg az eddigi elképzeléseinket a vizek és mélységek görög istenéről. Poszeidon maradt, ami eddig volt, a tenger néha vad, néha segítőkész istene, a földrengések és tűzhányók ura, vagy a lótenyésztés „feltalálója" és elterjesztője, de az elemzettek rávilágíthatnak arra a tényre, milyen gazdag, sokszínű, bár időnként ellentmondásoktól sem mentes is az a gondolatvilág, amelyből a görög mitológia, majd filozófia építkezett és amelynek kutatása még sok újdonságot, köztük számos meglepetést is tartogathat a jövő kutatói számára. 548