Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Néprajz - Kőműves Lajos: A mezőtúri fazekasság és a Kósa Reneszánsz Kerámia Stúdió
lyesen meghatározott feladatnak a megoldása, miszerint az ún. giccskorszak tárgyait a parasztművészetet felelevenítő, abból építkező tárgykultúrával kell felváltani, nehézkesen haladt. A Mezőtúri Fazekasok Népművészeti Háziipari Szövetkezete (az egy és ugyanazon mezőtúri fazekas szövetkezet cégneve sokszor változott története során) termékeinek 80%-a 1962-ben még nem volt zsűrizett.10 11 Az éves bevétel túlnyomó része díszedények (ez volt az ún. modem kerámia), díszfigurák és játékcikkek eladásából származott. Ilyen díszfigura volt pl. a gipszformába préselt, 24 cm magas, 27 cm hosszú, magafalán bamamázas ágaskodó ló, 37,67 Ft termelői és 54,20 Ft fogyasztói áron." A szövetkezet ezek tömeggyártásából volt nyereséges vállalkozás. Olyannyira nyereséges, hogy egyrészt az állami adóhatóság 1960. évi „illegális” mértékű nyeresége miatt 135.000 Ft-ra megbüntette12 a szövetkezetét, másrészt a Belkereskedelmi Minisztérium Kultúrcikk Fő- igazgatósága már 1962-ben kilátásba helyezte, hogy az állami és szövetkezeti tulajdonban lévő kereskedelmi vállalatoknak nem engedélyezi a túriak nem zsűrizett munkáinak megvásárlását.13 Másokkal viszont — kimondva- kimondatlan — tilos volt kereskedni. Azt azért nem kell gondolnunk, hogy egy akkori vezetőnek nem maradt gazdasági értelemben vett mozgástere, de olyan, már-már anarchiává zavarosodott helyzet, mint most — érthető okokból — szóba sem jöhetett. Kacsó Benjámint, aki 1956-tól 1972-ig volt a szövetkezet elnöke, a tagság nyugdíjba vonulásáig nem engedte tisztségéről lemondani, noha a fentebb leírtak okán a termékváltás elodázhatatlanná vált. Ezt a folyamatot sokáig, talán mindvégig a presztízsveszteséget és időleges jövedelemcsökkenést elviselni kényszerülő betanított- és segédmunkások fel-fel- horgadó ellenszenve kísérte, hiszen hosszú időre ismét a szakképzettség, az alkotókészség és a műveltség került előtérbe. A korábbinál nagyobb gondot kellett hát fordítani a szövetkezet saját szakembergárdájának felnevelésére és a mesterember-művészek kiválasztására, de a felkért vagy éppen kijelölt külső segítőkkel való együttműködésre is. A hatósági jogkörrel is rendelkező Háziipari Szövetkezetek Országos Szövetsége (HlSZŐV) az esztétikai, majd árzsűri elé teij esztendő új és gyártásra engedélyezhető tárgyak megtervezésének segítésére 1963-ban Szabó Kin3. ábra. Reneszánsz stílusú falitányér (Kosa Klára—Kása Judit. 2007. Fotó: Pusztai Zsolt) ga budapesti keramikust ajánlotta a túriak figyelmébe. A szövetkezet engedélyt kapott arra is, hogy másodállásban alkalmazza Való Magdát, a budafoki Zománcipari Művek vegyészmérnökét. Id. Jakucs Imre vezetésével 1967-től rövid ideig működött egy négyfős népművészeti alkotó- és tervező részleg is.14 A csoport feladatát a neve jól mutatja. A kecskeméti zeneművészeti gimnázium elvégzése után nem sokkal, 1967 márciusában ebbe a környezetbe került a temperamentumos, alig húszéves Kosa Klára, aki negyven esztendő múltán kiállítása talójára íratta, hogy „minden Mezőtúron kezdődött.” Udvarias, ugyanakkor jelentős igazságtartalmú nyilatkozat ez. A színvonalas von Haus aus műveltséggel rendelkező, azt mindenhol gyarapító pályakezdő fiatal a kiemelkedően jó korongos id. Jakucs Imre keze alá került. Noha Kosa Klára a Gerencsér Sebestyénről elnevezett országos fazekaspályázaton már 1966-ban (és ezt követően, tizenkét éven át minden alkalommal) díjazott volt,15 az elmondható, hogy mesterségbeli tudását Mezőtúron alapozta meg. Megtanulta és igen hamar magas szintre emelte a lendületes vonalvezetésű, hagyományos túri írókás díszítés technikáját. A múzeumok raktáraiban, magángyüjte10 A szövetkezet közgyűlése számára írt, 1961. évről szóló elnöki beszámoló szerint a bevétel túlnyomó többsége díszedény („modem kerámia”), díszfigura és játékcikk termeléséből származott, ami 1960-ban és 1961-ben is igen magas, de nem illegális (azaz: nem jogellenesen, pl. adócsalással szerzett) nyereséget eredményezett. Kacsó Benjámin szövetkezeti elnök az OKISZ (az ipari szövetkezetek országos szövetsége volt) Személyzeti és Oktatási Osztályához címzett, 1962. október 22-én kelt levelében kéri az elvtársakat, hogy a kettő és fél hónapos, bentlakásos elnöki továbbképzésről való távolmaradását engedélyezzék. A kérelem indoklásaként Kacsó Benjámin előadja, hogy a szövetkezet termékeinek 80%-át 1963. január 1-jére le kell cserélni, mert ezekből a kereskedelmi vállalatok minisztériumi javaslatra nem rendelhetnek. Ez pedig 50-----60 dolgozó (az összlétszám ekkor 83 fő) elbocsátásával járhat, ha a profilváltás nem vezet eredményre. Kacsó Benjámin úgy látta, hogy ebben a helyzetben nem mehet az egyébként fontos elnöki továbbképzésre, egyúttal kérte felvételét a soron következő tanfolyamra. (Iratmásodlat, a szerző gyűjteménye.) 11 A Mezőtúri Fazekasok Népművészeti Háziipari Szövetkezetének 1958 márciusában kitöltött, a nagykereskedelmi vállalat árjavaslatával záradékolt árvetési űrlapja, amely a termékváltás lassú folyamatára figyelemmel alkalmas lehet az áru mibenlétének a szemléltetésére. (Iratmásodlat, a szerző gyűjteménye.) 12 A szövetkezet vezetői és tagjai érthetően büntetésként élték meg, hogy az „illegális” nyereség 4%-át kitevő 135.000 Ft-ot az állami adóhatóság — valószínűleg árképzési hibára alapozva határozatát — elvonta a szocialista gazdálkodó szervezetnek minősülő szövetkezettől. (Közgyűlési beszámoló az 1961. év eredményeiről. Eredeti irat, a szerző gyűjteménye.) 13 A Belkereskedelmi Minisztérium Kultúrcikk Főigazgatósága Áruforgalmi Főosztályának a szövetkezethez címzett értesítője, amelyben a főosztály vezetője, Nácsai György 1962. december 11 -én 10 órára tűzi ki annak az árubemutatónak az időpontját, ahol az Üveg- és Porcelánértékesítő Vállalatok (régiónként szervezett állami vállalatok) képviselői Kacsó elvtárssal tárgyalnak az 1963. I. negyedévi konkrét megrendelésekről. (Eredeti levélpéldány, a szerző gyűjteménye.) A bemutató nem bizonyult elegendőnek a kitűzött cél (a „célkitűzések”) eléréshez. 14 Kacsó Benjámin é. n. 22. 451
