Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)

Néprajz - Örsi Zsolt: Angyalháza és Szelencés puszták régi vízrajza

simaságú. Ezt is mélyebben fekvő laposok, kiszáradt vagy időszakosan vizes hajdani folyómedrek, erek völgyei, illetve magasabban fekvő hátak, úgynevezett laponyagok és kunhalmok tagolják. A felszíni térformák azonban állandó átalakuláson mennek keresztül: formálja őket az időjárás, az eső, a fagy, a szél, a víz és nem utolsósorban maga az ember. Ezért a táj mindig változik. Fő jellemzői azonban még hosszú időn keresztül is megmaradnak. így van ez a hajdani „vadvízországgal” is. Csapadékosabb években, mint 1999-ben és 2000-ben is, tisztán kirajzolódtak a régi folyók, erek medrei, a mélyen fekvő laposok, fertők, egykori vízállásos helyek, de a laponyagok és az ármentes területek is. Ennek a letűnt kornak az emlékei csak a helynevekben élnek tovább. A régi öregek — akik még benne éltek ebben a másfajta világban — kihalásával azonban lassan, de biztosan feledésbe merültek ezek az egykori elnevezések. A Hortobágyot számtalan kisebb- nagyobb ér bogozta össze a Tiszával, a Kösellyel és önmagával. Ezek neveinek nagy része mára már teljesen feledésbe ment. Csak a régi térképeken, határleírásokban találkozhatunk ezekkel az elnevezésekkel. Sajnos Nádud3. ábra. Angyalháza és Nádudvar Lázár deák térképén, 1528 (A térkép másolata a szerző tulajdona.)

var helynevei még nem lettek összeírva teljesen, az eddig elkészült gyűjtések még kiegészítésre várnak.

A határ szintkülönbsége jelentéktelennek mondható, hiszen csak hét méter. A felszín lefolyása északkelet—délnyugati, így a legmélyebben a Laposszeg, a Lóré, a Sándorok és a Bodazug nevű dűlők fekszenek. A város területén összesen ötvenöt mélyfekvésre utaló helynév található. Ezek nagy része a Hortobágyon túli részre esik, ahol csapadékosabb években mindig megállt a víz.9

Nádudvarnak több folyóvize van, illetve volt. A legnagyobb víz a Hortobágy folyó, amely északon Angyalházánál éri el a város külterületét, majd kanyarogva a karcagi határnál, Szentágotánál hagyja el azt, immár ásott mederben. Ez a térség meghatározó folyóvize. Minden ér, folyás ide tart, illetve innen szakad ki a fokokon keresztül. Nemcsak Nádudvar legjelentősebb vize, hanem az egész

4. ábra. Losonczi János térképe 1793-ból (Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, Nádudvari osztálykönyv V. 656./a)

tájegység is magáról a folyóról nyerte a Hortobágy elnevezést.10

A másik a Kösely, amelynek vize a Debrecen melletti Tócó és Kondoros nevű erek egyesüléséből jött létre. A folyó hossza a sárándi határtól számítva egykor elérte a száz kilométert is. A sík vidéken igen kis esése volt, átlagban, kilométerenként mintegy 1,4 méter. Lassú folyása miatt hatalmas kanyarokat ír le, amelyek kisebb-nagyobb zugokat, szegeket határolnak. Nádudvaron: Nádosszeg, Kisszeg, Virágos zug, Nyár zug, Bűte zug, Fűzfás zug, Nagyhalomzug, Nagylórézug és Láposszeg névvel illetik ezeket a „félszigeteket”. A folyó neve igen változatos. A sárándi, derecskéi, szováti határban Tekeresnek, mások Kondorosnak nevezik. Szováttól pedig Kosi, Kösű, Kösely nevekkel illetik. Ez a folyó vette fel a Tócó, Kutya, Ágod, Zsong, Vérvölgy, Pece, Kadarcs, Ürmös, Korpád, Rendek erek vizét. A Kösely mellett menve felfigyelhetünk arra is, hogy kanyarulatainak külső ivén csaknem mindenhol mesterséges halmokat találunk. Ezek száma valamikor ötvenegy volt. Az őskori és népvándorlás korabeli megölések mellett a magyarság is szívesen telepedett meg itt, amit az elpusztult falvak ránk maradt nevei bizonyítanak. Ezek közül néhány a mai napig fennmaradt: Szovát, Ebes, Hajdúszoboszló, Nádudvar. A többinek csak a nevét őrizték meg az oklevelek: Köteles, Szigetegyháza, Korpád, a nádudvari határban lévő Sétér, Miséte, Szentiván. A Kösely Nádudvar délnyugati részén, a Kékhalomnál szakad a Hor- tobágyba." Az 1950-es években a folyót teljes hosszában szabályozták, medrét átvágásokkal rövidítették, csatornákkal szűkítették.12 A környék a Hortobágy vízgyűjtő területéhez tartozik, amely az itt összegyűlt vizeket a Berettyón át a Tiszába szállítja. Mindkét folyónak igen széles és kanyargós medre volt, ami az igen kis esés következménye. A XIX. század második feléig, az Alföld jelentős részéhez hasonlóan a település külsőségeinek nagy részét ártérnek kell tekinteni. Nagyobb esőzések után a Hortobágy, de még inkább a Kösely és a hozzájuk kapcsolódó ér és mocsárrendszer összefüggő víztükörré tette a határt. Árvíz idején csónakkal Karcagig és Egyekig is el lehetett jutni minden akadály nélkül, sőt a máramarosi tutajosok a

9 BALÁZS Sándor 2001. 11.

10 Erről bővebben: KISS Lajos 1974.

11 ZOLTAI Lajos 1935. 21 —22.

12 BALÁZS Sándor 2001. 26.

401