Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Történelem - Cseh Géza: A Rajk-ügy lipcsei szálai. Ibolya Steinberger rehabilitációs iratai a budapesti levéltárakban
állambiztonsági ügyekért felelős Lavrentyij Berija egységes, független, számottevő fegyveres erővel nem rendelkező Németországot kívánt létrehozni, amelyen egy újabb világháború kitörése esetén akadálytalanul törhettek volna át Nyugat felé a szovjet csapatok. A keleti szektorban a kirakatper előkészítése mégis megkezdődött, és ennek legelső fázisát a hiányzó láncszem, a Rajk-ügyben érintett magyarok és egyes kelet-német kommunisták kapcsolatának felderítése jelenthette. A II. világháború alatt Svájcban jelentős számú, Németországból és a csatlós államokból érkezett kommunista menekült élt. 1949-ben a Rajk-üggyel kapcsolatos vizsgálat megindítását ennek a nemzetközi összetételű csoportnak az állítólagos kémtevékenységére alapozták, nevezetesen arra, hogy Noel H. Field az amerikai titkos- szolgálat megbízásából már akkor beszervezte az emigráns közösség tagjait. A minden valóságos alapot nélkülöző koncepció szerint a magyarok közül elsőként Szőnyi Tibor ideggyógyász, a Magyar Függetlenségi Front svájci csoportjának vezetője vállalta az együttműködést az amerikaiakkal, és rajta keresztül később más emigránsok, majd a háború után a svájciakkal valójában semmilyen kapcsolatot nem tartó Rajk László is az Egyesült Államok szolgálatába szegődött.2 Az egykori emigránsok, túlnyomórészt zsidó származású kommunista értelmiségiek, hazatérésük után is összejártak Budapesten, ám a szűk körű baráti társaság politikai szervezkedéssel sohasem foglalkozott. Ezekre az intellektuelekre azonban kiválóan ráillett az 1930-as években likvidált Buharin-csoport sémája, ami lehetőséget kínált a szovjet mintáról másolt terrorperek lefolytatására. Az oroszországi hagyományokon alapuló látens antiszemitizmus, sőt olykor ennek nyílt és durva megnyilvánulása mindvégig kimutatható a Szovjetunió történetében. Sztálin több alkalommal, már az 1920-as évektől, Trockij félreállításától kezdve egészen a saját halálát közvetlenül megelőző orvosperekig újra és újra elővette az antiszemitizmus ütőkártyáját. 1948-49 fordulóján különösen erős antiszemita kampány indult a Szovjetunióban, és ehhez a csatlósállamok vezetői feltétlenül igazodni kívántak. Az antiszemitizmus fokozódásához hozzájárult Moszkva közel-keleti politikájának irányváltása is, mivel a szovjet vezetés 1949-től Izraellel szemben az arab államokat kezdte támogatni. Magyarországon, ahol a legfelsőbb és legszűkkörűbb politikai vezetést, az ún. négyes fogatot Rákosi Mátyással az élen kizárólagosan zsidó származásúak alkották, rendkívül kényes helyzet alakult ki. Ezért Rákosiék a nyuga- tos-kozmopolita-értelmiségi csoport elleni kemény fellépéssel kívánták saját helyzetüket stabilizálni.3 Mivel a sztálini koncepció szerint vezéráldozatra is szükség volt, az ávósok a letartóztatottakból elképesztő kínzási módszerekkel csikarták ki a vallomást Rajk László ellen, aki a Rákosi-csoport tagjaival szemben nem tartozott a zsidó származásúak közé.4 Rákosi Mátyás feltétlen hűségének bizonyítása végett személyesen is nagy súlyt helyezett a Rajk-ügy nemzetközi szálainak felderítésére. Arra törekedett, hogy egy több országra kiterjedő kozmopolita-cionista összeesküvés feltárásával elévülhetetlen érdemeket szerezzen a vele szemben kezdetben veszélyesen bizalmatlan Sztálinnál. A háború idején a svájci emigráció tagjainak többségét németek alkották, és ezek később jórészt Németország szovjet megszállási övezetében telepedtek le. így kézenfekvőnek kínálkozott a hazatért német és magyar emigránsok kapcsolatának és állítólagos kémtevékenységének feltárása. Elrabolt évek Bernhardt Steinberger lipcsei közgazdász-tanársegéd felesége, Molnár Ibolya rehabilitálására vonatkozó iratok a Magyar Országos Levéltárban és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában találhatók. Molnár Ibolyát már 1949. május 28-án, két nappal Rajk László letartóztatása előtt őrizetbe vették Budapesten, míg férjét június 9-én Lipcsében tartóztatta le a szovjet politikai rendőrség. Molnár Ibolya 1915-ben Soltvadkerten született, előbb tisztviselőként dolgozott Magyarországon, majd 1940-ben Svájcban, Zürich környékén háztartási alkalmazotti állást vállalt. Kapcsolatba került a magyar emigráns csoporttal, és itt ismerkedett meg Bernhardt Steinberger- rel, a német emigránsok egyik vezetőjével. Szőnyi Tibort és Vági Ferencet, a magyar emigránsok vezetőit mindketten jól ismerték, továbbá Fielddel is kapcsolatot tartottak, aki az unitárius segélyszolgálat megbízottjaként a háborús években Svájcban működött. Field az antifasiszta összefogás jegyében kisebb összegekkel amerikai pénzforrásokból segítette a kommunista emigránsokat, ám az USA kémszolgálatába egyiküket sem szervezte be. Ezt már azért sem tehette, mivel igazából szovjet ügynök volt. Noel H. Field többek között Steinberger mérnöki tanulmányait is finanszírozta, és ez az együttműködés kiindulópontja lehetett volna egy „német Rajk-pemek” is. Bernhardt Steinberger és Molnár Ibolya 1945 szeptemberében Bajorországba utaztak. Itt kötöttek házasságot, és rövidebb ideig Wasserburg városában éltek, ahol a férj a 2 Kádár János 1956-ban, a Rajk-ügy utólagos kivizsgálásakor tett nyilatkozata szerint a kegyetlenül megkínzott Szőnyi Tiborból „kém volt Rajk, vagy nem volt kém?” kérdéssel Farkas Mihály kényszerítette ki a választ. — HAJDÚ Tibor 1992. 25—26. 3 Puskin budapesti szovjet nagykövet a Kominform bukaresti irodájának közvetítésével mind Rajkról, mind Rákosiról kedvezőtlen információkat juttatott el Moszkvába. Varga László feltételezése szerint Rákosit csupán az mentette meg, hogy 1949. május 16-án, éppen a róla készült bukaresti jelentés napján utasítást adott a magyar trockista kémközpont felszámolására, Szőnyi Tibor és Szalai András letartóztatására. Varga azt is megjegyzi, hogy nem igazán lett volna stílszerű egy újabb Rákosi-pert rendezni Magyarországon. Bővebben: VARGA László 2001. 31—33. 4 Míg Rajkra elsősorban Szőnyi Tibor, Szőnyire a svájci csoport másik jelentős tagja, Vági Ferenc tett terhelő vallomást. A kezdetben kemény ellenállást tanúsító Vágit egy Kajli nevű ávós emberi ürülékkel etette meg, és ezzel kényszerítette vallomásra. — Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (továbbiakban ÁBTL) V-142673/5. Faludi Ervin volt ÁVH főhadnagy 1954. július 7-én tett vallomása. 372
