Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Történelem - Bánkiné Molnár Erzsébet: Két jászkunsági táblabíró karriertörténete
tűrhetetlen melegnek bizonyult, apjának egy viselt s a gyermek fejéhez méretre elkötözött cilindere váltotta fel, semmivel sem kisebb feltűnést keltve a medvebőr kucsmánál. A Szegeden kezdett iskolai tanulmányok harmadik esztendejét Félegyházán fejezte be, a negyediket viszont Budán végezte, ahová német nyelv tanulására adták. Cserébe a befogadó özvegyasszony fia Félegyházára érkezett magyar szóra. A közben legénykorba serdült (II.) Lászlónak Budán ünnepibb ruházatra is szüksége lett, s ebben ismét szerepet kapott apja inszurgens múltja, pontosabban uniformisa. Az inszurrekcionális tiszti uniformisok közül ,,búzavirág szép kék posztókból — az egyik világoskék selyem-, másik valódi ezüst zsinórzatra ” készült. Az 1805-ös kék zsinóros dolmány mellett döntöttek, s idomították az ifjú alakjára. „ Ujjai hosszából elvágtak, bőségét is szőkébbre varrták, — de már az elejéhez (egészen borítva lévén zsinórzattal és 102 ezüst gombbal) munka és pusztítás nélkül hozzáfogni nem lehetett, tehát az in statusquo megmaradt, s így lön, hogy a csípőig érő dolmány még a hasamat is eltakarta. Szép fényesek voltak az aranyozott gombok — teccett is az itthon Antal cigánynak (kitől két véka árpáért egy vacation hegedülni tanultam), ...de már Budán ilyet szem nem látott. ”14 (II.) László kétszeri próbálkozás után lemondott az ünneplő ruháról, s egyetlen hétköznapi ruházatában és az 1809-es fehér tiszti köpönyegből készült köpenyben járt. Később ruhatára a Beniczky nagyapa II. József császár korában viselt világossárga tubák színű frakkjából átalakított kabátfélével egészült ki, nem kisebb feltűnést keltve, mint a korábbi ezüstgombos dolmány. Idős korában így emlékezett a nevezetes ruhadarabra: „színére egész Budán hasonlót nem látván, nagy ruhabeli fogyatkozásom daczára restelltem felvenni15 Végül a kabátkérdés megoldása a sárga frakk feketére festetése lett. László az első új, közvetlenül őreá szabott ruhát 1828-ban, 15 éves korában kapta. Az új ruha fekete frakkból és nadrágból állt. Egyéves jogi tanulmányok után Pozsonyba került, hogy az országgyűlésen tapasztalatokat szerezzen. Iskoláit 19 éves korában befejezte, s ismeretekkel és tapasztalatokkal felvértezve hazatért. Félegyházán a gyermekkorban megtapasztalt „nyomorult szegénység” várta, annak ellenére, hogy apja éppen tekintélyes földbirtokon gazdálkodott. 1832-ben az öregedő inszurgens kapitány (I.) László már nádori táblabíró volt, 120 köblös saját földjén és 140 köblös pákái árendás birtokon gazdálkodott. A pákái áren- dát subárendába adta 40 véka rozsért és 40 véka árpáért. A silány minőségű termésről (II.) László csupán annyit jegyzett fel, hogy „újig ritkán volt kenyerünk, [...]pedig egy szem gabonát el nem adtunk, tudtommal szénát se, pedig a Gátér akkor is termett, s két lovunknál, 8-9 darab szarvas- marháknál soha se volt több jószágunk",16 Az évi 300 forintos17 táblabírói fizetést és a birtok jövedelmét, termését felemésztette a folyamatos vendégjárás. Immár nem csupán az átutazó katonatisztek s a széles rokonság, a Pestre Félegyházán keresztül utazó alföldi ismerősök is a táblabíró házában szálltak meg. Az átutazók jövet-menet vendégeskedtek néhány napig. Minthogy az utazások ez időben lovas kocsival történtek, a vendégeken kívül a lovakat is etetni kellett. Nem szabad megfeledkeznünk az adósságról sem, ami a kamatokkal együtt már 30.000 váltóforintra18 rúgott. A gazdaság rendbetételére nagy szüksége lett volna a családnak, de (II.) László, bár iskoláit már befejezte, a prókátori vizsgát még nem tette le. Számára a gyakornoki időszak következett. Először Illésy János nagykunkapitány mellett, Kisújszálláson ímokoskodott, majd Pozsonyban, ahol az 1832-es országgyűlésen a Jászkun Kerület főügyésze, Kálmán Sándor követ mellett gyarapította tapasztalatait. Ez utóbbi napidíjas állás volt, s a szerény megélhetéshez szokott ifjú számára a 30 forintos19 napidíj főnyereménynek számított. „Ez volt fiatalságomnak legszebb szaka" — írta elragadtatottan. Ekkor ismerkedett meg jövendőbeli feleségével, Vajmár Mariiddal, aki akkor még csupán 5 éves kisleányka volt. 1834-ben (II.) László betöltötte a 22-dik évét. Immár nagykorú, végzett prókátor, készen áll arra, hogy átvegye apjától a zilált állapotú gazdaság irányítását. A 120 köblös birtokot feles bérlő használta. A rossz gazdálkodás ellen- súlyozására, hogy megéljenek, édesanyja kosztos diákokat tartott, akik hárman összesen 300 [rajnai] forintot fizettek. Ezt a 300 [rajnai] forintot kérte el a fiatal gazda édesanyjától, hogy megkezdje a gazdaság átszervezését. Az anyai kölcsön fedezte (II.) László első beruházását, a kecskeméti vásárban 297 [rajnai] forintért megvett hat ökröt. Az ifjú ember hatalmas lelkesedéssel és akarással fogott a munkához. Saját maga csinálta meg az ekéhez szükséges készséget, majd a pákái szubárendástól visszavett 100 zsákos területet, s abba is maga vetett. A szántáshoz négy ökör kellett. A pihenő két ökör mellé télen, amikor olcsóbb volt a jószág, vásárolt még kettőt, így két ekét tudott kiállítani. A következő lépése a birkavásárlás volt. Lossovai Mihály Jászkun kerületi seborvostól kölcsönkért 1500 váltóforintot, s elindult megfelelő birkákat keresni. Megfontoltan válogatott, mintegy nyolc hétig alkudozott a juhos gazdákkal, s 5-6 mérföldnyi távolságig bejárta a vidéket a kedvező szerzés reményében. Végül Félegyházán talált megfelelőt: 150 jó erőben lévő racka birkát. Sajnos az 1836-os esztendő rendkívüli szárazságot hozott a Kiskunságra. „Széna az egész félegyházi határba egy szál se lett kaszálva — a nádasokat vágták csak le szénának. Bejött az aratás — tavaszit a szó szoros értelmében fél magot se adott, alig bírták össze kaparni. Rozs és búzát sehol se lehetett rövidsége miatt fel kötni. Néhány nap alatt 13 KM Ad. 2002.14.3. 18 14 KM Ad. 2002.14.3. 19. 15 Uo. 16 KM Ad. 2002.14.3.23. 19 17 A fizetést a kerületi tisztek a 60 krajcárt érő rajnai forintban kapták. A váltóforintot 1812-től vezették be, amikor a pénz értéke ötödére csökkent. 1816-ban a második devalváció után a pénz értéke 1/20-ára csökkent. Bizonyára váltóforintról van szó, bár a feljegyzésekből ezt nem lehet pontosítani. 235
