Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)

Történelem - Botka János–Botka János Hunor: Mezőtúr régi–új jelképei I.

hajdú és a Tisza menti magyar szimbólumok is tovább éltek (pl. Jászárokszállás, Berény, Karcag, nagykunok, Halas, Fülöpszállás, Tiszakürt, Öcsöd, Kunszentmárton, Nagyrév, Hódmezővásárhely, Hajdúböszörmény, Belényes, Nagyvárad, Tiszabő, Fegyvernek stb. pecsétképei). Csak ritkán módosították azokat a helyi közösségek, elöljáróságok.61 Egyes helységek jelképei közé azonban a török korra jellemző motívumok is bekerültek. Például Dévaványa 1659. évi, Berény 1686. évi pecsétjére az ötszirmú rózsafő (a kedvelt török díszítő motívum), a Tiszavárkony templomát ábrázoló tipáriumba pedig egy félhold képe.62 Ugyanakkor a török hatalom megkövetelte a pontos ügyintézést, a magyar hatóságoknak pedig egyenesen létérdeke volt a bizonyítható tulajdon, a hiteles vallomás, irat, kérelem vagy jelentés. A levelek, üzenetek, járandóságok a megbízott emberek által jutottak el a címzettekhez. (Lásd például Nag*Twr kamarához írt levelét 1578-ból,63 és a Nag'Twry pecséttel zárt levelet 1586- ból.64)

II. Az 1617. évi címeres pecsét

A mezőtúri pecséthasználat folyamatos volt. A források, a túri levelek legtöbbje az 1570 és 1593 közötti ún. hosszú béke idejéből maradt fenn, amikorra a város családjainak száma már meghaladta a 400-at. Távol a földesúri befolyástól és a vármegye központjától Túron fokozatosan erősödött a helyi igazgatás, a helyi önkormányzati gyakorlat. Állandó jelleggel a városban török katonaság sohasem tartózkodott, bár a település 1592-től már nahijei központ. A tizenöt éves háború évei sem okoztak lényegi törést az igazgatásban (1591—1606).65 A főbírák és a szenátus tagjai továbbra is évente váltották egymást. A városi vezetők neve jórészt folyamatosan ismert, akik iskolát járt, törvényt ismerő személyek voltak. Az egy összegben kivetett adóterheket a lakosság között ők osztották föl. A város ügyeiért személyükkel és vagyonukkal a főbírák feleltek. FODOR ZOLTÁN kutatásai alapján a következő főbírák neveit említhetjük ebből a korból : Kábái László (1559—1560), Illésy János és Csípés Illés (1574), Nagy János (1588), Bangó Balázs és Cser János (1595), Polgár Jakab (1601), Zákány Gergely (1617 — az ő bíróságában készült „TVR VAROSA

PECETI ANO 1617.” feliratú tipárium), Bangó János (1630), Deák István (1641), Halász Szűcs Mihály (1656), Nyíri János (1663), nemes Polgár János (1669), Takács Pál (1674), nemes Törő András (1675), nemes Polgár János (1677), Szűcs János (1679), Varga Gáspár (1681), Szabó János (1682), nemes Kökény György (1683), nemes Törő Demeter (1685), nemes Kökény György és nemes Polgár János (1686), Varga Pál (1687), nemes Kökény György (1688), Varga Pál (1690), nemes Polgár István (1691). Mezőtúr jegyzői (nótárius, deák) szintén a kiutat, a törvényességet kereső és védő, magasabb végzettségű szakemberek voltak, latin és török nyelvtudással és magyar jogi ismeretekkel. Például Kozma János (1611), Miklós deák (1631), Pályi Márton deák (1681—1685), Szabi Mihály deák (1685—1702).66

A török berendezkedés után — miként láthattuk — az osztatlanul használt hatalmas határú oppidum gazdasága, kereskedelme is megpezsdült. A lakosság alkalmazkodása ellenére azonban a mindennapok bizonytalansága is jelen volt. Jól mutatja ezt pl. az 1585. évi nagytúri nyári vásár „felverésének’’ esete, amelyhez hasonlót nem ismer az e korszakhoz kötődő emlékezet, pedig 1457-től (ez a túri vásárokat említő első biztos adat) csaknem másfél század telt el. A magyar részről gyakori volt a hódoltságban a vásárok „megütése”, amelyeket általában a „sokadalom” utolsó napjára időzítettek. 1585 nyarán a túri vásár nyugalma felett a szolnoki bég (Sasvár = Sehszuvar) 300 török lovassal őrködött. A kassai, egri, tokaji, szatmári őrségek összevont csapattal (2500 fő) augusztus 24-én délután a nyitott városkapun át mégis rátörtek az oszlófélben lévő vásározókra. A törökök és a túriak bátran védekeztek. A harcban 80 török és 7 magyar vesztette életét. Rabságra jutott 137 török, köztük 20 kereskedő. A magyar végváriak mindenkit kifosztottak. A templom védőfala mögötti keresztény vásárosokat és a túri lakosokat 4000 tallér ellenében engedték el. A magyar vásárütők 150 szekér zsákmánnyal távoztak, amelyet Tokajban árverésen értékesítettek. A túri vásárfel verés a budai pasa állásába került.67

A fenti leírás Túr városkapujáról is említést tesz. A Zsigmond király által 1405-ben engedélyezett városfal tehát megépült és tartósnak mutatkozott, jelentősen hozzájárulva Mezőtúr védelméhez, belső életének viszonylagos stabilizálódásához. Erre mutatnak a későbbi adatok is. Például 1611-ben Polgár Jakab bíró azt írja levelében Lórántffy Mihály foldesúmak a városról, hogy „e sok hadak, háborúságok között megmaradtunk”. Szintén so61 BOTKA János 2000. 55—62., 67—80.

62 OL E-211. Jászkun iratok. Series d. II. Lymbus II. 113. csomó, 62. f.; HAJDÚ József 1998. 4., 15.; - BOTKA János (szerk.) 1989.

692., 705. (A pecsét a helyi rcf. egyház tulajdona.)

63 A magyar kamarának Kassára küldött levél befejező sorai (ebben Kövér Ferenc és Szerény Mihály törvénytelen-nyúzó követelései ellen tesznek panaszt): „Az Úr Isten áldja meg Nagyságotokat minden jóval. Adatott Thwron 22. febr. 1578. — Derencsényi szeren (!) (részen) lévő Jobbágyok, Nagyságotok hy szolgái minden időben”. (OL E-213. Kamarai Lt. Városi és községi pecséttel ellátott ir. 6. cs. 20. (Jászkunság) 30. levél.)

64 A külső címzés: „Az Thysteoletcos Witezleo Nemeos Urnák, a

Witezleo Leokeos Kállay Jánosnak, nekeonk gondunk Wiseleo

Kegyelmes Thysteolendeo Nemeos Urunknak.” (OL P-343.

Kállay család Lt. Fasc. 6. No. 540.)

65 1594-ben a tatár seregek dúlása és zsarolása után a város bírái és csküdtjei meg akartak szökni, és csak a gyulai pasa fenyegetésére maradtak helyükön. (BODOKI FODOR Zoltán—BODOKI FODOR Zsigmond 1978. 18.; CHOBOT Ferenc 1915. 328.)

66 BODOKI FODOR Zoltán—BODOKI FODOR Zsigmond 1978.

19.

67 BODOKI FODOR Zoltán—BODOKI FODOR Zsigmond 1978. 14.; Ezt követően a túriaknak esküdt birájuk is volt, aki a végváriakkal kapcsolatos ügyekben képviselte a várost, mert a főbírájukat — hiszen az az ő „fejedelmük” volt, — nem engedték el maguk közül, amikor „felmenetelre” szólította fel például az egri kapitány. Ezt levélben megírják Kállay János foldesúmak is. (OL Kállay cs. Lt. P-343. 2. cs. Fasc. 6. No. 540. 1586. év.)

180