Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Történelem - Botka János–Botka János Hunor: Mezőtúr régi–új jelképei I.
BOTKAJÁNOS-BOTKA JÁNOS HUNOR MEZŐTÚR VÁROS RÉGI-ÚJ JELKÉPEI „A madárnak szárnya van és szabadsága, Az embernek szülőföldje és sok-sok kötelessége. " (Tamási Áron) A múlt lényege, hogy lezárt és megmásíthatatlan. Belőle vezet minden út tovább, s egyre távolabb. Ilyen Mezőtúr városának történeti útja is. A múlt megismerése azonban sohasem lehet teljes, hiszen nemegyszer ismeretlen, újabb és újabb adatok, emlékek bukkannak fel, bővítve, módosítva az addigi források, tudományos tapasztalatok körét. A múltnak természetesen vannak örök értékű állomásai, amelyek az emberi emlékezet halványuló világában is biztos alapul szolgálnak, s egyben értelmet, erőt adnak a nemzet és a szőkébb haza újabb és újabb nemzedékei számára. Ilyen szerepe volt/van az emberiség életét kísérő szimbólumoknak is, amelyek jelentőségét napjaink érdeklődő figyelme csak erősítheti számunkra. A jelképekről találóan írja a francia költő, Charles Baudelaire, hogy „Jelképek erdején át visz az ember útja... ’’ Ezek az asszociatív jelek kísérik a mai nemzedékek életútját is. így aligha vitatható a jelképek kutatásának és konkrét ismeretének jelentősége. A szimbólum1 lényegi tulajdonsága — mint minden jelé —, hogy pótol valamit, hogy valami helyett áll. így lehetnek például egyes jelenségek, tárgyak, virágok, állatok, vagy valamely fogalmak, eszmék megjelenítői, másai. A jelképek ma is leginkább mint figyelmet keltő alakzatok, képek vannak jelen közöttünk, de szöveges formában, hang- és fényváltozatban is jelentősek. Átfogják az élet minden területét. Gyakran elsősorban reprezentatív célzatú díszes jelek, képi kompozíciók. A szimbolikus tartalom ugyanakkor mindig a kulturális kontextusban születik meg és abban is él tovább. Még inkább igy van ez a közösségeket megjelenítő jelképek esetében, amelyekhez mindenkor különös figyelem és tisztelet kapcsolódott. Magukénak érezték őket, azonosultak velük, azok pedig erőt, biztonságot jelentettek alkotóiknak. Ősi tapasztalat, hogy minél tüzetesebben szemlélünk valamit, annál teljesebben tárul fel előttünk annak lényege és szerepe. így van ez a jelképek esetén is. Ismert, hogy a jelképek színes világa magában foglalja a népek, nemzetek, népcsoportok, települések szimbólumait is, amelyek története ugyanakkor mindig is része volt és része lesz az adott közösség históriájának. A társadalomkutatás az önismeret, az azonosságtudat lényeges kifejeződésének tartja a közösségi jelképek megalkotását és azok használatát. A kutató azzal segíthet, ha feltárja az előzményeket, és felszínre hozza a vonatkozó pontos ismereteket. Feldolgozásunk Mezőtúr város mai jelképeivel kívánja megismertetni az érdeklődő Olvasót (önkormányzati címer, zászló, történelmi színek, díszpecsét), azokkal a szimbólumokkal, amelyek megjelenítése, változása, szerepe számtalan szállal kapcsolódik a település múltjához, jelenéhez. így bemutatásuk nem nélkülözhette a hozzájuk elvezető történelmi, pecséttani-heraldikai előzmények részletezését sem. A hiteles források és eredeti dokumentumok felhasználásával készült munka számba vette a legjelentősebb egyházközösségi és egyesületi szimbólumokat is. Nem kerülhette el a figyelmét a felkutatott pecsétábrák, címerképek, zászlók, domborművek formai és tartalmi jegyeinek vizsgálata, s annak keresése sem, hogy a jelképek hogyan járultak és járulnak hozzá a mezőtúri várostudat és közösségi emlékezet formálódásához. A dolgozat a település várossá válásának 630. évében készült, akkor, amikor ilyen távlatból még inkább tisztelettel gondolhatunk vissza a városépítők bátor törekvéseire, a helytállás és az összefogás eredményeire, s amikor joggal idézhetjük fel a települési önszerveződés és az élni akarás későbbi állomásait s a mának megőrződő példáit. A feldolgozás készítésének ideje egybeesett azzal a városi ünnepségsorozattal is, amely a 110 éves Teleki Blanka Gimnáziumot köszöntötte, s amelynek zárórendezvényén egy 1925-ben az iskola névadójához írt mezőtúri vers — egyebek mellett — a következő egykori/új teendőkre emlékeztette az ünneplő jelenlévőket.2 „Árassz hitet hittelen durva korra, És mondj áldást vidéki iskolánkra. " A tisztelet, az emlékezet és az emlékeztetés szimbolikus kifejeződése volt az is, amikor az önkormányzat nevében a város polgármestere3 új zászlót adományozott a jubiláló gimnáziumnak. Az ünnepi mozzanatot az új jelképet 1 HOPPAL Mihály 1990. 7.; Charles S. PEIRCE szerint (1839— 1914; a szemiotika képviselője) „A szimbólum olyan jeltípus, amelyik közmegegyezéssel kötődik a tárgyhoz. " 2 A verset szavalta Bányai Zsófia 8. osztályos tanuló, a költemény szerzőjének, az egykori tclekis diáknak a tanár-költő Nagy Emmának (1895—1957) dédunokája. [Új Néplap, 2007. október 29.4.; GOMBÁS István 1997.48—55.] 169
