Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Írások az ünnepeltről és az ünnepelttől - Szabó László: Szabó István muzeológusi munkássága
SZABÓ LÁSZLÓ SZABÓ ISTVÁN MUZEOLÓGUSI MUNKÁSSÁGA Aggodalmak Általában nem szokás hozzánk közelálló kutató munkásságáról elemzést írni. Eleve elfogultnak, hiteltelennek tartják. Hátha még az illető nemcsak közeli barát, régi munkatárs, hanem éppenséggel testvér is! Hátha még ezt az írást ünnepi alkalom hívta életre. Az effélék inkább a panegyrikos moll hangnemében, semmint a kritika dórjában szólalnak meg. Az esetleges elmarasztaló, kézlegyin- tő, lesajnáló óh...!, széles mozdulatú, ujjongó Ó,Ó,Ó...!- ként visszhangozhat. Persze igazán figyelemre méltó bármilyen értékelés személyes motívum nélkül nem keletkezhet. Az írót vagy a személyhez vagy a tárgyhoz mindig köti valami belső érzelmi szál is. Akár a tisztelet, szellemének, művének varázsa; vélt vagy valós rossz lépés esetén a féltés és a segítő szándék; a felfedezés öröme vagy az értékmentés szándéka; nem ritkán az ellenszenv, rossz- indulat; revánsvágy vagy magamutogatás. Akár így, akár úgy, de a személyes viszony teljesen nem iktatható ki. Vagy ha igen, akkor teljesen érdektelen, sajtalan írás keletkezik, ami semmit nem akar és semmire sem jó; amit meg sem volt érdemes írni. Miként vélekedjünk azonban arról a vállalkozásról, amelynek szándéka egy olyan testvér munkásságának értékelése, aki a szerző1. kép. Reggeli beszélgetés a restaurátorműhelyben Szabó Lászlóval, '60-as évek vei közel azonos szakterületen, egy életen át ugyanegy munkahelyen, szinte azonos körülmények között dolgozott, s csaknem egykorúak lévén (két és fél év különbség) ugyanazokat a történeti eseményeket élték át, s számos, az életműben jelentős helyet elfoglaló közös munkájuk, egyéb vállalkozásuk van. Nem túlzottan sok-e a személyes motívum? Lehet-e akárcsak valamelyest is valós a róla ünnepi alkalomból alkotott kép? Nem ugyanolyan semmitmondó-e ez, mint a tökéletesen kötődés nélküli, félredobandó írás? Tartalmaz-e valami figyelemre méltót, vagy elvész abban a nagy zsákban, ahová a jubileumi kötetek tisztelgő írásainak sokasága kerül? Nem könnyű kérdések, s nem egyszerű feladat. Végződhet kudarccal is! Azért vágjunk neki! Vázlatos életrajz Szabó István 1942. június 8-án Fehérgyarmaton született. Édesapja az irodalom, történelem és filozófia iránt is érdeklődő, közgazdasági egyetemet végzett bankszakember, édesanyja három fiúgyermeke nevelésével foglalkozó, művelt, sokat olvasó, zenekedvelő háziasszony. Mindkét szülő sokgyermekes tanítócsaládból származott.1 Fehérgyarmaton a református népiskolában kezdte iskolai tanulmányait, majd mielőtt a második osztályt befejezte volna, a család Debrecenbe költözött. A város közepén, a Nagytemplom mellett főbérleti lakásban laktunk (akkor: Vörös Hadsereg út 5. II. 2.). A lakáshoz közel eső Füvészkert utcai általános iskolába, majd az akkor a KLTE gyakorló iskolájaként is ismert Fazekas Gimnáziumba járt. Érettségi után a debreceni egyetem magyar-orosz szakán folytatta tanulmányait, majd az ELTE történelem szakán szerzett harmadik diplomát. 1966-ban legújabb koros történészként a szolnoki Damjanich János Múzeum gyakornoka, segédmuzeológusa, majd muzeológusa lett. O alapozta és teremtette meg a Damjanich Múzeum történeti gyűjteményét, utáni nagyközség társadalmában. Balatonfüred, 2006. (Előadás a Hajnal István Kör balatonfüredi konferenciáján) 1 A család történetéről lásd: SZABÓ László: Egy középosztálybeli kisgyermek szórakozási és művelődési lehetőségei egy háború 13
