Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Régészet - Patay Pál: Régészeti kutatásaim Szolnok megyében
leletmentéseket a Nemzeti Múzeum Adattára irányította. Nem lévén Szolnokon régész, Korek József, az Adattár vezetője maga szállt ki Nagykörűre. Az egynapos leletmentésről azzal tért vissza, hogy a Tisza a bodrogke- resztúri kultúra temetőjét veszélyezteti, az én feladatom lesz azt a következő évben feltárni. Ő különben feltárta a kérdéses sírnak még el nem mosott részét, rátalált egy másik sírra is, valamint az omló folyópartban egy harmadiknak még meglévő sarkát figyelte meg. Az ásatást 1959 augusztusában Kaposvári Gyula, aki a munka megkezdésére maga is kijött Nagykörűre, gondosan előkészítette. Szolnokról az akkor még közlekedő menetrendszerű hajóval, egy, még előző századi gőzössel mentünk ki. Ásató munkásként mostohafia, Selmeczi László is velünk volt. (Akkor végezte a gimnázium utolsó előtti osztályát.) Engem meg nyaralásként elkísért 15 éves lányom. Nagykörűn, a hajóállomáson Tóth Józsefék már vártak, hogy málhánkat és az ásatási felszerelést a szállásunkra szállítsák. Kényelmes szállás, kifogástalan étkezés, munkáscsapat, minden előre meg volt szervezve. A Tisza- parton még látszott Korek József előző évi ásatásának nyoma. Nekiláttunk a munkának, de sírra csak nem találtunk rá az első két napon. A harmadikon azután úgy megáztunk, mint életemben soha máskor. Borús, fülledt, meleg nap volt. A déli munkaszünetben gondoltuk, meg- fürdünk a Tiszában. Át is úsztunk a túlsó partra, ami a lányomnak óriási élményt jelentett. (Mertem ezt vállalni, biztosnak éreztem magam a vízben, Selmeczi meg Szolnok vízilabda csapatának tartalék kapusa volt.) Már éppen készültünk visszaúszni, amikor váratlanul megdördült az ég. Mire újból partot értünk, már szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna. A munkások még idejében elszaladtak egy több száz méterre lévő kunyhóba, ruháinkat is az eső elől biztonságba helyezve. Bennünket meg egy szál fürdőruhában (illetve fürdőgatyában) ott vert háromnegyed órán át az eső. Amikor csendesedni kezdett, a lányomat útnak indítottam a szállásunk felé. De alighogy elindult, az eső újra teljes erőből rákezdett, és Selmeczivel még egy félórán át áztunk. Kutya baja sem lett egyikünknek sem. Negyedik nap is folytattuk a munkát. Körbeástuk a Korek által feltárt sírok helyét, de újabbakra csak nem találtunk. Úgy látszik, a tavalyiak voltak a temető utolsó sírjai, a többieket elmosta a Tisza.10 11 Az 1960-as években talán a legjelentősebb munkámat a Csörsz-árkok, Ördög-árkok kutatása képezte. Ebben elsősorban két nemzeti múzeumbeli kolléga, Garam Éva és Soproni Sándor volt segítségemre, de Szolnok megyében a Damjanich múzeumbeliek is kivették a munkából részüket. Feladatunk volt az irodalmi, kartográfiai és légi fényképek nyújtotta adatokat helyszíni bejárással hitelesíteni és mai térképeken rögzíteni. Úgyszintén régészeti leletek begyűjtésével, lelőhelyek megásásával felderíteni, kik által, mikor és milyen célból készültek ezek a hosszanti sáncok. Jász-Nagykun-Szolnok megye területét három ilyen sánc szeli keresztül. Ezek az Alföldet északról és keletről körbevevő, hatalmas, IV. századi szarmata sáncrend- szemek Duna—Tisza-közi középső és alsó vonala, valamint az ismeretlen eredetű, Körös menti sánc. Az alsó vonal Pusztamonostor—Négyszállás—Jászapáti—Jászivány közötti szakaszát" 1963 április végén Csalog Zsolttal szándékoztam bejárni. Az volt a terv, hogy ahol a nyomvonalon út halad, motorkerékpáron járjuk be. Jászberényben találkoztunk. Minthogy azonban neki aznap Jászberényben hivatalos dolga akadt, nem tudott velem tartani. így csak kivitt engem a Pusztamonostor—Jászberény—Jászágó hármashatárra, és én gyalog indultam útnak. Azzal váltunk el, hogy estefelé találkozunk a Jászdózsa és Jászjákóhalma közötti műúton. Gyönyörű napsütéses tavaszi reggel volt. A széles határban sugárzott az élet. A faleveleken ragyogtak a har- matcseppek, pacsirtadaltól volt hangos a levegő. A fü növését is szinte hallani lehetett. Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy fütyörészek. A földek még nedvesek voltak; jó többkilós sárkolon- cok ragadtak a bakancsomra. Jól elfáradtam a mintegy 15 kilométeres útvonalon, amihez még 4 kilométer kerülőt is kellett tennem, mert a Tárnán csak Jászdózsa községben tudtam átkelni. Az idő eléggé előrehaladt, mire a találkahelyre értem. Csalog Zsolt sehol. Egy idő után kezdtem aggódni, hogyan fogok visszajutni a szállásomra, Berénybe. Nem várhattam tovább, újabb 4 km gyalog, be Jákóhalmára. Szerencsére volt még egy autóbusz, amivel hazavergődtem. Berényben tudtam meg, hogy Csalog motorja elromlott, visszament Szolnokra, de másnap egy másikkal értem jön. Jött is. El is vitt oda, ahol előző nap abbahagytam a nyomvonal bejárását. Úgy terveztük, hogy én a Kis-árok (ahogy itt nevezik a sáncot) vonalán, azaz a földeken gyalog megyek a Nagyhalmi iskolához, addig ő a motorral úton, majd onnan, miután a Jászapátiba vezető út a nyomvonalat követi, motoron folytatjuk a bejárást. Az iskolához érve Csalog ismét sehol. Kis idő múlva csak beállított, de gyalog. Ez a motorja is felmondta a szolgálatot! Minthogy a Kis-árok tovább kelet felé tartó nyomvonalán halad innen a Vámosgyörk—Jászapáti közötti vasútvonal, minek akkor még volt megállója Nagyhalomnál, valamint szerencsére hamarosan jött is egy vonat, felszálltam arra. Az utolsó kocsi hátsó peronjáról figyeltem, hogy az enyhén kanyargó sánc nyoma hol és mennyire tér el a nyílegyenes vasúti pályától, illetve a mellette futó földúttól. A Csörsz-árokrendszer ezen alsó vonalának bejárása során Jászfényszarunál, a falu keleti széléhez közel, a Sóstó mellett a nyomvonalon elszórtan szarmata cserepeket találtunk. Kisebb ásatást is tartottunk itt még 1963 őszén, ami nagyban hozzájárult a rejtélyes sánc problémájának megfejtéséhez.12 A lelőhelyen egykor szarmata telep állt; a sáncot csak ennek felhagyása után ásták meg. Ez volt az első konkrét adat a sánc alsó korhatára megállapításához. 10 PATAY Pál 1961. 59-61. XXV.t. 1—8., 11—42. kép 12 GARAM Éva—PATAY Pál—SOPRONI Sándor 1983. 49—50. 11 GARAM Éva—PATAY Pál—SOPRONI Sándor 1983. 19—22. 13—14. t.k; ill. 2002.49—50 Taf. 13—14. 3a—b., 4a—b. térkép ; illetve 2002 22. 6—7. térkép 121
