H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Örsi Zsolt: A karcagi múzeum és a nagykun öntudat

falu képét mutatta, amelyet mind a karcagiak, mind a jász­berényiek lenéztek. Hiába hivatkoztak régi közigazgatási múltjukra, ez Tisza Kálmánnál nem nyomott semmit a lat­ban. Nem sokkal később még a törvényszékeket is át­helyezték Szolnokra. A lakosságot így többfajta sérelem is érte, ezért érthető, hogy a múltba fordultak, igyekeztek a kornak megfelelően, mindenhol hangsúlyozni, tudatni a közvéleménnyel a régi közigazgatási gyakorlatot. A nagykunoknak volt egy javaslata 1874-ben, amely­ben arra kérték a belügyminisztert, hogy önálló kun me­gyét hozhassanak létre Karcag központtal. Területileg azonban nemcsak magát a Nagykunságot tartalmazta vol­na az új megye, hanem Heves és Külső-Szolnok megye néhány települését is ide csatolták volna az elképzelések szerint. Az önállóságra való törekvés azonban nem hozta meg gyümölcsét, így a Nagykunságot betagozták a megye­rendszerbe. Ekkor a közelmúlt megváltakozásának élménye háttér­be szorul. A megalakult Jász-Nagykun-Szolnok vármegye képviselő testületében a két, régóta összetartozó jász és kun atyafiak összefogásával szemben a Szolnok környé­kiek sokáig nem bírtak. A közös múlt a politikában is meg­mutatkozott. Az öntudat a politikát is áthatotta tehát. Kar­cagon csak a függetlenségi párt képviselőjelöltjei jutottak mandátumhoz, még az ország legnépszerűbb íróját, Jókai Mórt is megbuktatták, mert szabadelvű jelöltként indult. A kun történeti és kulturális tudat kora Mivel a 19. század végére a kunokat megfosztották mind területi, mind közigazgatási autonómiájuktól és ki­váltságaiktól, egyedül a történeti és kulturális különállásuk fogalmazódhatott meg. Ez tükröződött a jászkun öntu­datban. A háttérbe szorítottság keserű érzése, és a tudat, hogy az elvesztett közigazgatási önállóságot vissza nem szerezhetik, majd a kommunisták diktatúrája, háttérbe szo­rították a jászkun öntudatot. Ez csak a többpárti választás időszakában módosult. Ekkor a sok évtizedes elfojtottság után újult erővel tört elő egy új jászkun öntudat, amely a közös múlt, a közös megváltakozás élményére épült. Ismét választottak kunkapitányt, a régi címereket, zászlókat megújították. Kun és jász viseleteket élesztettek fel. Kun emlékhelyet emeltek a Nagy Hegyesbori halmon, ahol az immár hét településsé növekedett Nagykunság minde­gyike képviselve van egy kőszobor által, úgy, hogy arccal a városok felé fordulnak kezükben címerrel. Györfi Sán­dor szobrászművész életnagyságú bronzszobrokban ábrá­zolta Kötöny kán és IV. Béla találkozását a Radnai hágón. A városi rendezvények elmaradhatatlanok Jászkun huszá­rok felvonulása nélkül. A redemptio 250 éves évfordulóját hatalmas ünnepségsorozattal köszöntötték. Minden telepü­lésen többnapos ünnepségsorozatot rendeztek kiállítások­kal, konferenciákkal, zenés műsorokkal, kirakodóvásárok­16 GYÖRFFY István 1906. kai. Ezzel létrehozva és felélesztve a redemptus tudatot, amely egy új színfoltja lehet a kultúránknak. És, hogy mi köze mindehhez a múzeumnak? Mint lát­hattuk, az öntudat a múltra és a nagykun hagyományokra épül, amely bár állandónak látszik, de koronként változik. Hogyan is írta Györffy István 1906-ban megjelent cikké­ben? Miért kell Nagykun múzeumot alakítani? Ezt írja Györffy még egyetemistaként a Nagykunsági Hírlapban: „Miféle népek voltunk? Milyen nyelven beszéltünk? Hon­nan jöttünk? Ki vezetett ide bennünket? Mikor ültük meg ezt az Isten áldotta földet? Mivel foglalkoztunk? Mi látható eredménye van több százados ittlétünknek? Mindezen kérdésünkre alig tudunk valami feleletet adni. Hiába: az emberi emlékezet gyarló, amit apánktól hallottunk, csak kis részben adjuk tovább fiainknak " „Szép és dicső múltunk van, ezt bizonyosan tudjuk. Bizonyára megszolgáltuk a Magyarnak, hogy hazát adott nekünk hazátlanul bolyongóknak!" Ennyit tudnánk mon­dani annak, aki múltunkat tudakolná. Csakugyan, ha egy ember-emlékezeten túl múltunkba pillantunk, gyér törté­nelmi emlékeink világánál csak keveset látunk. Ezentúl a derengő fényt lassan-lassan sűrű sötétség váltja fel, melybe alig hint egy kevés és kétes értékű fényt a monda csalóka világa. De hát csak a rege csalóka szava tudna nekünk valamit múltunkról? Hisz ez kevés, úgyszólván semmi! Nem volna más eszköz is? Hisz a történelem mesterének ajkán meg­szólal minden emlék, ami a régi korból fönnmaradt. Hát nekünk nincsenek ilyen emlékeink? Elő kellene keresni! Meg kellene szólaltatni! Milyen csodálatos dolgokat tud­nának azok beszélni a régi időkből, mikor még szabadon száguldozta be a kun a végtelennek látszó síkságot! Ha lelegelte a jószág a mezőt, felszedte a sátorfát és más helyen kerestek szállást. Isten tudja, meddig elbódorogtak volna, ha nem kötötte volna őket semmi a helyhez, csak egy sírhalom! (...) Bár későn, de — nem elkésve, úgyszólván a tizenkette­dik órában mondom: gyűjtsük össze a néprajzi tárgyakat! Utódaink hiába küszködnek majd 50 év múlva, nem talál­nak semmit! Minket fognak könnyelműséggel vádolni! A Kiskunság székhelyén, Félegyházán, virágzó Kiskun Múzeum van, úgyszintén a Jászságnak Jászberényben, egykori székvárosunkban. Csak a Nagykunságnak nincs még „Nagykun Múzeum "-a Karcagon. Vagy arra várunk, hogy majd egy másik nagykun város üsse nyélbe a dol­got?""> íme a válasz. Össze kell gyűjtenünk a múlt örökségét, és be kell mutatnunk, közkinccsé kell tennünk őseink kul­túráját. Ez pontosan a múzeum feladata: gyűjtés, meg­őrzés, közlés. A kiállítás a Kunok évszázadai címet viseli. Belépéskor a legelső teremben az ősi kunokkal, a kipcsakokkal ismer­kedhetünk meg. Itt mutatjuk be a kunok néppé válását, vándorlását, megtelepedésük állomásait a Sárga folyó nagy kanyarulatától a Nagy Magyar Alföldig. A szobor az úgynevezett „kamennaja baba" a Dél-Orosz síkságon 152

Next

/
Thumbnails
Contents