H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)
Novák László Ferenc: A mezővárosi kultúra interferenciájának reprezentáns példája: Nagykőrös
NÓVÁK LÁSZLÓ FERENC A MEZŐVÁROSI KULTÚRA INTERFERENCIÁJÁNAK REPREZENTÁNS PÉLDÁJA: NAGYKŐRÖS A Kárpát-medence legnagyobb tájegységének, a Nagy Magyar Alföldnek sajátos területe a Duna—Tisza köze. A két folyó által határolt térség jellegzetes homokvidék, amelynek felső részén É—D irányban húzódik a Homokhátság. Itt található Nagykőrös, a szomszédos Kecskeméttel, más települések társaságában. Nagykőrös sajátos városi fejlődésen ment keresztül, melyet a gazdasági, társadalmi kultúra különböző szegmenseinek interferenciája mozdított előre történeti időkeresztmetszetben. Nagykőrös sajátos alföldi mezőváros. Az agrárviszonyok teremtették meg a városiasodás feltételeit. A honfoglalást (Kr. u. 896) követően több apró település alakult ki Nagykőrös környékén, amelyek a XIII. században — az 124l-es tatárdúlás következményeként is — sorra elnéptelenedtek, lakosságuk elvándorolt, a jobb helyzeti és helyi energiákkal rendelkező helységekbe költözött. Ennek tulajdoníthatóan növekedett meg Nagykőrös jelentősége, amelynek népességszáma növekedésnek indult, és határának területe az elpusztult falvak határával gyarapodott. A XIII— XIV. században hét templomos falu létezett Nagykőrös környékén, amelyek Nagykőrös határához ötvöződtek {Földegyház, Pegház, Péntekház, Tategyház, Temegház, Zeregház falu romjait őrzi többek között a Boldogasszony-halom, Gurmannhalom, Ludas, Szőrhalom). A lakosság viszonylag szűk helyen, a mezőváros központjában összpontosult, ahol mezőgazdálkodásának irányító központját alakította ki. A lakóházak halmazosan helyezkedtek el a kerítetlen telkeken, a kultikus központ, a templom, s az az előtt lévő piactér körüli, s árokrendszerrel, a főbb útvonalakon kiépített kapuk közötti területen, a gazdasági funkció pedig a lakóközponttól távolabb — az árkon, garágyán túl eső — a mezőváros peremét övező zónába, a kertségbe (akolkertek) összpontosult. A belsőség jellegzetes kertes, kétbeltelkü képződmény. A határ közeli-távoli részein a körösi gazdák mezeikerteket müveitek, azaz szántóföldi művelést folytattak, valamint szénát termesztettek, amelyeket egy helyen hordtak össze, ahol fokozatosan alakultak ki a szállás-tanyák. A mezőváros egyik fontos kritériuma a nagyobb népességsürűség, valamint a szórványtelepülés-rendszer, a tanyasi gazdálkodás kialakulása. A határ jelentős részét képezte a legelő, ahol a körösi gazdák extenzív állattartást folytattak, s a jelentős jószágállományt — elsődlegesen a hízómarhát, sőrét — a XIV— XV. században nyugaterópai piacokra hajtották értékesítés céljából. A jószágkereskedelemből származó tekintélyes jövedelem teremtette meg a gazdag parasztpolgári, cívis társadalmat. A földrajzi, táji, gazdasági tényezők mellett jogi meghatározottsága is volt a mezővárosnak. Nagykőrös is — más helységekhez hasonlóan — földesúri fennhatóság alá tartozott. A földesúr azonban nem építette fel helyben kúriáját, hanem távolról tartotta ellenőrzése alatt, s a jobbágy-paraszt lakosság egy összegben, cenzussal váltotta meg úrbéri kötelességeit, s élvezhetett viszonylag nagy önállóságot, fokozatosan építhette ki autonómiáját. A földesúr azért, hogy nagyobb jövedelemre tegyen szert, a helységet kiváltságokhoz juttatta. Ezek között legfontosabb a vásártartás privilégiumának kieszközlése az uralkodótól. Nagykőrös ennek birtokában — évente három alkalommal tarthattak vásárt — válhatott jogi értelemben is mezővárossá, oppidummi. A mezőváros kulturális interferenciája megnyilatkozik abban, hogy a mezőgazdasági, távolsági kereskedelmi funkciók mellett egyéb, köztük a legfontosabb, a kézműipari funkcióval is rendelkezett. A mezővárosban működő kézműiparosok (csizmadia, szabó, szűcs, varga, ötvös, stb.) nem csupán a helyi szükségleteket elégítették ki, hanem mindinkább körzeti funkciót láttak el. Mint Magyarország, úgy Nagykőrös életében is sorsdöntő fordulat következett be a XVI. század közepén. A törökök 1541-ben elfoglalták Buda várát, ami egyet jelentett az ország három részre történő szakadásával. Ekkor kezdődött Erdély önálló államisága. A Dunántúl és az Alföld jelentős területei török kézre kerülve a török birodalom részévé váltak. A királyi Magyarország az északi területekre zsugorodott össze. Nagykőrös is török uralom alá került, s hogy végleg el ne pusztuljon — több mezővárossal együtt —, s nehogy megszűnjön jó teherviselőnek lenni, a törökök kiváltsággal ruházták fel. Mint szultáni szabad város, hász város mentesült a közvetlen megszállás alól, azonban súlyos pénz és természetbeni (széna, salétrompor, gabona, fa, különböző ajándékok) adózással terhelődött a törökök által. Ennek legfontosabb jelentősége abban mutatkozott meg, hogy a várost érő újabb interferenciális hatások a mezővárosi fejlődés további erősítését biztosították. Mint védelmet élvező helyre, jelentős népességvándor129
