H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Ujváry Zoltán: Gulyás Éva köszöntése

melyeket alapos tárgygyűjtés, a téma feldolgozása előzött meg. Gyakorlott kiállításrendezővé vált; olyanná, aki ismeri a módját és technikáját annak, miként juttassuk érvényre gondolatainkat, tudományos eredményeinket ebben a műfajban. A kiállítást tudományos publikációnak tekintette. Igen nehéz és mostoha körülmények között készült sok kiállítása (alkalmatlan, sokszor hideg, nyirkos helyen, megfelelő grafikai munka hiányában, vitrinek és kellő installációs anyag nélkül). Ám a sors áldása, hogy megérhette azt is, hogy komoly kiállításrendezői segédlettel (többnyire más múzeumokban), arra alkalmas helyen dolgozhatott, s nemcsak más hazai városokban, hanem külföldön is, méltó katalógussal kísérve. Öröme ennél csak akkor volt nagyobb, amikor 1997-ben elsősorban az ő elképzelésének megfelelően — élvezve a múzeumi munkatársak odaadó segítségét is — végre megnyílhatott a Damjanich Múzeum felújított épületében az állandó néprajzi kiállítás {Mesterségek művészete — Népélet a Közép-Tiszavidéken). A rendezés nagy munkája közben alig érezte betegségét, amely nemsokára elhatalmasodott rajta, olyannyira, hogy időnek előtte, hirtelen nyugdíjba kellett vonulnia. így nem használhatta ki az új épület kínálta lehetőségeket kiállítás szempontjából. A Damjanich Múzeum együtt a megyei múzeumi szervezet tagmúzeumaival több nagy tudományos programot valósított meg. Arról volt nevezetes, hogy nemcsak elkezdte, de be is fejezte, kötetekké, publikációk seregévé érlelte. Ennek egyik biztosítéka a jó, kollegiális, baráti szellem, az elhivatottság tudata volt. Ezeknek részese, odaadó szervezője és kivitelezője volt Gulyás Éva is. Az első magyar publikált néprajzi atlasz Szolnok Megye Néprajzi Atlasza (SZMNA) volt. Két kommentár és két térkép kötete magyar és német nyelven, gazdag fotó- és rajz illusztrációval 1974—2005 között látott napvilágot. A gyűjtők, a szerzők és szerkesztők között ott találjuk ünnepeltünk nevét. Az anyagi támogatás hiányában meg nem jelent, de beszerkesztett második részt jó két évtized után újra elő kellett venni, hogy ellenőrizzék, és a kéziratot, térképeket az új nyomdatechnikához igazítsák (lévén házi kiadás). Gulyás Éva érdemei ebben elévülhetetlenek: hosszas kórházi ágyhoz kötöttsége idején szinte egymaga végezte el ezt a figyelmet igénylő, aprólékos munkát. A múzeum másik jelentős vállalkozása a Szolnok megye népművészete kötet elkészítése volt. Míg más, további kötetek ebben a sorozatban igen gyakran külső erőkre, egy-egy téma neves kutatójára is nagyban hagyatkoztak, addig ebben a kötetben csak a megyei múzeumok munkatársai írták az egyes fejezeteket. Nemcsak a múzeumok, kisgyűjtemények, tájházak anyagát vonták be a vizsgálatba, hanem közel-távol élő magángyűjtők felhalmozott tárgyait is átnézték. Az anyag feltárása így hatalmas adattárat, fénykép- és rajzanyagot tartalmaz, melynek egyik leltározója, gondozója éppen Gulyás Éva volt. Részese volt a Jászság-, a Tiszazug- és a Tisza II. kutatásnak. E munkáknak nem születtek nagy összefoglalásai anyagi támogatás hiányában, ám a kialakított konferencia-rendszer (évente más-más témakörben tartott kétnapos tanácskozásokon, előadásokban dolgozták fel gyűjtött anyagukat a kutatás résztvevői) már nyilvános szereplést jelentett, némelyik tanácskozás anyaga kiadásra került (pl. Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara, A Tiszazug földművelése, 10 éves a Tiszazug kutatása), vagy a szerző különböző fórumokon jelentette meg tanulmánnyá formált előadását. Egy-egy község vagy intézmény tanulmánykötet vagy monográfia kiadását segítette elő {Jászdózsa és a palócság, Csépa-, Tiszaörs-, Abádszalók-, Jászdózsakötetek) vagy átfogó igényű kiállításban öltött testet, amelyet tanulmánykötetszerű katalógus kísért {„A Tiszavölgy: fajtánk bölcsője." Ezer év a Tisza mentén). E munkák többségének tevékeny részese volt Gulyás Éva is. OTKA-pályázatot nyerve a megye folklórkutatásának programját dolgozta ki, remélve, hogy a megszokott módon — a társadalmi gyűjtők bevonásával is — sikerül a munkát megszervezni. Ám a korábbi keretek széttörtek a rendszerváltás évtizedében, a kapott pénz kevésnek és egyszerinek bizonyult. így az általa megindított sorozatnak {Folklór kutatások Jász-Nagykun-Szolnok megyében) csak egy, mintaszerűen gondozott kötete jelenhetett meg {Molnár István: Szólások, közmondások Jászszentandráson és környékén). A nagyszabású tervnek kezdődő betegsége, majd nyugdíjba vonulása is gátat szabott, csakúgy, mint az új épületben végrehajtott revízió utánra tervezett gyűjteményi katalógus-sorozat megindításának. Hazai és külföldi konferenciákon egyaránt sikerrel, vitát kiváltó előadásokkal szerepelt. S ezek alkalmat adtak a megmérettetésre, tájékozódásra, szellemi felfrissülésre. Szépen bontakozó nemzetközi kapcsolataival és a konferenciákon való rendszeres szerepléssel is kényszerűen hagyott fel. Bár otthon ma is sokat dolgozik, és rendszeresen publikál, könyvismertetései a folyamatos tájékozódásról adnak hírt, személyesen azonban nem tud a konferenciákon megjelenni. Megadatott neki az is, hogy taníthasson. A tanári pálya, a gyermekekkel, emberekkel való foglalkozás mindig vonzotta. Nyilván ezért lehetett sikeres és eredményes az öntevékeny gyűjtőkkel való foglalkozás. A Jászberényi Tanítóképző Főiskolán Nagy József főigazgató (évfolyamtársamként ő is látogatta a KLTE-en a néprajzi előadásokat) kezdeményezte a rendszeres néprajzi oktatás bevezetését. Szabó Lászlót kérte fel előadások megtartására. Rövidesen közösen tervet dolgoztak ki a néprajzi oktatás kiszélesítésére, s ettől kezdve Gulyás Éva és H. Bathó Edit rendszeresen, tanterv szerint tartott a főiskolán előadásokat. A négy félévet hallgatva és rendszeresen vizsgázva a hallgatók szigorlatoztak, s az államvizsgán is kérdéseket kaptak, majd múzeumi gyüjteménykezelői diploma kiegészítő birtokában fejezhették be tanulmányaikat. Mindezt azért tudom ilyen pontosan, mert 10 éven át, amíg a néprajzi oktatás folyt, magam voltam az államvizsgabizottság elnöke néprajzból. Gulyás Éva folklórt és muzeológiát adott elő. Közvetlenül tapasztalhattam, hogy a hallgatók mennyire felkészültek, milyen módon sikerült a tantárgy iránt felkelteni érdeklődésüket, és mennyi szeretettel vették körül néprajzot előadó tanáraikat. A tíz esztendő során végzettek közül többen az oktatásban, művelődési házakban, szakkörökben hasznosították megszerzett tudásukat. Nem egy közülük falusi tájházak vezetője, a tárgyak szakszerű gyűjtője, gondozója lett. Néhányan pedig a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékére jelentkeztek, s ma különböző múzeumok megbecsült népraj12